Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 2. szám - A német kisebbségi kérdés

12 MAGYAR KÜLPOLITIKA nap alatt épült; a revízió eszméjének is érnie kell és érik is. Minden ily mű tulajdonképen mégis csak a revíziói propagálja, hogyha még félénk is, vagy a helyes konklúziót nem is meri levonni. A világ közvéleménye akaratlanul áttér arra a felfogásra, hogy a nemzetközi élet harmóniájához nem elég a jog, de kell az igazság is. Talán furcsán hat, hogy ezt fel kellett fedezni, de az 1919. évi új nemzetközi jogalkotás után egy jó évtizedig úgy festett Genf, hogy egy eszme él csak: Pacta sunt servanda; az igazság abban „bennfoglaltatik". A mult hóban Cecil Lord már e címen tartotta előadását: „We stand fov Justice and the Supremacy of Lavv" (Igazságért és a jog uralmáért harcolunk). E sorok írója mindig elégtétellel gondol vissza az 1934. februári bruxellesi békehétre, ahol e megkülönböztetéssel követelte a revíziót (és a hali gatóság első sorában ott ü!í Cecil Lord) és 1934. júniusára, ahol Lord Cecil maga jött egy javaslattal, hogy miképen lehetne a 19. §-t járhatóvá tenni . . . A helyszűke, sajnos, csak épp .annyit enged meg. hogy a revízióról írt könyveket megnevezzük: „Peaceful Change", F. S. Dunn; „Peaceful Change", C. K. Websíer, Arnold J. Toynbec, etc; ,,A History of Peaceful Change", C. R. M. F. Cruttwell; „Lega! Machi. nery for Peaceful Change", Prof. K. Strupp; „The Problem of Peaceful Change in the Pacific Area", Henrv F. Aagus; „The Alternative to War", C. R. Buxton; „The Sanctity of Treaties" John B. Whitton; „The Twilight of Treaties", Y. M. Goblett; „Treaty Revision and the Hungárián Frontiers", Sir Róbert Gowcr; „Treaty Revision and the Covenat", I. C. Maxwell Garnett. A Magyar Nemzeti Bank közgyűlése. A Magyar Nemzeti Bank február 7-én, este 6 órakor tartotta meg 14. évi rendes közgyűlését a gazdasági, politikai világ számos előkelőségének részvételével. A napirend előtt Imrédy Béla elnök mondotta el nagy tetszést aratott megnyitóbeszédét, mely megnyitóbeszéd után a közgyűlés felszólalás nélkül vette a főtanács évi jelentését, jóváhagyta az 1937. évi zárszámadásokat, megadta a főtanács részére a felmentvényt és dr. Baranyay Lipót vezérigazgató előterjesztése alapján elfogadta az 1937. évi nyereség felosztására vonatkozó javaslatot. A közgyűlés e határozata szerint a nyereségnek a nyugdíjalap és a tartalékalap 5—5%-os javadalmazása után fennmaradó részéből a részvényesek számára 6'/2%-os, tehát részvényenkint 6.50 aranykoronának a törvényes értékarany (1 aranykorona = 1.1585 pengő) alapulvételével megfelelő 7 pengő 53 fillér osztalék kifizetése válik lehetővé. A Budapesti Közlöny 1937 december 19-én megjelent 288. számában közzétett 7620/1937. M. E. számú rendeletre tekintettel a Bank az osztalékot a 14. számú részvényszelvény beszolgáltatása ellenében 1938 február 8-tól kezdve az összes intézeteinél pengőértékben fizeti ki. Ha a szelvénybirtokos szelvényét beváltás végett nem mutatja be, a Bank ezt úgy fogja tekinteni, hogy a szelvénybirtokos az aranyban való fizetésre irányuló igényét az idézett rendelet értelmében fenntartani kívánja. Az idézett rendelet hatályának tartama alatt lejáró osztalékszelvényeket a Bank — további intézkedésig — akkor is bevált ja, ha a szelvény bemutatásakor a 3 évben megszabott elévülési idő már lejárt volna. A közgyűlés ezután a választásokat tartotta meg. Az elnök bejelentette, hogy az alapszabályok 28. cikke értelmében a főtanács tagjai sorából kilépő Pap Elek és Bernát István dr. főtanácsosok, akik a Magyar Nemzeti Bank megalakulása óta alelnökei voltak a Banknak, a főtanácsosi tisztséget korukra tekintettel tovább nem vállalják, és meleg szavakkal emlékezett meg a távozó alelnökök nagy érdemeiről s nemes egyéniségéről. A kilépésükkel megüresedett főtanácsosi tisztségekre a közgyűlés Vértesy Sándor dr.