Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 4. szám - Magyarország helyzete az osztrák-német egyesülés után

MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 < Magyarország helyzete az osztrák-német egyesülés után Irta: Gróf Csáky Imre ny. külügyminiszter. Kétségtelen, hogy Magyarország szempontjából Ausztria egyesülése a Német Birodalommal a legnagyobb jelentőségű külpolitikai esemény az 1918. évi átalakulások óta. Bár korántsem jött váratlanul, sőt az esztelen békediktátumoknak észszerű és előrelátható következménye volt, és bár bennünket a nagy német nemzet két testvértörzséhez ugyanazon kipróbált és őszinte barátság és sorsközösség fűz, úgy, hogy teljes megértéssel vehettünk tudomást azon eseményről, mely a két állam egyesülését eredményezte, az általa teremtett új helyzet mégis indokolttá teszi, hogy annak következményeit különleges magyar szempontunkból, nevezetesen pedig nemzetközi helyzetünk kialakulása és ennek megfelelően a megváltozott viszonyok között követendő külpolitikánk szempontjából mérlegelés tárgyává tegyük. Amivel az adott új helyzetben mindenekelőtt számolnunk kell, az azon körülmény, hogy a fekete-fehér-piros sorompóknak határainkig való előretolása eddig soha nem tapasztalt mértékben fogja megerősíteni a német befolyást hazánkban. Tudatosan mondom, hogy eddig soha nem tapasztalt mértékben, mivel a történelmünk egyes szakaszaiban a múltban is időnkint megnyilatkozó német befolyás, a Habsburgok által képviselt német befolyás, már csak azért sem lehetett sohasem olyan határozottan német nemzeti irányzatú befolyás, mint a kifejezetten és kizárólag a német fajiság uralmának eszméjére felépült mai Harmadik Birodalomé, mivel a Habsburgok birodalma mindenkor a legkülönbözőbb nemzeteket foglalta magában, melyek egyéni különlegességeit minden, még oly centralisztikus kormánynak is, bizonyos mértékig figyelembe kellett vennie. Ezért a Habsburgok által időnkint érvényesített német befolyás még akkor sem volt tulajdonképen német nemzeti jellegű, mikor az - célszerűségi okokból, egyenesen elnémetesítő célokat szolgált hazánkban. Megnyugtató azonban, hogy éppen ezen különb ség a történelmünk folyamán időszakonként megnyilvánuló kormányzati célszerűségből németesítő befolyás és a mai Német Birodalomnak száz százalékig a német fajiság gondolatán nyugvó eszménye között, ha józan ésszel mérlegeljük, kizárja minden nem német fajú nemzet szabadságának veszélyeztetését a mai Német Birodalom részéről. Nem kétséges mindazonáltal, hogy szép számmal fognak akadni úgy határainkon belül, mint azokon kívül is olyan egyének, kik azon téves feltevésből kiindulva, hogy ezáltal különös érdemeket szereznek maguknak új, hatalmas szomszédunk vezetőinél, úgy hazafias német lakosságunknak nemzetiségi alapon való izgatása, mint a határon túlról behozott és sajátos magyar gondolkodásunknak idegen eszmék terjesztése útján fognak igyekezni ezen egyéni törekvéseiknek szolgálni. Ezen előrelátható egyéni törekvések által okozott elkerülhetetlen kisebb-nagyobb incidensek sima és súrlódás nélküli elintézése mindenesetre a legnagyobb tapintatot és körültekintést fogja igényelni mindkét kormány részéről. Ami a változott viszonyok által megadott új külpolitikai helyzetet illeti, úgy az semmiesetre sem indokolná a kormányaink által eddig követett irányzattól való eltérést. Igaz ugyan, hogy a külpolitikánk alapját képező római egyezmények annyiból változást szenvedtek, amennyiben Ausztria állami önállóságának megszűntével ezen egyezményeknek utóbbira vonatkozó része alakilag tárgytalanná vált. Lényegileg azonban úgy ítélhetjük meg a helyzetet, hogy az Ausztriával való egyesüléssel kapcsolatban a Német Birodalom azon szerepet is átvette, melyet eddig Ausztria töltött be a római egyezmények szellemében, ami végeredményben azt jelenti, hogy míg eddig külpolitikánk elsősorban olasz és osztrák barátainkra támaszkodott és csak távolabbról, mintegy közvetve, számíthatott a Német Birodalom támogatására is, addig a jövőben az olasz támogatás mellett közvetlenül fog számíthatni az Ausztriával való egyesülés által még tetemesen megerősödött nag\r németség támaszára is. Ennek megfelelően tehát Magyarország nemzetközi helyzete természetes hatáskörének határain belül mindenesetre erősbbödött, súlya szomszédai szemében és általános nemzetközi viszonylatban is gyarapodott. Ennyiben tehát az új helyzet határozottan előnyünkre szolgál. Nem szabad azonban szemet hunynunk azon veszély előtt sem, melyet az kétségtelenül ugyancsak magával hoz, és mely a politikában csakúgy, mint a fizikában is megnyilatkozó vonzóerőben rejlik, melyet a nagyobb testek a kisebbekre mindenkor gyakorolnak. Az aránytalanul erősebb és gyöngébb hatalom közötti szoios együttműködés csak nagyon is könnyen válhatik az utóbbi részére tényleges alárendeltséggé, vagy az adott helyzetben azzá, amit legkiválóbb politikusaink egyike a közelmúltban a nyilvánosság előtt úgy fejezett ki, hogy könnyen válhatunk „Németország barátaiból Németország cselédeivé."' Ezt azonban nemzeti jövőnk biztosítása érdekében feltétlenül el kell kerülnünk. Minden egyébtől eltekintve u?vanis, a Német Birodalomnak világpolitikai helyzetéből kifolyólag könnyen támad hatnak olyan bonyodalmai, melyek a mi érdekeinket nem érintik és melyekbe való bevonásunk reánk nézve végzetessé válhat. Arra kell tehát törekednünk, hogy a nagy szomszédunkhoz való legszorosabb viszony ápolása ellenére is szabad elhatározási lehetőségünket megóvjuk. Ehhez elsősorban megfelelő erő szükséges, mivel pedig e felett az adott viszonyok között, mai megcsonkított helyzetünkben, egymagunkban nem rendelkezünk, az észszerűség azt követeli, hogy ebben a vonatkozásban azoknál keressünk támaszt, kiknek helyzete a mienkhez hasonló, tehát érdekeink is találkoznak. A körülmények világosan utalnak azon lehetőségekre, melyek előttünk ebben a törekvésünkben nyitva állanak: úgy Lengyelország, mint Jugoszlávia a legbarátságosabb viszonyban élnek Németországgal; célkitűzéseik és felfogásaik sok tekintetben, nevezetesen a bolsevista veszély megítélésében, párhuzamosan haladnak a Birodaloméi-