Magyar külpolitika, 1940 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1940 / 9. szám - Magyarország szomszédai

MAGYAR KÜLPOLITIKA A SláGYAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XXI. ÉVFOLYAM. 9. S Z. BUDAPEST 1940 Magyarország szomszédai. Irta: Gróf Csáky Imre. ny. külügyminiszter. A tengelyhatalmak, midőn a közvetlen magyarromán tárgyalások sikertelensége után a keleteurópai béke fenntartása érdekében elvállalták a döntőbírói tisztet az erdélyi kérdésben, nem könnyű feladat előtt álltak. Á döntőbírónak, mint már a tisztség megjelöléséből is kitűnik, feltétlenül pártatlannak kell lennie, döntését csakis a tárgyilagos igazságnak megfelelően kell hoznia, abban még azon egyéni, szubjektív, igazságnak sem szabad megnyilvánulnia, melyet egyébként politikai kérdésekben a saját nemzeti érdek kellően megokolhat. Az erdélyi kérdésben azonban, úgy.1 ahogyan az adva volt, száz százalékos tárgyilagos és mindenre kiterjedő igazságot szolgáltatni csaknem lehetetlen volt. Ha a Német Birodalom és Olaszország mégis elvállalta ezt a nehéz feladatot, azt elsősorban azért tette, mert a jelenilegi helyzetben mindenekelőtt fenn akarta tartani Keleteurópában a békét, melynek felborulása beláthatatlan következményeivel kiszámíthatatlan módon befolyásolhatta volna azon élet-halálharc további menetét, melyet a tengelyhatalmak minden erejük latbavetésével a Brit Birodalom ellen folytatnak. így lehetőleg olyan megoldást kellett keresniök, mely úgy a magyar, mint a román közvélemény előtt is elfogadható lévén, —bár egyiket sem elégíti ki teljesen és így mindkét féltől nem csekély lemondást követel, — alkalmas lehet a rc<*i ellentétek kiegyenlítésére és a két szomszédos állam békés együttműködésének biztosítására, így érthető, hogy a tengelyhatalmak szempontjából a Magyarországnak százszázalékos igazságot szolgáltató történelmi jogcímnek alapulvétele a döntésnél eleve sem jöhetett figyelembe, eltekintve attól, hogy ilyen jogalap feltétlen elismerése ellenkezik a nemzeti szocializmus és a fasizmus politikai felfogásával, mely az állam alapját elsősorban a fajiságban látja. Tudjuk azonban, hogy Erdélyben magyar és román között faji elhelyezkedés alapján igazságot o-ztani teljes lehetetlenség: a két népfaj elhelyezkedése ezen a területen oly bonyolult, a lakosság annyira elszórt és földrajzilag oly kevert, hogy ezen az alapon semmiféle határ megvonása sem lehetséges; hozzájárul ezen nehézséghez azon körülménv is. hogy a döntőbíráknak szükségszerűleg a lakosság gazdasági szükségleteit is tekintetbe kellett venni, ha nem akarták döntésük állandó jellegét veszélyeztetni. Minthogy Erdély geopolitikai és ebből következő gazdaisági egységét nem lehetett érvényre juttatni, nem maradt más lehetőség, mint hogy egy salamoni Ítélettel két többé-kevésbé egyenlő részre osztva, a lehetőség szerint figyelembevéve a lakosságnak faji megoszlását és annak gazdasági érdekeit, ezen részek egyikét Magyarországnak itélni oda, másikát meghagyva Romániának. A bécsi döntés ezt abban a reményben tette, hogy az eddig egymással szemben álló két fél, miután azok egyike sem érte el igényeinek teljes kielégítését és ennélfogva mindkettő egyenlő áldozatot volt kénytelen hozni a megbékélés érdekében, beletörődve az így teremtett helyzetbe és annak megváltozhatatlanságát az adott körülmények között belátva, hajlandó lesz elfelejteni a régi ellentéteket és az ilyképpen két részre osztott Erdélynek a másik félnek odaitélt területére került, iilletőleg ott visszamaradt faji kisebbségei jövő fejlődésének érdekében békés együttműködésre fog hajolni, miáltal ezen, oly elkeseredett viszály tárgyát képező terület, ahelyett, hogy elválasztaná egymástól a két szomszéd nemzetet, a jövőben összekötő kapoccsá válnék azok között. A bécsi döntés elgondolása szerint tehát Erdély valójában ezen megosztott állapotában más, szenvedő módon, de lényegében ugyanazon szerepet volna hivatva betölteni, melyet Mohács után, mint önálló állam, csaknem két évszázadon át cselekvő módon eredményesen töltött be: a kiegyenlítő politika szerepét Európa ezen részében a nyugati, latin világfelfogást képviselő magyarság és a régi Török Birodalom örökébe lépett és itt a bizánci világfelfogás örökösévé vált románság között. A jövő fogja megmutatni, hogy a két részre szakadt Erdély képes lesz-e megfelelni a neki szánt szerepnek, melyet mint önálló áillam a múltban sikeresen töltött be és melyet ilyen alakban kétségtelenül a jövőben is betölteni képes lett volna. Ami minket, magyarokat illet, kétségtelen, hogy nem rajtunk fog múlni ezen célzat elérése: tanúság erre vezető államférfiainknak Északerdély visszacsatolásával kapcsolatban elhangzott kijelentései és őszintén reméiljük, hogy keleti szomszédaink is, a maguk részéről elfelejtve az elmúlt nagyhatalmi ábrándjaikban elszenvedett csalódás keserűségeit, őszintén megragadják kinyújtott békejobbunkat, boldogabb jövőt és békés fejlődést biztosítva ilymódon saját népüknek is. Magyarország ismét erős középhatalom lett, mondotta külügyminiszterünk a bécsi döntés után, melvnek ereje biztosítja régi történelmi hivatásának betöltését Európa ezen érzékeny részében. Most, hogy ezen döntés eredményeként immár birtokbavettük a nekünk megítélt keletmagyarországi és erdélyi területeket, minek folytán hazánk kiterjedése körülbelül egy harmadával, népessége pedig mintegy húsz százalékkal gyarapodott, nem értéktelen egy összefoglaló pillantással összhasonlítani mostani helyzetüket a három