Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1938 / 3. szám - Anglia a békéért
MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 Anglia a békéért A diplomáciai küzdelmek egyik legnagyobbika folyt le az elmúlt hetekben az angol kabinet keretében. Ez a küzdelem az elméleti és büntető politika mérkőzése volt a gyakorlati és valódi viszonyokat számbavevő, hajlékony politikával szemben. Az egyik politika a népszövetségi gondolkodás légüres terében nőtt és magával cipelte az együttes biztonság rettentő uszályát, mely két állam esetleges háborúját szükségszerűen minden államra kiterjesztette volna. Magával hurcolta a büntető szankciókat, melyeknek bénító hatását már egyszer érezhette tulajdon testén a világ. Magával hurcolta a békekötések makacs és maradi szellemét, magával hurcolta mindazt, ami — a békeszerződések óta — a világot keserítette, sötétítette. Meg akarta kövesíteni a formai nemzetközi rendet és követelte az erkölcstelen körülmények közt létrejött szerződések vak tiszteletét. Magában foglalta a vakmerő fölényt, mely sem nagyobb, sem tiszteletreméltóbb erőt, sem a magáén kívül más elméletet el nem fogad, a magáénál jobbat nem ismer, ellenmondást nem tűr s a megegyezésben megalázást lát. Ez a politika, melyet népszövetségi politikának neveznek, állt az egyik oldalon. Ennek a politikának volt eredménye az Olaszország ellen életbeléptetett szankciók nyomása és sikertelensége, az abesszin háború, az angol-olasz feszültség, a spanyol polgárháború okozta európai zavar, a legnagyobb mérvű fegyverkezés, amelyet a világ valaha látott, a nemzetközi légkör viharos volta és az európai politika mozdulatlanná válása Keleten és Nyugaton egyaránt. Az a nemzetközi jogrend, melyet a Népszövetség egyoldalúan — s azt is csak az erősek javára — képviselni látszott, csak egyik erőforrása volt a csődöt mondott nemzetközi politikának. Erejének másik forrjsa a gyűlölet, gúny és megvetés volt, melyet e politika legfőbb képviselői és a mögöttük sorakozó hírlapok és a Népszövetség körül rajzó hívek az úgynevezett diktaturás országokkal szemben viseltettek. Régi tapasztalat, hogy az angolszász szellem nem fogadja el a merev elméleteket. — Sohasem ültek össze angolok, — mondja egyik legnagyobb történetírójuk, — hogy valamely vakító elmélet kedvéért egészen új alkotmányt állítsanak egybe. Ez az elméletnélküliség mintegy az angol alkotmányos gondolkodás elmélete. Mármost azok az országok, melyekkel a népszövetségi politika oly mereven szembeszállt, hogy helyüket mintegy fehér, vagv inkább fekete folt nak vélte látni a térképen, alkotmányukat elméleti alapon állították fel és így joggal nevezhetők elméleti alapú kormányzatoknak. Azt hihetnők tehát, ez volna lélektani alapja a népszövetségi politikusok ellenszenvének az úgynevezett elméleti alkotmányú országokkal szemben. De, ha az angol gondolkodást sérti is az elmélet elevenné válása, hogyan sértheti a népszövetségi mederben gondolkozót? A Népszövetség is elméletből fakadó alkotmányt kapott. És ennek az alkotmánynak egyoldalú magyarázatával rá akarta tukmálni jogrendjét az egész világra. Nem akart tűrni engedetlenséget, háborús fenyítéshez, vérhez és vashoz akart folyamodni az államok engedetlensége esetén, még pedig — az együttes biztonság elvének alkalmazásával — -az egész világra kiterjedően. Ha valamely intézmény, a Népszövetség valóban a legszörnyűbb zsarnok, a legvérszomjasabb bálvány lett volna eddigi gyakorlatának folytatása és kiterjesztése esetén. A Népszövetség mai formájában most már nem eleven valóság, s azok az államok, melyek nem csatlakoztak hozzá s azok, melyek elég bátrak voltak s elhagyták, éppen a világ szabadságát mentették meg. Tévedés az a hit is, hogy a népszövetségi politika bukásával egy magasabb nemzetközi rend reménye bukott meg. A nemzetközi rend gyökere nem palotákban, nem költségvetésekben, hanem a népek szívében és gondolkodásában van. Ettől elszakítani a nemzetközi jogrendet és erkölcsöt nem lehet. A Népszövetség bukása a helyzetet legföljebb tisztázhatja, de rosszabbá nem teheti. Nem volt olyan őszinte politikus, aki a népszövetségi politika bukását sajnálta volna. Nem volt olyan őszinte politikus, aki ne örvendett volna a győzelmesnek maradt Chamberlain-i politika kilátásainak. Még azoknak is, akik szerették a népszövetségi politika gáncsvetéseit az „elméleti államok" ellen, látniok kellett, mint sötétedik egyre jobban a látóhatár, mint válik nyomasztóbbá a légkör, mint közeledik kikerülhetetlenül a háború a népszövetségi politika magatartása miatt. Talán a háború volt az, amit kívántak? Ezt mégsem tételezhetjük fel. De ha jobban szeretik Európa békéjét, Európa és kultúrája fennmaradását, mint ahogy az elméleti alkotmányú országokat gyűlölik, akkor örülniük kell a Chamberlain-i politika győzelmének. Chamberlain politkája nem akarja — a szent elmélet nevében — az „elméleti alkotmányú" országokat térdre kényszeríteni, a demokrácia védelmében nem akarja új vallásháborúval az egész világot felgyújtani. Nem akar olyan presztízspolitikát folytatni, melyben más államnak nem lehet szava és igaza. Nem akar nemzetközi parancsuralmat behozni, a kompromisszumot is ismeri. Valóban, Chamberlain mélyebben angol, mint ellenfelei, akik a demokrácia védelmében a nemzetközi szolgaság és zsarnokság végletéig is hajlandók lettek volna elmenni. Akik nem merték őszintén siratni a népszövetségi politika bukását, most Chamberlain nehéz helyzetét igyekeznek aláhúzni. Semmi kétség, Chamberlainnek sok baja lesz, míg a népszövetségi politika romjait, maradékait eltisztítja. Még nehezebb a Népszövetségnek olyan reformját a jelenlegi helyzetben elképzelni, amelv reform megvalósítaná eredeti rendeltetését. De BUDAPEST A NEMZETKÖZI VASÁR IDEJÉN MÉG OLCSÓ LESZ! Budapest köztudomásúlag még; ma is Középeurópa egyik legolcsóbb városa. Az 1938. április ' 20. és és május 9. között tartandó Budapesti Nemzetközi Vásár vezetősége Budapest Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatalával karöltve mindent elkövetett, hogy a vásárlátogatóknak lakás bőven álljon rendelkezésére és hogy az étkezési és egyéb arak a szokott keretek között maradjanak.