Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 2. szám - Magyarország és a cseh közeledés

1* MAGYAR KÜLPOLITIKA Magyarország és a cseh közeledés Amióta fenyegető viharfelhők gomolyognak a cseh-szlovák köztársaság felett, azóta a nyilatkozatok tömege száll felénk Prágából, melyek mindegyike barátságot, megértést és közeledést hangoztat Magyarország felé. Az összes felelős tényezők nyilatkoznak: lehet velük tárgyalni a fegyverkezési egyenjogúságról, hajlandók engedményekre a kisebbségi kérdésben, sőt a budapesti csehszlovák követ, Kobr Milos, 1935 elején tett nyilatkozatában még arról is biztosította a magyarokat, hogy a cseheknek eszük ágában sincs a Népszövetség 19. §-át (a revíziós szakasz) tőlük elvenniA magyarság, mely teljes mértékben átérzi a dunavölgyi kérdés rendezésének szükségességét, elvben nem zárkózik el semmilyen kezdeményezés elől, azonban mielőtt bármilyen irányban állást foglalna, feltétlen meg kell vizsgálnia mindazokat a körülményeket, melyeket a magyar érdekek és nemzeti célok szempontjából figyelembe kell venni. Ha végig tekintünk a cseh külpolitika két évtizedes működésén, abban mást, mint magyar-ellenes tendenciát nem igen találunk. A cseh-szlovák köztársaság még meg sem alakult, mikor Benes már megkezdte hadjáratát a magyarság ellen. Hírhedt propagandairatában, mely „Pusztítsátok el Ausztria-Magyarországot" címen látott napvilágot, az egész világháborúért a magyarságot teszi felelőssé, melynek területi megcsonkítását az európaibéke elengedhetetln feltételének tartja. A békekonfremciára benyújtott memorandumainak magyar vonatkozásai hemzsegnek a hamis adatoktól és tudatos félrevezetésektől, de egyben olyan vad magyar gyűlölet is sugárzik belőlük, hogy még a kevéssé tárgyilagos olvasó is tanácstalanul áll a szenvedélynek e szélsőséges kitöréseivel szemben. A trianoni gyászokmányon még jóformán meg sem száradt a tinta, mikor Benes külügyminiszter máris megjelent Belgrádban (1920. augusztus 14.), hogy jugoszláv kollégájával megvessék annak a kisantantnak az alapjait, mely majdnem két évtized óta a legtipikusabb megtestesítője a magyarellenes politikának. Hogy a Duna völgyében még ma is háborús szellem uralkodik, az nem kis mértékben ennek az alakulatnak köszönhető. Amikor IV. Károly király 1921 október 21-ón másodszor jött vissza az országba, Prága 24-én máris elrendelte az általános mozgósítást, hogy fegyveres beavatkozással érvényesítse akaratát e tisztán Magyarországra tartozó belső kérdésben. Ez esemény után egy évvel, Magyarország a Népszó\ etségbe való felvételét kérte. A cseh diplomácia minden követ megmozgatott, hogy ezt megakadályozza, s mikor látta, hogy mesterkedései sikertelenek, genfi megbízottja, Osusky párisi követ, nyilatkozatot olvasott fel a Népszövetség ülésén, melyben a kisantant államok megütközésüknek adnak kifejezést Magyarország felvétele felett. A következő esztendő is meghozta a maga magyarellenes eseményét: a budapesti kormány ebben az évben (1923) a katonai ellenőrzés megszüntetését kérte a Nagykövetek Tanácsától. A csehek természetesen a beadványok légióival tiltakoztak és sikerült is kierőszakolniok a magyar kérelem viszszautasítását. A magyar népszövetségi kölcsön körül folyó tárgyalások (1923) újabb alkalmat nyújtottak, hogy megkíséreljék a magyar belső ügyekbe való beavatkozást- Benes ugyanis arra akarta rávenni a nagyhatalmakat, hogy Magyarországot ne csak pénzügyi, hanem politikai ellenőrzés alá is helyezzék, mely utóbbira természetesen a kisantant nyerne megbízást. Hasonló szellem nyilatkozott meg Prága részéről az 1928 januárjában kipattant szent-gotthárdi és az 1933 elején lezajlott hirtenbergi fegyverszállítási ügyek alkalmával is, épp úgy mint az 1934 október 9.-i marseille-i merénylet és az arra következő események során. Ezekben mindig a cseh sajtó — élén a külügyminisztérium lapjával, a „Prager Presse"-vel •— játszotta a vezető szerepet a Magyarország ellen irányuló rágalom és gyanúsító hadjáratokban. Jellemző, hogy az osztrák fegyverkezést követő pozsonyi kisantant konferencia (1936 szeptember) — nem kis mértékben cseh befolyásra — tudomásul vette ugyan az osztrák lépést, de egyben nem mulasztotta el Magyarország megfenyegetését és aktív lépéseket helyezett kilátásba, ha ez utóbbi követni merné az osztrák példát. E rövid összefoglalás, mely csak egyes kiemelkedő példák felsorolására szorítkozott, világosan mutatja, mi volt az elmúlt évek cseh-szlovák külpolitikájának iránya. Ami pedig a Hodzsa miniszterelnök által oly sokat hangoztatott „együttműködést" illeti, annak elmaradásáért sem minket terhel a felelősség, hanem sokkal inkább a prágai politika irányítóit, kik minden erejüket és figyelmüket egy magyarellenes hadjáratra koncentrálták, ahelyett, hogy kihasználták volna azokat a le hetőségeket, melyek az együttműködés szempontjából már a múltban is nyitva állottak. Mert ki akadályozta meg, hogy mindjárt az államfordulat után életbe ne lépjen a trianoni szerződés 205. cikke, mely Ausztria, Magyarország és Cseh-Szlovákia között 5 évi időtartamra különleges vámkedvezményeket biztosított? Miért nem ragadta meg a cseh diplomácia ezt a kínálkozó alkalmat és miért nem engedték meg, hogy legalább a már meglévő gazdasági kapcsolatok fennmaradjanak? Lefkovits és Vándor A mányu szövetek, valamint D J , T/ N -I R íz- iá evedLeli angol szővei Budapest,)/., Deák Ferenc-u. 16-18. hn\znla«0«*é«ni, •> t-uu r ' különlegességek nagy választékban