Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 6. szám - Magyarok öröksége

4 MAGYAR KÜLPOLITIKA amerikába, vagy Tuniszba. Bármilyen amerikai magyar csoport működéséről hallunk is, ez csak a kulturális, népi és nemzeti visszavágyódás képét mutatja, mely teljes virágba csak itthon borul. A magyar nemzet valódi Antcusz a Kárpátok medencéjében, csak e földdel érintkezve tudja kifejteni erejét. Még nagy utazóink is csak azért keltek útra, hogy a kettévált magyarság messze keleten maradt részét megtalálják és — hazavezessék. Isten ujja, hogy a magyarság, mely a Kárpátok medencéjében megmaradt a tatárjárás után, elveszett az őshazában a tatárok elsöprő rohama alatt. A magyarság ez. Istentől kijelölt földjétől távol: elszakadt meteor-raj csillagdarabjai elszórva, kitaszítva tulajdon rendszeréből. A ma<!varnak, ott, ahol lakik, a magyar szellem lobogása alatt kell élnie. Mikor földünket őrizzük, védjük, egyúttal nemzeti elvünket, szellemünket is védelmezzük. A szétszóródott nemzet élete, még ha szétszórtsága küldetéssel jár is, nagyon szomorú. Még szomorúbb a földjéről elüzetettnek sorsa, ha küldetése a haza földjéhez köti. Az ilyen nem;:et — ha szétszóródik — örökre megszűntnek tekinthető. Mikor földünkért harcolunk, akkor isteni küldetésünkért, lelki és erkölcsi teljességünkért is harcolunk. Történelmünk éppen ezért tele van szenvedéssel, de tele van reménységgel és hősiességgel is. Ha valamely nemzetnek, nekünk kell hősi módon élnünk. Hősiesen, vagy sehogysem élhetünk, mert csak itt élhetünk. Az ország teljességéért való harc Dávid harca Góliát ellen. A magyarság legádázabb ellensége, a békeszerződés és vele együtt Csehszlovákia és a kisantant elmúlt. De Dávid harca még nem fejeződött be. A történelem logikája és akarata nem minden nemzet előtt világos. Van olyan nemzet, mely — nem okulva a történelem rettentő példáin — szívesen és tetszelegve veszi át a békeszerződések fenyegető szellemét és a kisantant börtönőri szerepét. Vájjon Csehszlovákiának nem voltak-e hatalmas szövetségesei? Nem kapott-e biztatást Kelet ről és Nyugatról egyaránt, hogy függetlenségét, épségét tüzzel-vassal megvédelmezik? Hol van ma Csehszlovákia? És az ígéretek, melyek ma más nemzetet biztatnak a magyarsággal való szembeszállásra, vájjon erősebbek és szentebbek-e, mint azok, melvek Csehszlovákiának Ígértek örök életet? Ha valamely ország sietve szedi fel Csehszlovákia elejtett szerepét, ezen a készségen csak csodálkozni lehet. A történelem, úgy látszik, nem minden államférfiúnak tanítómestere. Azonban semmiféle történelmi tévedés és eltévelyedés nem semmisítheti meg a magyarságot azon a földön, ahol magyar szellem, magyar kultúra virágzott. Erdélyre gondolunk, kétmilliónyi magyarjára, a most élőkre és azokra, akik örökké élnek. Ezek nem szétszóródott magyarok. Ezek örökükben vannak, tehát elpusztíthatatlanok. El lehet-e temetni Erdélyben a Bethlenek, Báthoryak, Aporok, Kemények, Bolyaiak, Brassaiak, Apáthyak nyomát? A szellemnek azt a pezsgését. habzását, mely ma is, és örökké, magyarrá teszi Erdély kultúráját? Erdély elvesztésekor azt a fájdalmat éreztük, aminőt Szent Ágoston érzett hallva, hogy Róma vandál csapatok kezébe esett. De maradhatott-e Róma a vandálok kezén? Erdély és kétmilliónyi magyarsága a magyar szellem és kultúra védelme alatt áll. A magyarok öröksége Erdélyre is kiterjed. Hihető-e, hogy az a föld, melyen Pázmány, Arany és Ady bölcsője ringott, mely Petőfi hősi sírját takarja, kívül essék a magyar lélek, szellem és sors határain? Nem. Mintahogy a magyarok elvesznek idegenben, mert nem tudnak élni csak a „hungaroszféra" levegőjében, a magyar kultúra, a magyar szellem és sors magyarrá pecsételi a földet, melyen terem. Minden politika, mely ezzel szembe száll, Isten tulajdon szándékával száll szembe. A népek akarata kétféle módon nyilatkozhatik meg. Van akarat, melyet heves cselekvési vágy hajszol. Ez jellemzi a feladatuktól elkésett népek mozgalmát. Ilyen mozgalom a német nemzet egységgé forrasztása, mely történet- és közíróik szerint is, ezer évvel késett el. Ilyen a japán imperializmus, az olasz egységesítés irama és lelkesedése. Van nép, mely a hosszantűrés, a passzív rezisztencia népe, amilyenek voltunk mi a negyvennyolcas lobogás után, amilyen a Ghandi ajánlotta „ellent nem állás" indiai népe, amilyen a kínai szenvedés, vagy az ír szegénység szűk évszázadainak népe. Az ilyen nemzetnél a nemzeti hit a vallásos élet forróságáig és magasságáig emelkedik. Nemzeti hitük az egekig ér. Hazájuk, mint üdvösségük a mennybe látszik emelkedni és a menny mintegy leszáll hozzájuk, hogy vértanuságuk vércseppjeit letörülje és földöntúli kitartást adjon nekik. Az ilyen nemzet érzi, hogy Isten vele van, ha a szerencse nem is mosolyog reá. Isten kegyelme azonban örök. A szerencse pedig változó. Nincs mit irigvelnünk a „szerencsés" nemzeteken. Azok a politikusok és azok a nemzetek, melyek a szerencsében és a szerencsében jóbarát ígéreteiben bíznak, homokra építenek házat. Aki a pillanatnyi szerencsében bízva. Istentől adott jogokat megvet és sárba tipor, az, maholnap — maga „gyötrődhetik a lángban". — és nagyot igérő barátai nem lesznek sehol. A felszabadulás korát éljük. Azt a kort, melyben, — mintegy a francia forradalom betetőzéseként az elnyomott, vagy terhet cipelő „negyedik rend" a napfényre tolul s nemcsak politikai jogaihoz, hanem gazgasági, egészségi, kulturális, népi jogaihoz is jut. Lehetetlen nem látnunk ezt a felfelé való forrást, melyben „minden völgy betöltetik, minden he^v és halom megalacsonyíttatik." És a népek e forrását, a világ e mozgalmát, a jogok teljességének szívását lehet-e korlátozni? Lehet-e — mert kell — szabadságot és jogot adni az egyik népnek és szabad-e — mert lehet — megvonni ezt egy másik néptől, mely ugyanazon állami határok között lakik? Románia ma igen kedvező helyzetben van. Az európai politika vezetői jobbról is, 'balról is, udvarolnak neki, segítik kihasználni természeti kincseit. Románia ma, mintegy a mérleg nyelve és po-