Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1939 / 7. szám - Danzig sorsa
10 MAGYAR KÜLPOLITIKA Danzig sorsa Irta: Dr. Kertész János. A sokat hangoztatott „Lebensraum" ma máiminden nemzetnek függetlenségi gondolatában benne van. Nem a terjeszkedési vágy, vagj az imperializmus hajtotta akarat, hanem az önállóság gondolata és minden, ami ahhoz fűződik, vagyis a nemzet megmaradása késztetik az államokat, hogy megtartsák azokat a területeket, melyek életükhöz feltétlenül szükséges. A danzigi terület valamikor Pomerze néven volt ismeretes, így nevezték szláv lakói. Magyarul Pomeránia néven ismertük. E területre már 995ben terjesztette ki hatalmát vitéz Boleszláv első lengyel király. Pomeránia nem tudta önállóságát megtartani, 1040 táján Kázmér lengyel király teremtett rendet. Ferdeszájú Boleszláv 1109-ben az ott lakókat a kereszténységre térítette és a lengyel egyházmegyékhez csatolta, 1118-ban egészen Danzigig kebelezték be a lengyelek ezt a területet. A németek a XIII. század eleién gyakran törtek be erre a vidékre, népességük szaporodott, szegények voltak, szükségük volt a hadjáratokra, így betörtek a mazoviai lengyel fejedelemség területére is, ahol már akkortájt magasabb lengvel kultúra uralkodott. Lokietek Vladiszláv, ki sok küzdelmek közt lépett a lengyel trónra, megengedte, hogy Danzigot a német lovagrend szállja meg. Ez 1308-ban be is következett. Ettől kezdve; jutott be Danzigba német elem, mely lassan i maga erejével mindjobban elhatalmaskodott. A lengyel kommunitás azonban továbbra is megmaradt s ezt a németek Hackelwerknek nevezték. A német lovagrendek sokat erőszakoskodtak Danzigban. Ennek eredménye az lett, hogy a nemesi rendek is nyíltan a lengyel király pártjára állót tak. s ezek segítségével sikerült is Danzigot elfoglalni. A lengyel király bőségcsen megjutalmazta Danzig hűségét. Gazdasági és politikai kiváltságokkal kedveskedett a városnak, Kázmér király különös kegyelme jeléül megengedte Danzignak, hogy címerében koronát alkalmazzon. Ezt a koronát a város ma is használja. Ez időtől kezdve Dpnzig a lerpJvel kereskedelem folvtán gazdagodni kezdett. Kereskedelmében még Magyarországnak is nagy szerep jutott. Ugyanis Kassán, Krakón és Torunon keresztül Danzigig vezetett a kereske delmi út. A várossal oly sűrű volt a magyarság kapcsolata, hogy lengvel Gdansk nevén kívül magvar elnevezése is volt: Danckának hívták Báthory Istvánnak volt egyszer kisebb ielentőséüü incidense a várossal, de mikor cngedclmesséíire kényszerítette a várost, akkor ismét kegyeibe fogadta és kiváltságaiban megerősítette. Len"yelország első feloszlatásakor, amit Németország kezdeményezett, nem került német impérium alá Danzig. nem is követelték a németek. Ez csak a második felosztáskor következett be. Danzig azonban tudta, hogy Lengyelországgal él és bukik és éppen ezért ellenállott a Németországhoz való csatolásnak. Danzig lakossága még fegyveresen is védekezett. Napóleon Danzigot szabad várossá tette és francia és lengyel helyőrséget helyezett el a városban. Danzig hanyatlása ezután következett be és 1815 május 3-án, vagyis 124 esztendővel ezelőtt került Poroszországhoz. Danzig többízben próbálkozott még a végleges bekebelezés előtt, hogy ne kerüljön Németországhoz, Keidl dr. az orosz udvarnál tartózkodó danzigi megbízott kijelentette, hogy Danzig a Visztula kulcsa, Lengyelország természetes határa és kiviteli kikötője. 1819 1S21 és 1822-es esztendőkben a lakosság zavargásokat rendezett, hogy visszakerülhessen Lengyelországhoz. A világháborút követő békekonfe rencia első határozata volt, hogy Danzigot csatolják vissza Lengyelországhoz. Német befolyásra azután szabadállammá kiáltották ki Danzigot és a körülvevő 525 falut és városkát, köztük néhány lengyel falut is. Németország azonban éppen a mult tudatában iparkodott befolyását érvényesíteni a városban és tanítókul, tisztviselőkül főként Altdeutschokat küldött oda. Iparilag is erősen támogatták Danzigot. A város állandóan gvarapo dott, a lélekszáma 1910-ben már elérte a 170.000-et és az intelligencia főként németekből állott. A weimari Németországból nagyon sok jobboldali érzésű közéleti tényező és tisztviselő menekült oda, kik valamennyien elhelyezést is találtak. A város vezetőségébe is többségben németek kerül tek. Sok súrlódás és ellentét volt a város német és lengyel lakói kózt. És ez volt az ok, hogy T.engyeiország sem tudott megegyezni ebben a kérdésben Németországgal. fis amikor Lengyelország nem látott elegendő biztosítékot Danzigban, kénytelen volt biztonsága érdekében egy új kikötőről is gondoskodni és megépíteni a ma már nagy arányokban kibontakozó Gdynia kikötőjét. Ugyanakkor azonban nem adta fel jogát Danzigban sem. Hiszen a megnövekedett, hatalmas Lengyelországnak szüksége van két kikötőre. A megnövekedett gazdasági forgalom, az ipar hatalmas lendülete forgalmassá teszi mind a két kikötőt. Gdynia csak vasúton közelíthető meg Lengyelország belsejéből, de Danzig a Visztula hajózhatóvá tétele által nagyszerű viziúttal közlekedhetik a két lengyel fővárossal. Varsóval és Krakóval. Lengyelország soha egy pillanatra sem hanyagolta el Danzig kikötőjét és nem csinált annak semmi konkurrenciát Gdyniával. A számok tükre, a statisztikák és a gyakorlati élet is azt bizonyítják, hogy Kelet-Poroszország forgalma a lengyel korridor következtében nemhogy csökkent, hanem a birodalom többi részével jelentékenyen emelkedett. Ez röviden Danzig története. És ma a Balti-tenger hullámai keresztül csapkodnak a lengyel és német határokon, lázban tartják Európát. Danzig neve nem egyszer került bele a történelembe, nem egyszer okozott válságot, de mindig úgy oldódott meg, hogy Európa megtalálta a békéjét és Danzig nem engedte, hogy rajta keresztül lángba boruljon a civilizált világ. A lengyel összetartó erő küzd a német birodalmi gondolattal, de reméljük, hogy a két nagyhatalom megfogja találni az utat. a történelem, a jog és az emberiesség elve alapján. A „Magyar Külpolitika1 ingyen jár minden külföldi magyar egyesületnek Támogassa előfizetésével a Magyar KüIpolitikát!