Magyar külpolitika, 1941 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1941 / 4. szám - Jugoszlávia végzete

MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAGYAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XXII. ÉVFOLYAM, 4. S Z. BUDAPEST 1941 Jugoszlávia végzete Jugoszlávia, az egykor diadalmas kisantant harmadik állama, nincs többé. Hozzá szoktunk a gyors államteremtésekhez és hozzá szoktunk a gyors állameltűnésekhez. A történelem e korszakát most már nyugodtan nevezhetjük a versaillesi-trianoni békekötések korának. Mikor a magyar revíziós korszak, a trianoni erörendszer visszahatásaként, megindult, a nagy politika intézői, ha ugyan tudomást szereztek róla, — talán mosolyogtak rajta. Magyarország — és nagypolitika? Magyarország — és revizió? Mit tehet egy századok óta a Habsburgok mar kában volt és függetlensége óta borzasztóan megcsonkított ország a jelen hatalmasságai és nagyhatalmasságai ellen? Voltak ugyan Magyarországnak és revíziós követeléseinek külföldön is hívei, akik, jámbor óhajtásként, "zerették volna Magyarország igazságának győzelmét, de csak úgy, hogy azért a versaillesi-trianoni erőrendszer teljességében megmaradjon. Tűz és víz azonban nem fér össze. Ami ma történik, az nem más, mint Versail les-Trianon visszájára fordítása, mely Jugoszlávia megsemmisülésével vált teljessé Európa földjén. Jugoszláviát voltaképpen nem külső ellenség semmisítette meg. Belső romboló erői törték össze állami keretét és állami rendszerét. Belső robbanás szakította darabokra, világos jeléül annak, hogy sohasem volt valódi egysége. Sem politikai, sem kulturális, .'.em hagyományos egysége, mely sokféle nyelvű, vallású és származású népet forraszthat össze. Még földrajzi elosztottsága is előre kijelölte fölbomlásának útját. Maga a Balkán, amelyen területe nagy része feküdt, nem is volt sohse alkalmas nagy területű országok teremtésére és a hódító, ki Macedónia területén támadt, nagy birodalmat alapítandó, egész Indiáig kalandozott el, — de saját országa, Macedónia nem növekedett meg. Balkán ősidők óta a kis városállamok tipikus földje. Jugoszlávia, mely, szerkezeténél fogva, a habsburgi birodalom vidékies másolata volt, birodalmi összetétele mellett is megmaradt Szerbiának, Balkán és Európa nyugtalanító magjának. Rendszerét, mellyel népeit leigázta, két évtized alatt többször \altoztatta az erőszak enyhébb, vagy elvadukabb alkalmazásával. A történelem bebizonyította, hogy a népek az erőszakot és* önkényt is sokáig tudják elviselni, ha ennek eredete misztikus hatalom homályában vész el, ha a nép megszokott életformáihoz tapad, — de erőszak, melynek eredete tegnapi, mely nem támaszkodhatik isteni ujjmutatásra, mely nem mutatja meg a nagy és legendás célt, ahová a népet vezetni akarja, tűrhetetlen és el nem viselhető. Mert az állam nem egyedül erőszakból és rendeletek .gyűjteményéből és azok por és golyó fenyegetése alatt való végrehajtásából áll. Az erőszak minden állam eszköze, de nem egyedüli, nem egyetlen eszköze, mégkevésbbé célja. Ha így volna, az embernek el kellene vándorolnia őserdőkbe és sivatagokba, sarki vidékekre, ahol az államnak még csak hírét sem hallották. Minden államnak, kormányoztassák bármily módon, isteni magjának, lelkesítő céljának kell lennie. Versailles-Trianon mindent adott az általa teremtett államoknak, csak éppen lelket nem lehelt beléjük. Erre képtelen volt és az általa teremtett államok nem is voltak egyebek, mint agyaglábú bálványok. Nem vezethették népüket s népük nem tarthatta meg őket. Ez államokban nem volt meg az élet elevensége, nedve, lüktetése. Az állam nem mozdulatlan és élettelen jelenség. Telve van csodákkal. Már mindenütt jelenvalósága is csodává teszi. De csak élő állam lehet mindenütt jelen, minden kőben, fában, minden szívben és gondolatban. A bábállam nem ismerheti az eleven állam hajlékonyságát, nem érezheti az élő állam időérzékét. Az élő állam várhat, mert előtte van az örökkévalóság ígéret©. A bábállam jár és ketyeg, mint a felhúzott szerkezet és ellöki útjából azt, aki gépies mozgásától — bárhová vezet is az — el akarja téríteni. A bábállam diplomáciája kifelé is, befelé is vak. Rosszal bánik — nem is tud bánni másképp — népeivel és szomszédaival egyaránt. Éppen ezért az egész világnak szerencsétlensége. Azonkívül Szerbia, elnyelvén olyan országokat, melyeknek sokszázados és sokezeréves hagyományai voltak, olyan volt, mint a kígyó, mely a szarvasbikát nyelte le. Az élettelen államszerkezet nem hasoníthat magába eleven sejteket. Macedónia, régi és új küzdelmek, dicsőségek és Macedónia hőseinek, a Paissi Jeromosoknak a földje, ezerszámra teremte a vértanúkat Jugoszlávia országlása idején. A nagykultúrájú Horvátország, az európai politika e jogos részese, a nagy hagyományú Dalmácia, a Dunától északra eső magyar vidékek, hogy más országokról ne is beszéljünk, — ugyan hogy férhettek el a jugoszláv jogar alatt. Nem akarjuk a szerb népet kisebbíteni. Valam.nnyi nép között, melyet Jugoszlávia keretei közié szorítottak, minden látszat ellenére, végeredményben, a szerb nép járt legrosszabbul. Mint legfiatalabb államiságú nép, a birodalmi