Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 4. szám - Népszövetség és nemzetközi jog

3 MAGYAR KÜLPOLITIKA erdélyi magyarság kérvényeit? És élő volt-e nevezetes tizenkilencedik paragrafusa, az egyetlen, mely jóvátehette volna a békeszerződések kegyetlen területi csonkításait? Nem: ez a paragrafus sohasem volt élő. Maga a Népszövetség sem volt soha élő szervezet. Bízvást beszélhetünk róla úgy, mint a nemzetközi élet halottjáról, melv még kísértetként sem támadhat fel. Fennállásával nem hasznot, hanem rendkívüli kárt okozott a nemzetközi gondolkodásban. Azzal, hogy teljesíthetetlen szerződéseket védelmezett, nemcsak a nemzetközi élet ritmusát akasztotta meg, hanem elvette a nemzetközi szer ződések megtarthatásában való hitet. A hitet a nemzetközi jogban és szerződésekben nemcsak hogy nem fejlesztette, hanem a barbárságnál is — mely fejlődésre képes — mélyebbre, holt pontra süllyesztette. A Népszövetség a páriskörnyéki békék intézményes folytatása volt. Mindenkinek lehetett benne szava, aki a páriskörnyéki békéket védelmezte. Épp úgy eltűnő teremtménye volt a békeszerződéseknek, mint az azóta eltűnt Csehszlovákia. Jóindulatú és jóhiszemű államférfiak valóban hirdethették, hogy Európa jövője a népszövetségi gondolkodástól, vagyis a nemzetközi együttműködéstől, a durva erőszaknak legalább az egyenlő műveltségi körben élő államok életéből való kiküszöbölésétől függ. De a Népszövetség maga volt az, mely ezeket a gondolatokat hajlékába be sem engedte és makacsságával, elutasító szellemével a tárgyalások, kétoldalú megállapodások jellegének komolyságába vetett hitet megszűntette. Európának mindig volt egyetemes szellemi íve, mely ezt a sok országból és népből álló földrészt egységessé tette. A Népszövetséggel Európa a nemzetközi jogot és erkölcsöt vélte trónra ültetni, de csak a nemzetközi makacsságot és erőszakot tette intézményessé. Az erőszak uralma azonban nem lehet örökös. Csak az igazság állíthatja maga mellé hosszú időre a fegyvereket. Abban a zajlásban, melyben a forrongó Európa szenvedélyesen töri át a párisi békék gátjait és' szinte zabolátlan gyorsasággal keresi tulajdon törvényeit és ezzel együtt egyensúlyi helyzetét, talán azt hihetjük, a nemzetközi jog, a nemzetek együttélésének formái és törvényei, örökre a semmibe vesztek. Az ember, aki kitapogatta a mindenség isteni titkát s erre a titokra építette fel erkölcsét, mintha elvesztette volna legfőbb képességét, az isteni rend mására való földi rend teremtését. Valóban, így van-e? A rend omlik össze, vagy új rend van keletkezőben? A Népszövetség kicsinyes, aprólékos boszszantásaival úntatta a világot. Az új külpolitika, úgy látszik, szereti a meglepetéseket. A Népszövetség volt hívei, akik megbotránkoznak, ha reggelijük mellé újságjuk egy-egy befejezett tényt tálal fel, talán még emlékeznek a világháborút követő fegvverszünet és békeszerződés tudatlan, zavaros és brutális országcsonkításaira. Az erőszak felborítása nem anarchia. Revízió ez, amiért mi húsz éve harcolunk. Éppen a Népszövetség, a betűhöz való ragaszkodásával, ellenszenvessé tette a pusztán formális jogot, mely, mitsem törődve a világ szenvedésével, mintegy önmagáért látszott létezni. Érthető a visszahatás, mellyel minden állam, melyet ez a nemzetközi rendőrködés, kiskorúságbaejtés felbőszített, most örvendezve és tüntetően dob félre eddig szentnek tartott formalitásokat. Ügy tetszik, a nemzetközi jog roncsai fekszenek előttünk, pedig lehet, hogy új nemzetközi jog rend megszületésének vagyunk tanúi. A világháború után való korszak szerencsés államainak külpolitikusai kitaláltak egy szót, mely őket a világháború veszteseitől elválasztotta és a szavak bűvös erejénél fogva — rettentő helyzeti energiát kölcsönzött nekik. Voltak „have" és „have not" államok, vagyis államok, melyek bővelkedtek és államok, melyek szűkölködtek. Ez az állapot az elmélet alkotóinak szemében világtörvénynek látszott. De a szűkölködő és megnyirbált államok ebben az elvben épp oly kevéssé tiszteltek bálványt mint a Népszövetségben. Ügy látták, ezen is, azon is kell és lehet változtatni. Európa politikai élete e két elv változtatásából fog állani hosszú ideig. A világháború vesztes államai még a porát is. az egyetlent, ami megmaradt belőle, el akarják tüntetni a békeszerződéseknek és nem akarják örökössé és igazzá tenni a gazdag és szegény államok közt való hidegvérű megkülönböztetést. A formális nemzetközi jog helyett élő, eleven, valódi nemzetközi jogot akarnak. Az eleven jog ez áhítozásának megnyilatkozása volt ez, mikor a német nemzeközi jogi gondolkodás úgy kidomborította a népiség jogát és a történelmi jogban rejlő erőt csak akkor volt hajlandó elfogadni, a cseh impérium teljes bukása után, mikor látta, hogy a történelmi és életszükséglet jogcímet is vérrel telítheti. Az új. születendő külpolitika eldob mindent, ami a tiszta formalizmus élettelenségérc s ezzel együtt hamisságára emlékezteti. Az új nemzetközi politika Magyarország határait kibővítette. Bár még mindig a világpolitika megcsonkítottjai vagyunk, helyzetünk javulását annak a külpolitikának köszönhetjük, mely hátat fordított a Népszövetségnek. A népszövetségi politika mindig álló. negatív, tiltó politika volt. Csődöt mondott nagy és kis esetekben s még a Népszövetség vezető államai is, ha valaminek vécére akartak járni, a Népszövetségen kívül ütötték nyélbe. A Népszövetség, idő multával, automatikusan kapcsolódott ki a világ ügyeinek intézéséből. Az a politikamentes osztálya, mely a fehér rabszolgakérdést, a kábítószerek elleni küzdelmet, továbbá a munka nemzetközi védelmét intézi, megmaradt és Magyarország nem vonul ez ügyeknek nemzetközi elintézésétől ezután sem vissza, de külpolitikájának mikéntjét ezután nem bízza a Népszövetségre és népszövetségi módszerekre. Magyarország részt akar venni abban a munkában, mely az új nemzetközi erkölcs és jog megteremtésére hivatott. Nem akar szegény, nem akar megcsonkított lenni. Politikája az, ami volt húsz év óta, ezer év óta.