Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 5. szám - Magyarok közt Amerikában

MAGYAR KÜLPOLITIKA 15 terc. De így is az elvándoroltak dandárja a 20—40 évesek soraiból került ki, majdnem valamennyi dolgos kezű, erős ízmú, munkás és vállalkozó szellemű férfiember, aki ugyanazzal a merészséggel vágott neki az Óceánnak, nem ismerve a túl élők nyelvét, szokásait, a rájuk váró veszedelmeket, mint ahogy ezer esztendővel ezelőtt a portyázó magyar lovas hadak keltek át az Ober—Ens-en, - az Óperencián — hogy kikényszerítsék merészségükkel és keménységükkel a gazdagabb országok kincseiből azt, ami hiányzott idehaza, a tiszamenti füves térségek szálláshelyein. Mind azzal mentek el azonban, hogy majd visszajönnek. S valóban, a háború előtt évenként tízezrével tértek vissza azok, akik a prosperitás felfelé ívelő korszakában dolgosán és szorgalmasan végezve munkájukat, félre tudtak tenni annyit az ezüstösen csengő dollárokból, hogy itthon megvásárolhatták rajtuk azt a talpalatnyi földet, amelyre minden magyar paraszti sorsú ember annyira vágyakozik. A nagyháború azonbn megakadályozta a további erőteljes viiszavándorlási folyamatot, a hadiiparban való elhelyezkedés pedig soha nem remélt kereseti lehetőségeket nyújtott, úgy, hogy amikor újból felnyíltak a sorompók, az elvándoroltak már százszor is meggondolták, hogy visszatérjenek-e erre a szétszakított földre, amelynek nyomorúságos helyzetéről annyit panaszkodtunk, és amiről ők annyi szomorút hallottak. így maradt hát ott a kivándoroltakból vagy félmilliónyi magyar, akikhez immár 3—4 évtized alatt ugyanannyi ott született gyermeket lehet számolni. Amíg tehát az Egyesült Államok hivatalos statisztikája csak 590.000 magyarról, magyar eredetű lakosról ad számot, mi bízvást beszélhetünk egymittió magyarról, akik New Yorktól San Franciscoig ennek a nagy birodalomnak majd minden telephelyén megtalálhatók. Hol él ez a magyarság? Milyen a sorsa? Hogy' dolgozik, szenved és örül? — ezek voltak a kérdések, amikre feleletet igyekeztem nyerni legutóbbi tanulmányutam során. Előjáróban annyit, hogy az amerikai magyarság a maga nemzeti érzésében általában igen hűen kitartott mellettünk. Azok, akik még a saját személyükben vándoroltak ki az ó-hazából, szinte kivétel nélkül, mindannyian megmaradtak magyarnak. Hiszen ez természetes is. A lelket, a szívet nem lehet felcserélni idegennel. A nyelvük, a mi édesen csengő magyar nyelvünk, amelyről Mezzofanti bíboros mondotta, hogy a legszebben lehet dalolni rajta a szabadságról és énekelni a szerelemről, ez a drága magyar nyelv persze romlandóban van. A mindennapi életben a folytonos angol érintkezés igen-igen megrontotta nyelvünk tisztaságát, telve van angol szavakkal, amelyeket a magyar beszédben magyarosítva ejtenek ki és magyarul ragoznak. De ne feledjük el, hogy kik voltak ezek a kivándorlók! Ungból, Szabolcsból, Sárosból, Abaúj-Tornából való faluvégi egyszerű viskók lakói, akiknek a szókincsük nem terjedt ki ott a szántóföldek közepén a városok és a gyárak ezernyi technikai titkára. Amikor érdeklődött a gép, a telefon, a vonat műszavai után, csak angolul kapta meg a feleletet s nem volt mást tenni, mint az angol szót a maga számára megmagyarosítani. De ettől is csak annyit tanult meg rendesen, amennyi éppen „muszáj" volt. Találkoztam olyan magyar munkással, aki 35 esztendeje él már Amerikában és egy árva szót sem tud angolul. Mikor kérdeztem: „Miért nem tanult meg bácsi angolul?" az volt a méltatlankodóan érdekes válasz: „Magyar asszony a feleségem; magyar a gyárban az előmunkás; magyar újságot olvasok; magyar templomban hallgatom a prédikációt; magyar boltban vásárolok; magyar korcsmában iszogatom néha, — nem volt énnekem kérem soha se szükségem, hogy angolul beszéljek". S valóban, a magyarság legnagyobb része az ipartelepeken és bányavidékeken is ósszetartozóan együtt és önmagában él. Van, van keveredés, de a lelkészek szerint a fiatalemberek 80%-ában magyar lányokat vesznek el feleségül és a lányok 70%-ban magyar férjeket választanak. Még a lány az, aki könnyebben alkalmazkodik egy-egy amerikai fiúhoz; a magyar fiúk inkább keresik a magyar lányok társaságát. Ez a kivándorolt magyarság a saját erejéből és kezdeményezéséből ezelőtt már sok-sok évtizeddel a magyar egyesületek egész sorát alapította és azokat Árpádról, Rákócziról, Szent Istvánról, Lórántffy Zsuzsannáról, Szent Erzsébetről nevezte el. Dehogy is volt ez a kivándorolt tömeg „hazátlan tömeg", mint ahogy annyiszor emlegették a századforduló politikusai, ellenkezőleg, minden csepp vérével és lelkének minden rezdülésével \ isszagondolt és visszavágyott az elhagyott ősi rög felé. Azután az egyesületeken kívül egyházakat létesített, templomokat épített és keserves verítékkel megdolgozott dollárokból papokat hozatott ki Magyarországból, akiket ma is ő fizet. Tehát nemcsak nemzetiségét, de vallásosságát is igyekezett megőrizni. Igaz, a természet örök törvénye szerint ez a magyarság pusztulóban van, mert hisz egyre idősebb és idősebb sorok érnek meg a Nagy Kaszás utolsó suhinlására. De mindazt, ami bennük magyar, tehát a szívüket és a lelküket, átadják a gyermekeiknek és ezért bíznunk kell, hogy az HnM V^lEE-VV^I 9fl szaifertollenito i^Bnv I^HKHI A mindennapos szájápolásn •• ^™ ^^^1^^ ^^^^^m nélkülözhetetlen / T TT T ry m A -w-» T TT< m m A Forgalomba kerül : 50 és 100 tabl< S ZAJVIZTABLETTAtát Tartalmazó üvegekben.