Magyar külpolitika, 1940 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1940 / 7. szám - Szent-istváni feladatok

MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAGYAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XXI. ÉVFOLYAM, 7. SZ. BUDAPEST 1940 Szent-istváni feladatok. Irta: Török Árpád, Szent István az utókor tudatában mint nagy államalkotó él, aki egy történelmi sorsfordulóin véglegesen lerakta az új magyar állam alapjait és évszázadokra kihatóan biztosította annak fennmaradását. Ezt az eredményt pedig Szent István elérte azáltal, hogy egyrészt megtalálta a helyes külpolitikai orientációt, másrészt olyan belpolitikai rendszert honosított meg, amely az állami élet folyamatosságát biztosította. Az első magyar király helyesen ítélte meg az európai fejlődés irányát, amikor a keresztény nyugati civilizációba kapcsolódott beíe és így lehetővé tette, hogy a magyar birodalom az európai erők egyensúlyára támaszkodhasson. Belpolitikailag a kor követelte erős központi kormányzást igyekezett meghonosítani és az országban lakó különböző népek között is megtalálta a kellő szintézist. Bármiilyen nagyra értékeljük is azonban Szent István művét, az ő alkotása nem mentesítette az utókort attól, hogy adott esetekben újból rakják le változott viszonyok között a magyar állam alapjait és biztosítsák annak további fennmaradását. Voilt idő, amikor az utókor jól megfelelt ennek a feladatnak, de nem állítható ez minden korról, amely a magyar történelemben sorsfordulót jelentett. Nem állítható például arról a korról, amely Trianont megelőzte és a 67-es kiegyezéssel kezdődött. Igaz, ebben a korban Magyarország gazdasági és szellemi élete csodálatos fellendülést mutatott. A jólét, az ország gazdasági ereje fokozódott és ha csak ebből a szemszögből néznők ezt a korszakot, ha csak annak csúcsteljesítményeit tekintjük, nem lehetne ellene kifogást emelni. Ebben a korszakban a magyar államiság visszanyerte öncélúságát és legalább belpolitikai szuverenitását. Ahhoz azonban, hogy ez az eredmény véglegesen biztosítható legyen, két feladattal kellett megbirkózni. A dinasztiához való viszonyt nyugvópontra kellett volna juttattni és a nemzetiségi kérdést megoldani. A kettő egymással annyiban volt összefüggésben, mert az egyiknek a megoldása a másiknak a megoldását rendkívül mekönnyítetite voftna és ha az egyik végleges megoldást nyer, a másik a magyar nemzeti érdekek és érzés messzemenő figyelembevétele mellett lett volna megoldható. E két kérdés megoldása talán hosszú időre döntötte volna el Magyarországnak és a magyarságnak európai pozícióját. Ennek a nemzedéknek államalkotó képességét és tevékenységét nem szabad egyoldalúan a korszak végének eseményeiből megítélni: az összeomlásból és Trianonból. Ez olyan tényezőknek volt a műve, amelyekre a magyar politikának alig volt befolyása. Nem is a korszak végéből akarunk magáról a korszakról ítéletet mondani. Nem hallgatható azonban el, hogy magának a korszaknak politikája sem volt olyan, miből azt lehetne következtetni, hogy akkoriban megértették volna Magyarország e két sorskérdésnek jelentőségét és hozzáláttak volna azoknak megoldásához. Szó siincs róla, voltak akik a kérdés jelentőségét felismerték és megoldásukkal kísérleteztek. Az eredménytelenségért azonban nem az illető államférfiakat, hanem a magyar közvéleményt kell felelőssé tenni. Szándékosan indultunk ki Szent Istvánból és átugorva a magyar történelmet, ismertettük a dualizmus korszakának politikáját. Mindkettő különleges kül- és különleges belpolitikai feladatok elé állította az akkori nemzedéket és csak a kettő helyes megoldása biztosíthatta az eredményt. Ma ismét elérkeztünk egy sorsfordulóhoz. Erőis a hitünk, hogy hasonló lesz, mint Szent István nagy államalapítása és a 67-es kiegyezés, amikor is Magyarországnak sikerült európai jelentőségre szert Itenni és — az utóbbi esetben — hosszú évszázadok múlva visszanyerni a nemzeti élet teljességét is. Reményteljes várakozással nézünk a jövő elé, amelynek meg kell hoznia a trianoni igazságtalanság felszámolását, hasonlóan a 67-es kiegyezéshez, a nemzeti élet nagyobb teljességét. Ma mindez tulajdonképpen az európai történelem további alakulásától függ. Amit a magyar politika húsz év folyamán tett, az kedvezett ennek a végkifejlésnek, ezért ennek a trianoni korszaknak nem tehetünk szemrehányást. Következetesen kitartott eredeti álláspontja mellett és külpolitikai állásfoglalását is úgy választotta meg, hogy a végkifejlés Magyarország szempontjából kedvező lehessen. Hogy azonban azt az eredményt, amit ez a politika és az európai fejlődés meghozott, évszázadokra lehessen biztosítani, hogy ne kelljen egy-két nemzedék múlva, esetleg már előbb is, újabb sorsforduló elé kerülnünk annak minden bizonytalanságával, az attól függ, hogy a magyar politika ezután is tudja-e célkitűzéseit és eszközeit helyesen megválasztani. Ebben az eljövendő korszakban, úgy mint Szent István idejében és a 67-es kiegyezés után, Magyarország kül- és belpolitikai elhelyezkedése, illetve berendezkedése fogja az ország további fejlődésének menetét megszabni. Amig azonban a trianoni korszakban a magyar közvéllemény természetes érzései és öröklött lelkisége nem állott ellentétben a mai kifejléssel, sok tekintetben előkészítette azt, addig ma azt kell mondanunk: a magyar közvéleménynek ki kell bővítenie szemléletét, ha Magyarország új európai pozícióját helyesen akarja megítélni és véglegesen biztosítani. Magyarország európai pozíciójában előreláthatólag messzemenő változás fog bekövetkezni, elsősorban azért, mert az európai egyensúly alapvetően meg fog változni. Végleges képet