Magyar külpolitika, 1940 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1940 / 9. szám - A magyar reviziós mozgalom és a történelem

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA év előttivel. 1937-beto ugyanis Magyarország mintegy 90.000 négyzetkilométernyi területével és ailig 8 millió lakosával Európának ezen egyik legkényesebb ütközőpontján, a germán és szláv népészak-déli kontinentális közlekedési vonalak metszőpont iában és a Középduna völgyének a Kárpátok által övezett nagy medencéjében, nemzetközi politikai viszonylatban alig jelentett többet azon erkölcsi erőnél, melyet nagy történelmi múltja és a magyar nemzetnek törhetetlen élniakarása képviselt; tényleges politikai súlya nem volt, még ha el is tekintünk azon körülménytől, hogy akkori négy szomszédja közül három, mely egyéniként is nálánál kétszeres, sőt egyikük éppen háromszoros erőveil rendelkezett, egy ellene irányuló és megingathatatlannak látszó véd-.és dacszövetség vasgyűrűjébe zárta, míg negyedik, nyugati szomszédja, életképtelenségében gyökerező tehetetlenségénél fogva a három másik szomszéd és c?ek közvetítésével az európai politikát megtámadhatatlanul irányító nyugati demokráciák kényének kiszolgáltatva, semmilyen támaszt sem jelentett számára. Valóban nem túlzó sovinizmus vezérel tehát, ha bámulattal adózunk fajunk egészséges ön tudatosságának, mely ezen kétségbeejtő körülménvek között sem kételkedett sohasem iobb lövőjében, valamint áll amférf iáink szívós ki tartásának és ernyedetlen céltudatos munkájának, mellyel mindig csak a főcélt tartva szem előtt, csüggedés nélkül folvtatták húsz viszontagságos éven át azon politikát, melyet a törhetetlen meggyőződés irányított, hogy végtére is győz az igazság. Evvel szemben ma, alig három év múlva, milyen nemzetközi helyzetünk? Egykori legádázabb ellenfelünk végleg letűnt a politikai élet színpadáról és helyét egy sem hatalmi, sem gazdasági szempontból nem fenyegető, úgy földrajzi elhelyezkedésénél, mint lakosságának békés hajlamánál fogva is semleges szerepet betölteni hivatott kis államalakulat foglalta el északi szomszédságunkban, melynek népessége iránt őszinte, évszázados közös múltban gyökerező meleg rokonszenvet érez a magyar nemzet és amely, ha egyszer leküzdte az újdonsült nemzeti önállóság talán érthető, bár téves magyarázatából származó túlzott fiatalos önbizalmát, előbb-utóbb kétségtelenül ráeszmél azon megváltozhatatlan igazságra, hogy azon térségben, melyben élnie adatott, boldogulását csakis annak vezető fajával, a magyarsággal való szoros és őszinte baráti együttműködésben találhatja meg jövő boldogulásának útját. Déli szomszédunkhoz, kitől különben világfelfogásbeli elvi jelentőségű ellentétek sohasem választottak el és kinek sok tekintetben a magyar nemzetével egyező kiváló tulajdonságait akkor is értékeltük és készséggel elismertük, mikor a sors ellenséges táborokba helyezett, az utolsó évek folvamán mindinkább megerősödő kölcsönös őszinte baráti érzés és elismerő tisztelet fűz, mely annál szabadabban nyilvánulhat meg mindkét nemzetnél, amióta Jugoszlávia politikai vezetői is világosan felismerték és ezen felismerésnek gyakorlati következményeit is levonták, hogy nemzetük jövője a berlin-római tengely politikájához való simulásban találja meg egyetlen igazi biztosítékát. A számban eddig legerősebb, irányunkban ellenséges érzéseket tápláló keleti szomszédunk, Románia pedig a bécsi döntés eredményeként, valamint Besszarábia és Déldobrudzsa elvesztése után velünk számszerűen teljesen egyenlő tényezővé lett, mely, különös tekintettel az önálló román külpolitikának alig nyolcvan éves múltjában mindenkor megnyilvánuló csaknem túlzott óvatosságra, alig gondolhat arra, hogy az újra talpra állott Magyarországgal szemben az esetleges harcot saját erejéből siker reményével felvehesse. Végül nyugaton a semmi támaszt sem jelentő önálló Ausztria helyett a hatalmas Német Birodalom lett szomszédunk, melynek, csak úgy, mint a fasiszta Olaszországnak, saját politikai érdekét szolgáló hathatós támogatására joggal számíthatunk a jövőben is. így teljesedett be rövid három éven belül a bibliai mondás, így lett első az utolsóból, így lett Magyarország ismét vezető hatalommá a Duna középső medencéjében. A magyar revi/iós mozgalom és a történelem A magyar revíziós mozgalom hivatása a magyar igazság hirdetése és ez igazságban való hit örök fenntartása. Hirdetnie kell a magyar igazságot országvilágszerte és a vallásos hit forróságává emelni ezt idehaza, öntudatossá kell tennie, hogy erre a vallásos forróságra szükségünk van jó- és balszerencsében, összezsugorodott és kitágult határok közt egyaránt. Az igazság hirdetése mindenkor, de ma inkább, mint valaha, a nemzet legerősebb fegyvere. A nemzetközi békés és háborús módszerek és fegyverek között ezt használják legtöbbször és a legnagyobb területen. Mi, magyarok, akik a világháború előtt és alatt, nem hirdethettük nemzetünk igazságát és ezért a mulasztásért kis híján életünkkel fizettünk, soha többé le nem mondhatunk róla. De nincs egyetlen nemzet sem, mely igazsága hirdetését elmulaszthatná. A nemzetnek ma nem elég lennie: hirdetnie is kell, hogy van. Amelyik nemzet hallgat önmagáról, szinte nem is él. Mindnyájan tudjuk, hogy a trianoni megcsonkítás nem történhetett volna meg, ha a trianoni álmosan ítélkező bírák lelkiismerete előtt ott állhatott volna, meg nem cáfolható módon, a magyar igazság. Mi oly mélyen éreztük igazunkat, hogy csodálkoztunk, miért nem érti meg egyszeri hallásra, még idegen, velünk szemben álló ellenséges bíró is. Éreztük az igazságot, de nem értettük az igazság hirdetésének módszereit, lélektanát. Nem tudtuk, hogy a propaganda egyszerű, érthető mondatok örökös ismétléséből áll. Nem tudtuk, hogy az igazsághirdetés főjellemvonása a mindenütt jelenlevés: a filozófus gondolataiban, a tudós könyveiben, a politikus beszédében, a lapok betűiben, az iskolásgyermek kiáltásában, a mindennapi ember szavaiban. A propaganda minden mondata az esőcsepp termékenyítését hordozza s ha a nemzet ér-