Magyar külpolitika, 1940 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1940 / 4. szám - Magyarország és Jugoszlávia

MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 kellett és nem kell hosszas magyarázat arra, hogy megértsük a horvát vagy szerb nép lelkét. Ma inkább az a tudományos és politikai hajlandóság, hogy a nemzetek testéből kielemezzék az alkotórészeket és megállapítsák, minő kisebbségek tarkázzák azt. Ez azonban meddő politikai munka. Az igazi nagy politika inkább eggyé akarja olvasztani ezeket az elemeket, elmosni a köztük lévő határokat. Az igazi nagy politikát nem a természetrajz, hanem magasabb eszmék emelik és nem nemzetiségi, hanem kulturális és erkölcsi értékeket hordoz, még akkor is, ha ez a törekvése és akarata egybeesik a nemzetiség, vagy nyelv védelmével. A horvátok testvéreink a ilatin kereszténységben is, a szerbekkel örökre egybeköt — száz más vonatkozáson kívül — a nándorfejérvári győzelem. A békeszerződések hatása alatt állván, Jugoszlávia, mintegy ennek rendőri megbízottjaként működött s bár az egész Európa felett uralkodó rendszer egyik pillére volt, még sem tudta teljes erejét kifejteni és hatását szétsugározni. Mikor e rendszer bilincsei, rabtartókról és rabokról, egyaránt lepattantak, Jugoszlávia is, mintegy varázsütésre, megtalálta lelkét. Megtalálta belső békéiét, megtalálta valódi hivatását és oly európai állammá lett. melv vezető eszméket tud kisugározni és elfogadtatni. Jugoszlávia az a szláv birodalom, mely a szlávság között a legkeményebb, és telítve van latin és magyar sugallatokkal s mint ilyen, rendkívül alkalmas nemzetközi kapcsolatok teremtésére és megtartására. Mikor Markovics Lázár jugoszláv igazságügyminiszter budapesti előadásában magasabb nemzetközi kapcsolatok új Európájáról beszélt, abban a nagy római szent birodalom és az osztrák-magyar monarchia és szentistváni birodalom új eszmékkel telített régi formáit idézte. E beszéddel Jugoszlávia belépett abb.i az egységes Európába, mely — noha szerves politikai intézményei még alig vannak — már is él a lelkekben és melynek ígv materiális megvalósulása az eljövendő politika és nemzedékek feladata s az új nemzetközi erkölcs el nem hárítható parancsa. Az új, egyesült európai államok látomását festvén a politikai teremtőképzelet egere, azonban egyúttal oly Európát is akar teremteni, melyből hiányoznak a nemzeteken való bűnös erőszak tétéi. A jugoszláv külügyminiszter beszéde hitvallás az „európai" haza mellett, a ma, szinte láthatatlan Európa mellett, mely nem a néprajzi különbözőségben, hanem a kultúra egységéhen látja, érzi, hiszi és vallja hazáját. Látnunk kell, hogy az a Jugoszlávia, mely megérzi az egységes európai hazát, — nem nyomhatja el sem egyik népét, sem népe összességét és nem élhet ellenséges viszonvban szomszédaival, Jugoszlávia az eszmék és béke királyi útját járja. Épp azért, a jövő, mely előtte áll, a legragyogóbbak egyike. Eszméje megmutatja neki a biztos célt, ahol csak győzelmek várják. A békeszerződéseket szolgáló politika ehhez képest csak helyi, vidékies politika volt. Most Jugoszlávia e hajlamával, ez akaratával, e kijelentésével Európa egyik vezető és mindig meghallgatandó állama lett. E szó „Balkán", ezután — jugoszláv viszonylatban — csak földrajzi értelemben használható. Jugoszlávia, Markovics Lázár beszédével bebizonyította, hogy méltán vált őrévé — nem a békeszerződések erőszakának — hanem a földközitengeri kultúrának. Vele kapcsolódott délen a szlávság a földközitengeri kultúrába és a Földközi tenger politikai szerkezetébe. Ő egyik biztosítéka annak, hogy a Földközi tenger kultúrája mindig egyenes folytatása lesz a régi kultúrának, Isten legszebb földi ajándékának. A jugoszláv-magyar barátság épp ennél fogva egyre mélyebb és magától értetődő. Jugoszlávia, annál a politikai tapintatnál fogva, melyet hivatása és az európai rendeződés gondolata teremt benne, érti és érzi a magyarság hivatását az európai germán és szláv tömb között. A magyarság „vízválasztója" ennek a politikai szerkezetnek. A jugoszláv politikai bölcseség ezt a szerkezeti fontos elemet világosan látja és méltányolja. A szerb, mai szóval jugoszláv, már együtt működött nem egy ízben Európa megmentéséért. Ez a feladat nem fejeződött be. A két nemzet hivatása ma is az, ami régen volt. E hivatás hitében lehet és lesz nagy Jugoszlávia és Magyarország. Markovics Lázár beszédében az az örök aggodalom jutott kifejezésre, mely nem csupán azt kérdezi: mi lesz Jugoszlávia, hanem azt is, mi lesz Európa sorsa. Ugyanezt a végzetet kutatta mindig Magyarország is. Nekünk nem elég egyszerűen élnünk, nekünk Európáért kell élnünk. Ezért kell harcolnunk karddal és gondolattal. Csak ez a gondolat irányíthatja kardunkat és karunkat. Nekünk önmagunk fölé kell nőnünk, nagy eszméinknek lennünk. Éppen ezért, mi mások, mint barátok, nem lehetünk. Nemcsak a lelki alkat, az életmód, gazdasági szerkezet hasonlósága, nemcsak a földrajzi, szomszédi egymásrautaltság tesz bennünket egymáshoz hasonlóvá. Mind e körülmények között még igen hűvös viszony is elképzelhető. De nem szakaszthatja meg semmi a barátságot, mely a lélek testvériségén, a hivatás és küldetés azonosságán alapul. Egy nagy egységet védelmezünk mind a ketten; az európai kultúrát, most is, mint annyi véres századon át. A békés „szuper-Európa", nemzetközi egységbe fogott államaival, megbékült, bízó és boldog népeivel ma még csak az eszmék és álmok birodalmába tartozik. A háborút felidézni, sőt megnyerni is könynyebb, mint a békét megteremteni és igazságossá tenni. De biztos, hogy maga a háború nem tudja sem Európát, sem kultúráját megmenteni. Erre csak az igazságos béke műve képes. A békéhez pedig megváltó — és nem bosszúálló — gondolatok kellenek. Nem véletlen, hogy az Európa-védő szerbség fia, Markovics Lázár, — mintegy megnagyobbított szentistváni birodalomban — Európa* szerves kapcsolatának eszméjét hirdeti.