Magyar külpolitika, 1940 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1940 / 8. szám - Európa gazdasági jövője és Magyarország

MAGYAR KÜLPOLITIKA A ffláGVAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XXI. ÉVFOLYAM. 8. S Z. BUDAPEST 1940 ><d{urópa gazdasági jövője és Magyarország írta: Gróf Csáky Imre ny. külügyminiszter A franciaországi hadjárat befejezése után beállt viszonylagosan eseménytelen időben a Német Birodalom vezető körei fokozott figyelmet szenteltek a jövendő európai gazdasági újjáépítésének. Schacht volt gazdasági miniszter, a birodalom vezető közgazdasági szakembere, megbízást kapott a német nép vezérétől, egy, a különálló gazdasági területet alkotni hivatott Szovjetbirodalom kivételével egész Európát felölelő általános gazdasági tervezet kidolgozására, melynek alapján a háború utáni gazdálkodási rend, a tengelyhatalmak irányítása alatt, egységes terv szerint, az egész földrész valamennyi államának érdekeit szolgálná, kiküszöbölve a jelenlegi gazdálkodási rendszereknek többé kevésbé a kényszerűség hatása alatt keletkezett, inkább politikai, mint gazdasági okokra visszavezethető és éppen ezért gazdasági szempontból kifogásolható nem egy berendezkedését. Amennyire az eddig részben hivatalos, részben érdekelt magánköröknek e tárgyra vonatkozó közléseiből következtetni lehet, a terv alapeszméje a természetes gazdasági lehetőségeknek az egyes fennálló gazdasági területeken belül való lehető legelőnyösebb kihasználása úgy az őstermelés, mint minden egyéb termelési ág terén is. Az egyes gazdasági egységeket képező államok saját belső szükségleteinek a lehetőséghez képest legteljesebb mértékű kielégítése pedig az egyes területek termékeinek Berlin és Róma által irányított és ellenőrzött kicserélése útján volna elérendő. Az alapvető gondolat az látszik lenni, hogy minden ország elsősorban csak azon terményeket termelje és azon iparcikkeket gyártsa, melyeket a természeti adottságok alapján a legnagyobb mennyiségben, a legjobb minőségben és a legjutányosabb áron tud előállítani, figyelemmel arra is, hogy a termelés minden egyes cikkben lehetőleg ne haladja meg az egész földrész össz-szükségletét, kivéve olyan cikkeknél, melyek alkalmasak lennének a tervezett európai egységes gazdasági területen kívül álló területekből eszközíendő, egyelőre elkerülhetetlen, bár a lehetőséghez képest csökkentendő árubehozatalt egyenértékű kivitellel ellensúlyozni. Tehát a termelésnek legmesszebbmenő észszerűsítése úgy minőségileg, mint mennyiségileg, párosulva az óceántúli behozataltól való lehető legteljesebb függetlenítéssel, mely utóbbi cél elérésére Afrika termelési lehetőségei az új egységes gazdasági terület részére tartatnának fel, innen fedezve földrészünk szükségleteit tropikus terményekben. A tervezet egyébként az egész föld gömböt négy teljesen elkülönített és saját szükségleteit egyenkint csaknem egészében kielégíteni képes nagy gazdasági területre látszik felosztani akarni: az Afrikával kiegészített szárazföldi Európára (Euroafrikára), a háború után megfogyatkozott gyarmatbirodalommal még fennmaradó Brit Birodalomra és a két Amerikára, míg Ázsia az ázsiaiaké maradna. A termelés és az elosztás többé-kevésbé központi irányításával kapcsolatban az új, egységes gazdasági terület egyes államai közötti áruforgalom lebonyolítására egy állandó értékű nemzetközi fizetési eszköz rendszeresítése is szükségessé válik, melynek szerepét, a német szakkörök — tekintettel a Birodalom vezető helyzetére — érthetőleg a német márkának látszanak szlánni, mely ilyképen, — talán rögzített viszonylatban az olasz lírával, — nemzetközi elszámolási pénzegységgé válna az új euro-afrikai gazdasági területen, sőt feltehetőleg a rendszer előharcosaínak szándéka szerint annak elkerülhetetlen földrészek közötti gazdasági forgalmában is. Hogy ennek a fizetési eszköznek nem arany tartalékja adná meg belső értékét, hanem az azzal élő gazdasági terület munkateljesítményének és természetes gazdasági segélyforrásainak értéke, az egészen eltekintve a tengely pénzgazdasági felfogásától, mely különben is erre a megoldásra utal, már csak azért is feltételezhető, mivel Európa mindig szegényebb aranytermelő terület fog maradni, mint a többi világrész, bár viszont az is elképzelhető volna, hogy a tengelyhatalmaknak előrelátó tökéletes győzelme annyi arany kiszolgáltatására kényszeríthetné az aranyban gazdag legyőzötteket, hogy annak mennyisége, — hozzászámítva Afrikának igen jelentékeny aranytermelését, melyet a győzők természetesen az európai gazdasági területnek biztosítanának a jövőre nézve —, századokra kiegészíthetné földrészünknek hiányát ezen nemes ércben. El kell ismernünk, hogy Berlinnek ezen nagy vonalakban vázolt gazdasági elképzelése elméleti szempontból helyes, általánosan elismert alapokon nyugszik: tagadhatatlan, hogy az emberiség szaporodásával és a civilizáció fejlődésével járó mind nagyobb és többoldalú igények kielégítésére való törekvés mind kiterjedtebb egységes gazdasági területek összefoglalására ösztönöz, mely nagyobb területeken észszerűbben és gazdaságosabban lehet berendezkedni a mindig növekvő szükségleteket kielégítő termelésre. Ezen gazdasági célszerűség vetett véget nagyrészt a késői középkor partikularisztikus államéletének és vezetett az új- és jelenkor azon törekvéséhez, mentől nagyobb állami és gazdasági egységeket létesíteni, bár a nyiltan bevallóit cél többnyire más, eszményibb indító okokat is igyekezett előtérbe helyezni. Ezen törekvés legvilágosabban a