-t és Waldbott Kelemen bárót választotta meg. Az alapszabályok 28. cikke értelmében szintén kilépő Scitovszky Tibor dr. és Heinrich Gábor főtanácsosok ismét a főtanács tagjaivá választattak. A megüresedett főtanácsosi póttagsági helyre Mesterházv Ernő, számvizsgálókul Gregersen Nils, Adler Szigfrid, Szunyogh Szabolcs, Nilsen Rudolf dr. és Márffy Albin dr., számvizsgáló póttagokul pedig Stromszky Sándor és Elischer Vilmos dr. választattak meg. A német kisebbségi kérdés Valamikor az angol birodalom legnagyobb büszkesége volt a külföldön élő angol állampolgár sérthetetlensége. Az angol birodalom s vele együtt az egész világ, természetesnek vélte, hogy a külföldön élő angol alattvaló mintegy magával viszi hazáját és teljes felségjogát. Nem volt ez új jelenség a nemzetközi jogban. Az angol előtt, aki mintegy vékony pókfonálon, hazája egész méltóságát magával vitte, ott volt a „romanus civis sum" büszke mondása. Aki külföldön angol iskolát, skót templomot, angol klubházat látót, <nem ütközött meg rajta, senki sem vélt benne kihívást a vendéglátó nép felségjoga, vagy épsége ellen. Az a jog, hogy idegen állampolgár külföldön a maga szokásai szerint élhessen, szerves és élő része a vendégjognak és ezt, különösen nálunk, magyaroknál, akiknél a vendéglátás az ősi keleti illemből, tehát a legkifinomultabb jogból, származott, soha senki kétségbe nem vonta. Az az előkelőség, mellyel a magyarság az itt élő külföldiek szokásait respektálja, méltó egy nagy, világrészekre terjedő birodalom nagyvonalúságához és távlatához. A Magyarországon élő birodalmi németség itteni iparkodása, hogy nemzeti szellemét fenntartsa és ápolja, nálunk épp úgy nem szúrt szemet, mint a Magyarországon élő mohamedánság ramazán böjtje, vagy bárányáldozata. Mi soha nem szenvedtünk xenophobiában, ellenkezőleg, minden kultúra iránt vonzódást éreztünk és — reméljük — érzünk ma is. Épp azért, kettős elégtétellel vettük tudomásul Bohle német külügyi államtitkárnak a Magyar Külügyi Társaságban tartott előadásából, hogy a külföldön élő birodalmi németek sajátos nemzeti szervezeteikbe tömörülve tartják fenn a nemzeti szellemet és gondoskodnak tagjaik testi, lelki, szellemi jólétéről. Csak az, aki idegenben élt, tudja, mit jelent a hontalannak, ha ilyen nemzeti szervezetben hazát talál. A hontalan ember, amellett, hogy telve van keserűséggel, vendéglátó országának sem olvan hasznos munkása, mint az olvan, aki érzi elhagyott hazája édes anyai gondoskodását. Még a hontalan, menekült oroszok is szervezetekbe tömörülnek, hogy legalább ezekben a szervezetekben érezzék némileg az elvesztett és elpusztult haza emlékét. Csak hálásak lehetünk a rajkibocsátó országiak, hogy fiai nem kivetett, elhagyott, fölöslegesnek érzett számüzöttekként, hanem szinte békés követeiként élhetnek közöttünk. így válik a hazátlan ember két ország hasznos munkásává, élő és termékeny sejtté. Bizonyos, hogy másképpen áll a kibocsájtó és vendéglátó ország azokkal a népcsoportokkal szemben, melyek örökre elhagyták országukat maguk mögött hagyván régi államiságukat, hogy új hazájuk polgárai legyenek.