Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 4. szám - A Földközi-tenger és Albánia

MAGYAR KÜLPOLITIKA 9 A régi magyar politika ez, a honfoglalás politikája. Magyarország nem ismerhet olyan nemzetközi jogot és erkölcsöt, mely öt éhben a szándékában megakadályozhatná. A Népszövetségből való kilépéssel Magyarország valami jelképes igából szabadult és hiszszük, hogy az új nemzetközi erkölcs, igazság és egyensúly munkájában a maga épségét és jogait is megtalálja. Marius. A nagypolitika, mely eddig főként szárazföldi és revíziós probléma volt, az elmúlt napokban, a spanyol háború befejeztével, az otrantói tengerszoros stratégiai pontjának Olaszország által való birtokbavételével, tengeri és gyarmati problémává s ezzel együtt világpolitikává keményedett. A kérdés, mely most dől el, nem puszta kenyérkérdés, nem is nyersanyagok kérdése. Nagyobb, mélyebb és átfogóbb ennél: a világuralom megoszlásának kérdése ez. A nagypolitika az elmúlt napokban dagadt valóban világpolitikává. Fordulóponthoz érkeztünk. Ami eddig történt, az csupán revíziós politika, aminek lefutása után a világ megnyugodhatott volna. De a revíziós politika főbb eredményei után a történelem zajlása harsogóbb, mint valaha volt. A revíziós politika sikerei adtak az új politikai gondolatnak beláthatatlan dinamikus erőt és tévednek azok, akik azt hiszik, hogy holmi nyersanyagbeli engedményekkel ezt a politikát lecsillapíthatják. A történelem nem is olyan régi lapjai beszélnek arról a gyarmati politikáról, mely a világ gyarmatosítható területeit két részre osztotta a portugál és spanyol hatalom között. A történelem azt is megmutatta, hogyan születnek és múlnak el nagy gvarmatbirodalmak. Ilyen birodalmak voltak a múltban, vannak a jelenben és kemény akarat kérdése, hogy támadhassanak a közeljövőben is. Nincs szabály, vagy törvény, mely azt parancsolhatná, hogy egy nagy, szapora, terjeszkedni kívánó nép szerény és lemondó legyen. Európa új gyarmatosító politika előtt áll. Politikusok, nem is olyan régen, azt jósolták, hogy korunk nagy számadásainak színhelye a Csendes óceán. Az erő súlypontja — mondták — a Távolkeletre vonult át. Talán volt is némi igazuk. A Csendes óceán is nagy kultúrákat látott megszületni, fejlődni, virágozni. De a Gondviselés, úgy látszik, az egész Földet mégis a Földközi tenger kedvéért teremtette. Itt sűrűsödnek össze az emberiség legmagasabb és legégetőbb problémái. Itt futnak össze a hatalom és kultúra szálai. Itt nőtt az emberiség a legmagasabbra. A Földközi tenger minden európai, minden kultúrnép „mare nostruma", hazája, vagy hazájának kiegészítő, vagy áhított része. Mindegyik itt akarja megvetni a lábát. Akié a Földközi tenger, azé a világ. Szovjetoroszország külpolitikájának csendessége egybeesik a Földközi tenger iránt való vágyának zsibbadásával. A Földközi tenger után való vágy határozza meg valamely ország politikájának eleven, mozgó, imperialista voltát, vagy a politikából való kiesését. Ha tudjuk, mik egy ország földközi-tengeri igényei, megtudhatjuk, milyen a politikája. Bármily nagyok is Németország politikai sikerei, bármily gazdagodást jelent számára a csehmorva tartományok óriási iparának megszerzése, — e gazdagodást felülmúlja Olaszország legutóbbi politikai tette: Albánia magához ölelése. Albánia partvidéke a Földközi tenger belső Gibraltárja. Ha ehhez még hozzászámítjuk a feltámadt Spanyolország önérzetét és jogos igényeit, Németország gyarmati követeléseit, a Földközi tengeren gyakorlatozó flottája impozáns kifutását, akkor lehetetlen nem látnunk, hogy nem a Csendes óceán, hanem a Földközi tenger az, ahol a jövendő hatalmi helyzet kérdése eldöntetik. Most már nem az a kérdés, visszakaphatja-e, vagy sem Németország gyarmatait. Ez nem kegyelmi kérdés többé. A gyarmatpolitika most már az erők mérkőzése lesz, vívják akár diplomáciai módszerekkel a mögötte duzzadó erőre támaszkodva, akár pusztán erőhatalmi eszközökkel. Akik a cseh-morva föld bekebelezése után az olasz-német viszony lazulását várták, tévedtek. A világpolitika nagy gondolata az olasz-német erőket még jobban összeforrasztja. A politikának, mely a jövőben lepereg, előőrse Olaszország, rendíthetetlen földrajz-stratégiai helyzetével, máris előretolt afrikai támaszpontjaival. A nagypolitika első akkordjai és népies nyelven való fogalmazásai a Tunisz, Dzsibuti, Szuez szólamok és rámutatás a korzikai, tuniszi, nizzai olaszok csoportjaira. A olasz politika mögött azonban több van, mint az olasz népi egység integritása. Ez, Olaszországban is, Németországban is immár elintézett kérdés, melynek ráadásai már nem keltenek indulathullámokat és nem adnak új politikai energiát. Az új politikának új gondolata van, mely nagyobb, különb a területi morzsáknál. Az újabb játszma a Földközi tenger be- és kijáratáért folyik. Ennek a politikának részese nemcsak az olasz-német hatalom, hanem a Földközi tenger minden népe, akár az európai, akár az afrikai, akár az ázsiai parton lakik. De főszereplői két arcvonalat alkotnak. Az angol-francia csoport mellett ott van, akár akarja, akár nem, az amerikai Egyesült Államok, melynek az angol világuralom épp úgy erdeke, mint magának Nagybritanniának. Az Egyesült Államok, épp úgy, mint Anglia, azt a nagy világöszszefüggést védelmezi, melyet Brit Birodalomnak neveznek, s melynek erkölcsi, gazdasági, politikai és világuralmi hasznát az Egyesült Államok épp úgy látja, félti és védelmezi, mint Nagybritannia. De e küzdelemben épp ilyen érdekelt az arab cs mohamedán világ is, a Földközi tenger ez Ézsauja, aki ősidőktől fogva tart igényt erre a területre. Bár az arabság félkörben veszi körül a Földközi tenger táját, a mostani osztozkodásnál nincsenek jó kilátásai. Angolok, olaszok, franciák, németek, ma a legszívélyesebb szólamokkal veszik körül az arabokat. De az araboknak ma még nincsen olyan államuk, mely kívánságaiknak kellő A Földközi-tenger és Albánia