Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 9. szám - Magyarország és a háború

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA san arra lehet következtetni, hogy a német és orosz államférfiak olyan kisebb önálló Lengyelország újrafelállítását határozták el, melynek keleti határai a moszkvai egyezményben megjelölt vonallal esnének össze, mii; nyugati határai előreláthatólag nagyjából az 1914.-Í német-orosz határral egyeznének. Kétségtelen, hogy a lengyei kérdésnek ily módon való megoldása a legmélyebbreható változást jelentené, melyet Európa az 1919-i diktátumok óta megélt és melynek kihatásai alól egy európai állam sem vonhatná ki magát. Hitekintve ugyanis a Németbirodalomnak újabb erőgyarapodásától, mely kisebb mértékben a most visszaszerzett régi tartományainak erőforrásaiban, ennél sokkal nagyobb mértékben azonban azon politikai és gazdasági hátfedezetben rejlik, melyet az Oroszbirodalomnak ilymódon biztosított támogatása jelent Németország részére. Mindenekelőtt a Szovjetbirodalomnak nyugat felé való előnyomulása és ebből kifolyólag az egész európai kontinensre nehezedő politikai súlyának jelentős gyarapodása teremti azon új helyzetet, mellyel a jövőben minden európai tényezőnek számolnia kell és mely nem egy államot külpolitikájának új alapokra való fektetésére fog késztetni. Ezen új helyzettel való számolásnak előjelei már közvetlenül a moszkvai megegyezést követő napokban észlelhetőkké váltak, mely tekintetben utalunk olyan jellegzetes tünetekre, mint a napokban létrejött új oroszbolgár kereskedelmi szerződésre, a belgrádi kormánynak Szovjetoroszország elismerésének előkészítésére irányuló tapogatódzásaira és nem utolsó sorban arra is, hogy a magyar kormány Magyarországnak az antikomintern paktumhoz való csatlakozása óta tudvalevőleg megszakadt magyar-orosz diplomáciai érintkezésnek újrafelvételét elhatározta. Azon pillanatban, melyben ezen sorokat írjuk, még nem került nyilvánosságra a hadviselő nyugati hatalmak hivatalos állásfoglalása a legutóbbi lengyelországi eseményekhez. Amennyiben azonban a tudvalevőleg külügyi kérdésekben kitűnően fegyelmezett francia és angol sajtó hangjából arra előre következtetni lehet, úgy nem kétséges, hogv Páris és London a Berlin és Moszkva által kilátásba helyezett és Olaszország által is minden igvekezettel támogatott békeajánlatot egyelőre elutasítja és ismételten kijelenti szilárd elhatározását, a háborút közismert célkitűzéseinek megvalósításáig folytatni. Más kérdés azonban, hogy a nyugati szövetségesek hogyan gondolják ezen célkitűzéseiket háborús úton elérhetni? A tárgyilagos szemlélő legalábbis alig látja azon módot, mellyel azok akaratukat katonai eszközökkel a Németbirodalomra, még sokkal kevésbbé pedig Oroszországra kényszeríthetnék. Már pedig a történtek után Lengyelországnak régi terjedelmében való helyreállítása csak a Szovjetunióval szemben is alkalmazott erőszakkal volna kikényszeríthető. Viszont a gazdasági háború, melynek átütő sikerében, mint előző cikkünkben már rámutattunk, azelőtt sem lehetett bízni, most, hogy Lengyelország gyakorlatilag megszűnt létezni és ennek következtében a német fennhatóság alatt álló területek mintegy 1500 km. hosszúságban közvetlenül határosak Oroszországgal, még sokkal kevesebb eredménnyel kecsegtet. Ha meg kellene állapítanunk, hogy a németorosz együttműködés által teremtett új helyzet mély kihatással bír egész Európa politikai helyzetére, úgy elsősorban áll ez Magyarországra nézve is. Tagadhatatlan egyrészt, hogy Lengyelországnak eddigi alakjában való megszűnése komoly politikai veszteséget jelent számunkra, mert ezen állam, a miénkhez sokban hasonló helyzetében kétségtelenül hivatva volt előbb-utóbb hazánkkal való szoros együttműködésben keresni további fejlődésének természetes útvonalát; másrészt kétségtelen az is, hogy azon körülmény, miszerint hirtelen egy csapásra mintegy 300 km. hosszúságban határosak lettünk Szovjetoroszországgal, mely eddig földrajzi fekvésénél fogva jóformán kívül esett szűkre szabott érdekkörünk határain és melynek befolyása ennélfogva úgy politikai, mint ideológiai téren egyaránt esak a távolból, közvetve és a miénkhez hasonló világfelfogást valló ütközőállamok szűrőjén keresztül erősen letompítva éreztük, nem maradhat hatás nélkül nemcsak küide belpolitikai vonalvezetésünkre sem, mely kormányaink részéről még a mostaninál is fokozottabb körültekintést és előrelátást fog ezentúl igényelni. Indokoltan tételezhető fel ugyan, hogy a német-orosz tárgyalások folyamán Ígéretek tétettek mindkét fél részéről, hogy azok kölcsönösen tiszteletben tartják egymásnak eltérő világfelfogását és hogy tartózkodni fognak belpolitikai téren érvényesülni akaró mindennemű befolyásolási kísérlettől; ilyen irányban értelmezhető kijelentéseket hallottunk német vezető személyiségek ajakáról elhangzani. Kérdés azonban, hogy ilyen németorosz viszonylatban adott biztosítékok mennyiben vonatkoznak az egyik vagy másik fél felfogása szerint más, a paktumban nem részes államokra is? Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy szovjetkormány és komintern elméletben néni egy és ugyanazon tényező és hogy utóbbi nem mindig jár ugyanazon az úton, melyet előbbi a magáénak vall. Hogy a szovjetkormány nem tisztán hatalmi célokat tartott szem előtt, midőn uralmát nyugat felé kiterjesztette, az kiviláglik azon fentebb már említett kommunizáló ténykedéséből is, melyet az újonnan megszállott "területeken az első naptól );ezdve kifejtett. Különbenis hiba volna elfelejtenünk, hogy a Szovjetunió külpolitikai vonalvezetésének többe kevésbbé titkos rugója mindig a kommunizmus terjesztésének gondolata volt és kétségtelenül ma is az. Egyébként tisztán elméletileg vizsgálva Európa két legnagyobb kontinentális hatalmának tőszomszédságába jutott hazánk geopolitikai helyzetét, arra a következtetésre kellene eljutnunk, hogy az bizonyos előnyökkel is bir reá nézve külpolitikai vonatkozásban: egészen eltekintve ezen alkalommal azon szoros kötelékek létezésétői, melyek minket a Német Birodalomhoz régi időktől fogva fűznek és melyek a közelmúltban még szilárdabbakká váltak, tisztán theoretikus szemléletből kiindulva azt lehetne megállapítanunk, hogy az új körülmények külpolitikai helyzetünket bizonyos fokig megerősíteni is alkalmasak, feltéve, hogy az ország vezetése megfelelő kezekben nyugszik. Egy gyenge államnak helyzete mindig akkor a legkényesebb, ha csak egy összehasonlíthatatlanul erősebb állam szomszédságában él, melynek már egymagában csakis nagy fajsúlyánál fogva is megnyilvánuló természetszerű nyomásá-