Magyar külpolitika, 1941 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1941 / 6. szám - Európa és a bolsevizmus

MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAGYAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XX II. É V F O L Y A M, 6. S Z. BUDAPEST 1941 Európa és a bolsevizmus Németország és az egész bolsevistaellenes szárazföldi Európa oldalán Magyarország is hadban áll immár a Szovjetunióval. Magyarország történelmének, mely legnemesebb harcait „Istenért és szabadságért" vívta, szinte logikus következménye a pogányságnál is rosszabb bolsevizmussal való hadiállapot kihirdetése. A pogányság, voltaképpen, előkészület a kereszténységre, a bolsevizmus pedig a kereszténység elvetése. Hivatalos hirdetése annak, hogy az ember nem különb teremtmény a hangyánál, vagy a termesznél, mely államot alkot anélkül, hogy Istenhez emelkednék, vagy kívánkoznék. Ha nem is gondolunk a negyvennyolcas szabadságharc orosz letipróira, a világháború eseményeire, a bolsevizmus itthoni szennyes hullámaira, ha nem is lett volna semmi történelmi összeköttetésünk az orosszal és a pánszlávizmussal, akkor is magyar hivatást kellene látnunk a Szovjetunió ellen való háborúban. Németország háborúja a Szovjetunió ellen a világ legnagyobb katonai és egyúttal legnagyobb politikai vállalkozása. Németország, hadban az angol világbirodalommal, gyakorlatilag hadban az Egyesült Államokkal, nemhogy kitért volna az orosz viszály elől, hanem — akár Jugoszlávia ellenében. — megkezdte a Szovjetunióval való háborúját. Ez a háború a legnagyobb távlatot tárja minden gondolkozó elé és Németországot nagy erejéhez és szándékaihoz méltó feladat elé, a bolsevizmus összetörése elé állítja. Németországnak, alapjában véve, nincs vitája egyetlen más európai szárazföldi nemzettel sem. Amit Németország új európai rend gyanánt hirdet, a javak igazságosabb, józanabb felosztását a népközösségen belül s az államok között, azt ma már ellenségei is kénytelenek hirdetni. De Németország nem maradhat meg azon a síkon, mely csupán az anyagi javak elosztásának törvényeiről gondolkozik. Németországban látjuk és láttuk az európai civilizáció és kultúra legmélyebb alapjait, legmagasabb csúcsait. Németország hivatott arra, hogy megindítsa a keresztes háborút oly ország ellen, melynek hivatalos felfogása az emberben csak táplálkozni, ruházkodni való teremtményt lát és amely ország alattvalóinak még ezt a szerény igényeit sem tudta bizto sitani. Oroszország az elmúlt világháború után tulajdonképpen örökre elbukott. Elmondhatjuk róla, hogy ég a ház, csak a füstje nem látszik. Volt benne valami szertesugárzó imperializmus, mikor még a pánszálvizmus alapján állt. Belső szerkezetének teljes összeomlása óta és saját erkölcsi elveinek őrjöngő összetépése óta azonban csak agyaglábu bálvány volt. Ahhoz az elvhez, melynek legjobb fiai ördögi kegyetlenségű lemészárlásával, vagy világgá kergetésével szerzett hatalmat, sem tudott sokáig ragaszkodni. A nemzetköziség nagy garral való hirdetését a szűk paraszti nacionalizmus készült felváltani, melynek kifelé annyi eleven ereje sem lehetett, mint nemzetközi, világboldogítónak hirdetett elveinek. A minden ország ügyeibe való beavatkozásból a senkivel nem törődő visszahúzódásig, a magántulajdont megsemmisítő elvekből a magántulajdon csillogtatásáig az orosz szovjet mindennel megpróbálkozott és mindent rosszul csinált. Eldobva a keresztény kultúra alapjait, erőszakolt és zagyva áltudományossággal kérkedett. Megcsúfolva Istent, vörös hőseit tette bálványokká. Mindenben, amit csinált, volt valami bábeli zavar és torzulat. Az orosz föld ellenmondásokkal való gyötörtetése és ezzel együtt álereje, régi keletű. Oka pedig az európai kultúrától való idegensége. A cári Oroszország, mihelyt találkozott ezzel a kultúrával, szerette és gyűlölte, csak éppen magát neki teljesen átaladni sohasem tudta. Elég, ha arra gondolunk, hogy az oroszság nem a kereszténység nyugati formáját vette át. Betűje, naptára, még vasúti nyomtávolsága is azon igyekszik, hogy megmutassa, minő mély szakadék választja el Európától. Az európai politikai szellem is mindig idegen volt tőle, csak a zsarnokság igája alatt tudott élni és nem vett részt még azokban a szellemi mozgalmakban sem, melyek most már a Keletet is népi újjászületésre ébresztgetik. A Szovjetunió caput mortuum a népek nagy együttesében. Óriási kiterjedése, végtelen síksága a hatalom és külső nagyság érzetét kelthette. Ezért vágyódtak barátsága után, ezért vélték világhatalomnak. Ezért gondolhatta magáról ő is ugyanezt. De az amerikai indiánok is óriási területen éltek és mégsem tudtak a rendszeres, sőt rendszertelen hadjáratoknak ellenállani. A német hadüzenet — mely zseniális elhatározással megelőzte az orosz hadüzenetet — most világossá teszi mindenki előtt, hogy az orosz birodalomban nincs meg az eddig feltételezett roppant erő. Szervezetének alapvető hibái, népe rabszolgaságban tartottsága, elégedetlen parasztsága, a természetadta erők és kincsek rossz, barbár felhasználása a szovjetek unióját Németországnak csak nagyobbszámú, de nem félelmetesebb ellenségévé teszik, aminő Jugoszlávia volt. E hadjárat kapcsán Németország elindult a Csendes Óceán irányában, uralkodva két