Magyar külpolitika, 1940 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1940 / 4. szám - Norvégia a háborúban

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA tengerészeti szempontból azért, mert cáfolhatatlanul bebizonyult, hogy azon számszerű adatokra támaszkodó állításuk, miszerint hadiflottájuk az Északi tenger felett uralkodik, semmi tényleges alappal nem bír. A Norvégia ellen megindított német hadműveleteknek alapvető feltétele ugyanis a Skagerrak vizeinek uralma a Német Birodalom részéről; hogy a norvégiai vállalkozást nem csak a meglepetés első pillanatának kihasználásával sikerült tervszerűen keresztülvinni, hanem hogy az azóta is folytonosan új erőket nyer németországi bázisaiból, az kétségtelen bizonyítéka annak, hogy a tengerek ezen részén a német tengeri haderő legalábbis az angol-francia tengeri haderővel egyenlő erőkifejtésre képes és hogy a kezdeményezés lehetősége is meg van adva számára. Egészen más megítélés alá tartozik azonban azon kérdés, hogy a Német Birodalomnak ezen pillanatnyi kétségbevonhatatlan nagy sikere milyen előnyöket biztosíthat számára politikai, katonai és gazdasági téren a jövőben, illetve hogy az oly fényes sikerrel keresztülvitt katonai akció végeredményben elősegíti-e végleges győzelmét. Bármi volt is indító oka, nem vonható mégsem kétségbe, hogy a skandináv hadjárat megindítása két, a háborún kívül álló, állam semlegességének formális és tényleges megsértésével járt. Igaz ugyan, hogy a berlini hivatalos tényezők ismételten hangsúlyozták, hogy a skandináv hadjárat nem az ő kezdeményezésükre vezethető vissza, hanem hogy azt, mint kényszerű önvédelmi cselekedetet, a szövetségeseknek ilyen tervezett akciója tette szükségessé. Az is tény, hogy Norvégia semlegességét először a brit tengeri haderők sértették meg, első ízben az Altmark esetében, utóbb pedig a norvég területi viezkben lerakott aknazár által. Tény azonban az is, hogy ezen brit részről elkövetett megsértése a semlegességnek a világ közvéleménye, első sorban pedig a háború további folyamán előreláthatólag még igen nagy szerep betöltésére hivatott északamerikai közvélemény szemében korántsem tűnik fel oly visszatetsző színben, mint a norvég területnek katonai erőszak alkalmazásával keresztülvitt megszállása, mely nemcsak jogi sérelmet jelent, hanem vér és anyagi áldozatokkal is jár a sértett részére. Ügyes propagandával könnyen elérhető, hogy a világ közvéleménye megfeledkezik az első kihívó brit rendszabályról és csak annak véres következményeit látva, a Német Birodalom elhatározását ugyanolyan szempontból ítéli meg, mint 1914-ben Belgium megtámadását. — Ha az Északamerikai Egyesült Államok közvéleménye ma szinte meglepő közömbösséggel látszik tudomást venni az északeurópai eseményekről, az korántsem jelenti azt, mintha Németország magatartását fenntartás nélkül helyeselné; a hallgatás oka a belpolitikai helyzetben keresendő: mint tudvalevő, az Egyesült Államok elnökválasztás előtt áll és egyik politikai párt sem hajlandó a választás megejtése előtt magára vállani azon szemrehányást, hogy külpolitikai állásfoglalásával az Uniót belesodorhatja az európai viszályba. Ha majd azonban eldőlt az elnökválasztási küzdelem, az abból győztesen kikerülő párt, — amennyiben azt az Egyesült Államok érdekében állónak vélné, — csak nagyonis könnyen visszatérhet ezen most szándékosan elhanyagolt incidens kihasználására, mint a hogyan azt hasonló körülmények között Wilson kormánya 1917-ben tette. Bizonyos azonban, hogy Ribbentrop német külügyminiszter által nyilvánosságra hozott dokumentumok Norvégiának a szövetségesek által tervezett megszállásáról lényegesen befolyásolják a közvélemény ítéletét. Katonai szempontból viszont kétségtelen, hogy Norvégia megszállása egy újabb, Németország szempontjából nehezebben védhető, excentrikusan fekvő hadszinteret létesített, mely, állandó jellegű védművek hiányában, ellenfeleinek könnyebb támadási pontokat nyújt, mintsem a Német Birodalom nyugati határa. Kétséges az is, hogy a dán és norvég területek felett gyakorolt hatalom végeredményben gazdasági téren előnyt jelent-e Németország számára. Mindenekelőtt alig fogja az eddiginél jobban biztosítani .a svéd vasércszállítását, még ha el is tekintenénk azon több mint valószínű feltevéstől, hogy a partraszállt szövetséges haderőknek rövidesen sikerül az Észak-Svédország bányavidékéről Narvikba vezető vasúti vonal megszállása. Az eddig a norvég vizek semlegességének védelme alatt történő szállítás alig járt több veszéllyel, mint az ezentúl ugyan a német partvédelem árnyékában elhúzódó, de a résen álló szövetséges tengeri erők annál kíméletlenebb támadásainak kitett hajózási út. Végül azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy úgy Norvégia, mint Dánia is élelmezési szempontból behozatalra szorul. Mert igaz ugyan, hogy utóbbinak jelentékeny mezőgazdasági kivitele volt főleg Anglia felé, azonban ezen főleg húsból, zsírból és tejtermékekből álló kiviteli felesleg előfeltétele igen nagy mértékű erőtakarmány behozatala, mely nélkül képtelen rendkívül nagyszámú állatállományát saját erejéből eltartani. — így végeredményben a két skandináv állam megszállása a Birodalomra azon jelenlegi helyzetében nem könnyű feladatot hárítja, saját lakosságán felül még mintegy hat millió dán és norvég élelmezéséről is gondoskodni. A skandináviai események legközvetlenebb hatása a hadviselőkön kívül érhető módon elsősorban azon kisebb semleges államokban mutatkozik, melyek földrajzi fekvésüknél fogva leginkább vannak annak kitéve, hogy a hadviselők bármelyikének kezdeményezéséből Dánia és Norvégia sorsára jussanak. így Svédország, a Svájc, Belgium és Hollandia fokozatos öntudatos és határozott hangon kifejezést adtak azon szilárd elhatározásuknak, hogy semlegességüket bármely oldalról érő esetleges támadás ellenében fegyveresen megvédeni eltökéltek. A közvetlenül érdekelt semleges hatalmak ezen igen kényes helyzetének egy meglepő következménye támadt azonban az interkontinentális nagy politikai síkon is; úgy Japán, mint az Északamerikai Egyesült Államok ugyanis felvetették azon kérdés, hogy mi történjék a keletindiai holland gyarmatbirodalommal abban az esetben, ha az anyaország akaratán kívül belesodródnék az európai viszályba; és mivel mindkét nagyhatalom minden kétséget kizáró módon értésre adta, hogy egyikük sem tűrhetné tétlenül a másik befolyásának bármily módon megnyilvánuló terjeszkedését ezen a szigetbirodalomban, az a mi eredetileg egy másodrendű európai kérdsé jellegével látszik bírni, lehető kihatásaiban egy újabb, kiterjedésében és következményeiben a jelenleg folyó háborúnál is nagyobb jelentő-