Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 4. szám - Legújabb területgyarapodásunk

10 MAGYAR KÜLPOLITIKA nyomatékot adna. Törökország eldobta magától a kalifátust. A mohamedánság többi állama majdnem, vagy egészen gyámság, vagy ellenőrzés, befolyás alatt van. S ma, amikor a nemzetközi politika a szó szoros értelmében motorosítva van, az arabok, noha tényezői, de csupán passzív tényezői a földközitengeri, tehát világpolitikának. A szemlélő benyomása az, hogy ebben a világpolitikában a kezdeményező erő az olasz-német oldalon van. Mindkét félnek van helyzeti előnye. Olaszország a Földközi tenger közepén, mélyen benyúló félszigetével és az afrikai partig szinte hidat alkotó szigeteivel, hatalmas északi szomszédjával, spanyol szimpátiával és népének feltüzelt önérzetével. Olaszország nem veszíthet semmit ebben a világpolitikai mérkőzésben jelenlegi birtokállományából. A népi elv olyan vitathatatlan e helyen, hogy Olaszország valóban egy és oszthatatlan. Egyik ellenfele csak jelképesen nemzet ezen a tengeren, csak pontok, igaz, hogy szinte archimedesi pontok ura. Olaszország „otthon" vívja meg ezt a világpolitikai küzdelmet, ami növeli kilátásait, azonkívül az albán lépéssel sikerült egyik szárnyát máris biztosítani és befolyásának súlyát növelni. Nem kell azt hinnünk, hogy ez a stratégiai lépés különleges harcra készülő cselekedet volt. A világuralom új rendezésének kezdeménye-/ zői mindig és mindenkor a végső célt látják szeV mük előtt. Mindig a fönnálló és magát kizárólagosnak érző rendszert ostromolják. A velük szembenálló hatalmak még a hasonlóságtól is irtóznak. A bolsevizmusnak elvi ellenségei lévén, hogy ne váljanak gyakorlati ellenfeleik másaivá, megteremtették a nemzeti kapitalizmust. A közelmúlt történelmét, mely szétszaggatottságukra emlékeztet, elfelejtik. A rómaiak Caesarra, a németek Barbarossára emlékeznek. A velük szemben álló birodalmak alapját bátor utazók, szinte magános harcosok, kereskedők vetették meg. Gyarmatosítóinak örök jelképe Robinzon, a magános ember. Az új, felemelkedő birodalom megteremtette a kollektív embert, a szervezett tömeget, mely ritmusra és különleges méltósággal menetel. Ez a tömeg az új hatalom hordozója. A gyarmatokat hadsereg foglalja el és állami szervezés, államilag szervezett település jár a nyomában. A köszönés egyformasága, az egyenruha viselése és jelképiessége: az új, kollektív ember állami megteremtésére való törekvés. Az új hatalom nem elégszik meg az ember égi-földi eredetével, az embert államilag akarja újjáteremteni. Innen ered a vallással szemben való hideg viszonya is. A régi hatalom szerette és elbirta az egyéniség tarkaságát, sőt a népek tarkaságát is. Az új hatalom gyűlöl minden törést, minden tarka erezetet a nemzet testében. Egységet és egységes gondolkodást, szinte akarattalan akaratot akar. Egyéniség csak a nemzet egészében lehet. Filozófiája csak egységes nemzettestet ismer és nem lehetne csodálkozni, ha egy szép napon Caesar a grammatika fölé kerekednék s kjelentené, hogy megtiltja az „én" személyes névmás használatát. A szuverénitás hordozója a nép lévén, az eddig uralkodók által használt felséges többes szám valóban megilleti. Az embernek ebben az államsejtté való nevelésében áll leginkább szemben az új hatalom a régivel és éppen azért szinte végzetszerű, hogy küzdelme a Földközi tengeren válik elhatározóvá és döntővé. Az európai kultúra elvei csak itt születhetnek, itt mérkőzhetnek, bukhatnak, vagy diadalmaskodhatnak. Ezen a ponton szűnik meg a két szembenálló fél küzdelmének materiális volta és válik igazi keresztes harccá, reuülőgépek, búvárhajók, csataszörnyek és ágyúk karélyában. Valóban, a világ uralma, osztva, vagy osztatlanul, nemcsak azt jelenti, kié a vas, a szén, gumi és gyapot, nemcsak azt jelenti, ki zárja és nyitja a Földközi tenger kapuit, ki szedi a vámot a Föld népeitől, hanem jelenti azt is, milyen viszonyban van az ember az állammal, felebarátaival, Teremtőjével és önmagával. Azt modhatja-e, hogy „én", vagy azt kell mondani, „mi". Felelős-e tetteiért, vagy felelősségét rábízza az államra? A földközi-tengeri nagy mérkőzés ennek a kérdésnek is eldőlése s az emberiség materiális kérdései éppúgy, mint a lekiismeretbeli kérdések mérkőzésének első szakasza volt az albán királyságnak az olasz királysággal való perszonáluniója. Legújabb területgyarapodásunk Thirring Lajos dr. kiváló tudósunk a „Magyar Statisztikai Szemle" legutóbbi számában „Az 1939. április eleji területgyarapodás" című tanulmányában a következőket írja: A ruténföldi rész március idusán történt viszszaszerzését követően szükség volt e terület nyugati határának tisztázására is. A „cseh-szlovák" uralom a főleg rutén részről ismételten elhangzott, de szlovák oldalról is többször megoldandónak elismert kívánságok ellenére tudvalevően húsz év alatt sem volt hajlandó arra, hogy az etnikai helyzetnek is megfelelőbb, életképes választóvonalat húzzon a szlovákság és a ruténség települési területe közé; 1929 március 18. óta tehát csak egy. a rutén népre igen hátrányos s országhatárnak egészen alkalmatlan tartományi mesgye zárta le nyugat felé az addig a napig magyar fennhatóság alá jutott kárpátaljai területdarabot. Ez a választóvonal csupán egészen kevéssel az Ungon, 111. az uzsoki vasútvonalon túl futott a volt demarkációs vonaltól a lengyel határig, olymódon, hogy a közeli dombok és hegyoldalak túlnyomórészben, már nem estek Magyarországhoz; ez a körülmény ennek a fontos közlekedési érnek zavartalan birtokolását is veszélyeztette. A magyar honvédség március 23-án hajnalban a súlyos határbizonytalanság megszüntetése és az említett vasútvonal biztosítása céljából megszállotta a március 18-ig elfoglalt állásától valamivel nyugatabbra fekvő fontosabb pontokat és ezeket a következő néhány napon át megismételt — felesleges véráldozatokat is felidéző — szlovák ellenmozdulatok idején is szilárdan kezében tartotta. A kérdés békés rendezésére Budapesten összeült magyar-szlovák bizottság azután március utolsó hetében megkezdett és április első napjaiban befejezett tárgyalásai alapján az április 4-én aláírt egyezményben