Magyar külpolitika, 1941 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1941 / 6. szám - A független Horvátország

MAGYAR KÜLPOLITIK A 5 oszlása az igazi, a nagy revízió. Ezzel fejezi be Olaszország is fejlődését, melvet nagy, öntudatos és előrelátó politika és politikusok készítettek elo, de melynek igazi mestere, ura és parancsooja a legyőzhetetlen, nagy és örök mester és politikus: a Földközi-tenger. Marius. VA független Horvátország Irta: Lukács György. Horvátországnak ezer évet meghaladó önálló történelme van, amely Szerbia történelmétől teljesen elkiilönözötten folyt le. Ilyen előzmények után állott elő a páriskörnyéki békediktátum parancsszavára a szerbek, horvátok és szlovének állama, hasonlatosan az ugyancsak a békediktátumok által összetákolt csehszlovák államhoz. A horvátok már a VI. században saját államot alkottak az Adrián, amelynek központját Split (Spalato). Knin és a tengermelléki Biograd (Zaravecchia) képezték. A dalmát-horvát-szlavón háromegy királyság Magyarországgal és Velencével kettős fronton folytatott küzdelemből nőtt ki. Mind a két oldalról erős ráhatás érvényesült, míg végre 1100-ban Horvátország personális unióban egyesült Magyarországgal, Magyarország társorszásává lett és 800 éven keresztül osztozott Szent István koronájának sorsában. A török invázió idejében Horvátország Magyarország oldalán harcolt és állandó haditábor hoz volt hasonlatos. Az egészen Erdélyig húzódó katonai határőrvidék legfontosabb szakaszai Horvátországban voltak, sajátos népességükkel és katonai telepítéseikkel. Velence már 1420-ban elszakította a dalmát partot, úgyhogy Dalmácia csak 1813-ban került magyar királyi jogon Habsburg uralom alá. A Habsburgok Ausztriához csatolták. Ugyanebben az időben keletkezett az illyr mozgalom, amely a régi dalmát-horvát-szlavón királyság gondolatához kapcsolódott, de mindvégig testetlen ábránd maradt, s a későbbi fejleményekre csak annviban volt hatással, hogy mintegy előhírnökévé vált annak a jugoszláv mozgalomnak, amely a világháború végén az ezeréves horvát történelmiségen felülkerekedett, erőszakosan beleszorítva Horvátországot az egységesnek hazudott jugoszláv államba. A horvát történclmiség mindenkor nagyban különbözött úgy kulturális, mint szociális szerkezetében Szerbiától, amely 500 éven keresztül állott török uralom aíatt s még ma is magán viseli annak bélyegét. Horvátországban megmaradt a régi nemesség, bcletagolódva a magyar államba. S a római katolicizmus volt és maradt az uralkodó vallás, a szerbiai orthodoxiával szemben. De nemcsak a vallás különbözéségében, hanem a városi és a falusi élet jellegében is teljesen elüt Horvátország az othodox Szerbiától. Oly messze terjed ez a különbözőség, hogy amíg a közös irodalmi nyelvet Horvátországban latin betűkkel írják, Szerbiában a reakcionárius orthodox papság teljesen elnyomta és nem engedte érvényesülni a latin írásmód néhány szerbiai előharcosát. A Magyarországgal, majd az osztrák-magyar monarchiával szemben is folytatott nyolc százados ellenzékieskedés és állam jogi küzdelem sajátságos mentalitást alakított ki a horvátoknál, a hajlamosságot és a képességet is arra, hogy államot alkossanak az államban és, hogy végigvizsgálják és megpróbálják a szuverénitás minden fokozatát az önkormányzattól az állami önállóságig. A Magvarországgal és a Habsburgokkal, valamint a XVIII. század elejéig Velencével is folytatott politikai küzdelem bizonyos iskolázottságot fejlesztett ki Horvátországban, amely akkor jutott teljes kifejlődésre, amikor a sorsfordulat Horvátországot a párizskörnyéki békék által alkotott délszláv állam kereteibe szorította bele.. A horvátok küzdelme Jugoszláviában. Mennél energikusabban fordult a belgrádi centralizáció a horvát önállósági törekvések ellen, annál erősebbé vált a horvát parasztság önsegély mozgalma, amely a „Gospodaska Sloga"-ban, egy a paraszt önkormányzatra felénített^ átfoöó 1 szervezetbe csúcsosodott ki, s annál kizárólagosabb módon igényelte magának a horvát parasztpárt azt, hogy ő képviseli az összes horvát nemzeti érdekeket. A mozgalom, melv egy parasz*nróféta és inspirált politikai prédikátor, Radic István vezérségével kezdődött, a horvát parasztság modern gazdaságpolitikai szervezetévé fejlődött ki. Radicot Pasié szerb államférfiú 1925-ben bebörtönözte, majd Radic jugoszláv miniszter lett, végre pedig a szerbek meggyilkolták. A vezérségben utódát. Maceket is börtönbe vetette Zifkovits tábornok, a belgrádi katonai diktátor majd azonban Macekből helvettes miniszterelnököt csináltak, s mint ilyen, a horvátok és szerbek látszólagos kibékülésének zálogává lett. Macek sorsának ez a forgandósága arra vezetett, hogy átgondolt és nem merev formák szerint történt meg a horvát érdekeknek az össz-állami, jobban mondva szerb érdekekkel való öszszcegyeztetése, ami megengedte a horvát autonómia állandóan haladó kiépítését, és pedig olyan mértékben és olyan tempóban, hogy két év multán horvát és bosnyák területen formális szerb kérdés állott elő. Az az 500.000 szerb, aki horvát területen élt, problémának kezdte érezni magát, noha az állam szerb vezetés alatt állott. És ha Zifkovits centrális diktatúrája alatt szerb közegek gyakran igen nyersen uralkodtak Zágrábban, 1940-ben egyes szerb funkcionáriusok már menekülni voltak kénytelenek Zágrábból a horvát megtorlás elől. Ezen látszólagos kiegyezés idejében a horvátok jelentékeny számban költöztek Belgrádba, mint állami központba, noha Zágráb, úgy mint előbb is, Jugoszlávia gazdasági fővárosa maradt. És mialatt Jugoszlávia felső rétegeiben tényleg bizonyos összeolvadási processzus indult meg, amely egy jugoszláv államnép kiképzésére törekedett, azalatt alulról mind erőteljesebben jutottak érvényesülésre az összeolvadás elől mereven elzárkózó népi áramlatok, amelyek még azokat a boszniaiakat is, akik azelőtt távoltartották magukat a szerb-horvát ellentétektől, mindkét oldalról színvallásra szorították. Nem érdektelen, hogy ebben az erőszakos versengésben a horvá-