Magyar külpolitika, 1940 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1940 / 6. szám - A második világháború

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA zett expanziós politikájához következetesen arra használja fel, hogy balti tengeri pozícióját, a balti államok eddigi névleges önállóságának figyelembevétele nélkül, a cári Oroszországéhoz hasonló színvonalra emelje, az senkit sem lephet meg. Éppen olyan természetes fejlemény Oroszország részéről Besszarábia visszafoglalása is. Hogy Nagybritannia, Churchill ismételt kijelentéseinek megfelelően, tényleg folytatja-e tovább egyedül a háborút, vagy pedig, mint már annyiszor történelme folyamán, most is megalkuszik az adott helyzettel, az ma még a jövő titka, csakúgy mint az is, hogy vájjon, ha előbbire szánja rá magát, az; anyaország inkább csak eszményi és tengerentúli birodalma tényleges erőforrásainak a végsőkig való felhasználásával egyenrangú félnek fog-e bizonyulni a Brit Birodalom azon félelmetes erővel szemben, melyet a nemzeti szocialista Németország képvisel; de még ezen, az eddig tapasztaltak után valószínűtlen eset sem változtathatna a folyamatban lévő európai erőátcsoportosításon és legfeljebb az angolszász nemzet sorsára volna kihatással, éppen úgy, mint ahogyan nem akadályozhatná már meg azt sem, hogy Franciaország összeomlásának és a Brit Birodalom hatalmi helyzetének evvel összefüggő gyengülése hatását a legtávolabbi világrészekben is ne éreztesse: Japán máris kinyújtja kezét Franciaország indokínai gyarmatbirodalma felé és csak az ürügyet látszik keresni arra, hogy azt katonailag megszállja, egyidejűleg pedig nem kevésbé élénk és nem is önzetlenebb érdeklődést tanúsít Holland-Keletindia jövendő sorsa iránt is, ami viszont arra készteti az ezen kérdésben nem kevésbé érdekelt Északamerikai Egyesült Államokat, hogy, színleg ugyan az európai háború lehetőségeire való célzással, valójában azonban a Japánnal való leszámolás sokkal valószínűbbnek látszó eshetőségére való tekintettel, hadi készültségét, elsősorban pedig tengeri hadereiét, eddig elképzelhetetlen arányban növelje. így egy új világrend kialakulásának vagyunk tanúi, mely az eddigi erőviszonyok teljes eltolódásához vezet, úgy Európában, mint előreláthatólag a többi kontinensen is; ebbe az új világrendbe való megfelelő beilleszkedés lesz legelső és legfőbb feladata minden a fegyveres összetűzésben nem részes hatalomnak is. Hogy ezen feladat nem lesz könnyű, az kiviláglik a háború eddigi menetéből leszűrhető azon tanulságból, hogy a haditechnika mai fejlettségi fokán elsősorban a gép, másodsorban pedig a jól szervezett tömeg dönti el a harcot, hogy tehát a kevéssé számos emberanyaggal és korlátolt pénzügyi képességei következtében szükségszerűleg kevesebb hadigéppel is rendelkező kisebb államok még annyi eséllyel sem szállhatnak szembe túlnyomó emberi és anyagi erővel rendelkező ellenféllel, mint az a múltban, így még az 1914—18-i világháborúban is. lehetséges volt; vagyis, hogy a gépesített háború korszakában még a legjobb emberanyag és a legnagyobb elszántság sem képes, még ideig-óráig sem pótolni a hadigépek erejét, hanem hogy modern harcieszközökkel szemben csakis ugyanilyen harcieszközökkel lehet védekezni. Ezen megállapítás a számszerűleg kisebb és anyagilag gyengébb nemzeteket tehetetlenné teszi aránytalanul számosabb és nagyobb gazdasági erők felett rendelkező ellenféllel szemben és azon választás elő állítja előbbieket, vagy egy elsőrendű idegen hatalom feltétlen követőjévé szegődni, vagy pedig több más hasonló helyzetben lévő közép- es kisebb hatalommal, akár felségjogaik egyrészének önkéntes feláldozása árán is, oly szoros politikai •és katonai kapcsolatra lépni, mely az így szövetkezett államoknak lehetővé tenné, közös erőfeszítéssel bármely elsőrendű hatalommal is a siker reményével szembeszállni. Ezen egyedül járhatónak látszó két út közötti választás fogja előreláthatólag a kisebb államok legfőbb politikai gondját képezni a kialakuló új Európában. A gondviselés kiegyenlítő igazságáriak kell tulajdonítanunk, hogy saját államunk földrajzi fekvése, mely történelmünk folyamán oly sok megpróbáltatásunknak volt az oka, a jelenlegi körülmények között kivételesen kedvező helyzetet teremt számunkra a legtöbb kisebb nemzetéhez viszonyítva: három elsőrangú európai hatalom érdekeinek érintkezési pontján, mintegy zárókövét képezve az újonnan kialakuló nemzetközi egyensúlynak Európa ezen részében, már csak ezen kulcshelyzetünknél fogva is mindenkor remélhetünk támaszt találni ezen nagyhatalmak egyikénél, vagy egyidejűleg többjénél is bármely más irányból megnyilvánuló nyomás ellen már csak azért is, mert ha annak súlya alatt össze találnánk roppanni, velünk együtt könnyen összeomolhatna a keletközépeurópai politikai egyensúly egész épülete is. A második világháború. írta: Lukács György Még ki sem heverte az emberiség az 1914— 18-i világháború ütötte sebeket, kitört a második világháború, mely — sajnos — méreteiben minden emberi képzeletet felülmúlónak Ígérkezik. Nehéz az eseményekről olyanoknak ítélkezni, akik benne élnek azok forgatagában. Kíséreljük meg mégis — mintegy kihelyezkedve ebből a forgatagból — elemezni a történéseket. Időszámításunk 1493-ik évében pápai bulla osztotta fel elvi rendelkezéssel a még nem ismert világrészeket Spanyolország és Portugália között. És megindult a többszázados nagy felfedezési és gyarmatosítási tevékenység, melyben Spanyolországé volt az elsőség és a vezetés, de nekiláttak ennek a feladatnak a többi nyugateurópai hatalmak is, míg végre Anglia, ellenére annak, hogy időközben amerikai gyarmatai elszakadtak tőle, messze felülszárnyalta társait. Ez a nagy felfedezési és gyarmatosítási tevékenység Amerikára, az Atlanti óceán vidékére, Afrikára, Ázsia déli felére, az indiai és a déli tengerek tájára terjedt ki. Gyarmatbirodalmak kialakulása és a gyarmatosító hatalmaknak egymás ellen viselt háborúi töltik be ezeket a századokat. Anglia 1763-ban szétverte a francia világbirodalmat s betetőzésül 1815-ben előidézte Napóleon császár katasztrófáját. Majd bekövetkezett a spanyol világbirodalom szétesése is. Ennek a két világbirodalomnak a maga útjából való eltávolítása révén Anglia mint versenytárs nélküli tengeri világhatalom jelentkezik a XIX. század elején. Eleinte Anglia tengerentúli szárazföldi birtoka nem volt túlságosan kiterjedt: csupán Ka-