Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 2. szám - Az olasz világpolitika és Magyarország

ó MAGYAR KÜLPOLITIKA kának. A franciák hegemóniája Középeurópában, sőt a Balkánon is — megtört! Ma már nem a francia érdekek és parancsok követői a kisantant-államok sem, mert azok is lassan, lassan belátták az olasz politika helyességét és — nobilitását. A közben létrejött „hármas római egyezmény", amely éppen úgy nyitva hagyta más államok számára a csatlakozást, mint a Róma-Berlin tengely, — ha még nem is bírta a magyar álláspont teljes elfogadására a kisantant államokat, — de már bnrátságosabbá tette alégkört,és valószínű, hogy szebb eredményeket is hoz már a legközelebbi időkben, magyar szempontokból. Tény az, hogy a római hármas egyezmény a Duna medence életének gazdasági és politikai felszabadulását és megjavítását szolgálja és céljait mindenben el is érte, mert érezhetően megkönynyitette azt a súlyos légkört, amely azelőtt ránehezedett gazdasági, de politikai felhőivel is, egész Európára, de főként a Duna-völgyre. Tagadhatatlan eredmény az is, és Itália érdeme, új súlynövekedésének következménye, hogy Magyarországnak ma már nem kell tartania a kisantant fojtogató ölelésétől, nem vagyunk többé kiszolgáltatva az ő gyűlölködésének és erőszakoskodásának, hanem mi is újabb erőt és súlyt jelentünk a Dunavölgy politikájában, ahol a mi életérdekeinket tiszteletben kell tartania mindenkinek, mert az igazi békés munka, az igazi és igazságos béke csak a mi együttműködésünkkel és a mi nemzeti igényeink kielégítésével áll majd helyre. Egy kitűnő olasz politikus a közelmúlt napokban jelentette ki, hogy : Itália ha új barátságokat köt is, de csak azokkal teszi ezt meg, akik régi barátainak baráti jobbot nyújtanak! Ez más szavakkal azt is jelenti, hogy: Itália új barátai méginkább fognak ezentúl hallgatni Róma tanácsára és ha másért nem, Róma kedvéért még barátságosabb magatartást fognak tanúsítani Magyarországgal szemben... És hogy ez így van, ezt már magunk is elismerhetjük, mert amit a Népszövetségnek sohasem sikerült elérnie, azt, mihelyt a francia befolyás meglazult és a római hatás érezhető, már mint tényt állapíthatjuk meg. A gyűlölködő hang, amely még nem is olyan régen a kisantant sajtóban uralkodott ellenünk: szinte egy csapásra megszűnt. Ez, bizonyos, hogy már Róma befolyásának eredménye. Hogy azonban a revízió ügyében még nem történt döntő lépés? Hát a Népszövetség „uralma" alatt, húsz esztendő alatt, amikor Genf erejében senki sem kételkedett, amikor mindenki hitt a Népszövetség mindenhatóságában, és amikor mi, a „legyőzöttek" engedelmesen teljesítettük minden parancsát, — ugyan mi történt a Népszövetség részéről Magyarország érdekében, a revízió érdekében? Még a híres revíziós szakasz, de a kisebbségi kérdés dolgában sem mert Genf egyetlen energikus lépést sem tenni, és nem valószínű, hogy éppen most fog valamit tenni, amikor — a maga bajaival mégjobban el van foglalva, mint valaha! A Népszövetség, és annak vezető államai azonban nemcsak hogy mindenütt politikai tilalomfát állítottak fel ellenünk, hanem valósággal gúzsba kötöttek bennünket, mihelyt megmozdulni igyekeztünk, hogy sorsunkon enyhítsünk és mindörökre le akarták rögzíteni a győzök és győztesek egymáshoz való viszonyát, magát „a status quot", és a világért sem engedték meg, hogy a „veszélyes 19-ik szakaszt", amelyen át a revíziót meg lehetett volna kezdeni, a gyakorlatban alkalmazzák. Nemcsak vigyáztak, hogy minden a régiben maradjon, hanem gazdaságilag is édes-keveset tettek a mi érdekünkbenViszont, tagadhatatlan, hogy Mussolini nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy egy lépéssel előbbre vigye a mi ügyünket. Gazdaságilag is ki nyúlt a hónunk alá? Kppen az a „szegény" Itália, amely felvásárolta a gabonánkat, és evvel véget vetett a magyar búza katasztrofális ársüllyedésének ... A „Pax romanau. Mussolinit „reálpolitikusnak'4 ismeri a világ. De amit Magyarország érdekében tett, az nem csupán „Olaszország érdeke", tehát nemcsak reálpolitikai vagy „sacro egoismo"-nak nevezhető okokból történt, hanem mindebben ott él a „fax romána" szelleme is, mint ahogyan Mussolini egész világpolitikája ezen a nemes alapon nyugszix. Ahogy a múltban a római birodalom nem óhajtotta megfosztani nemzeti jellegüktől a népeket: a mai Itália sem óhajtja kikezdeni a nemzeti érzést, sőt támogatja azt. Hatalmát és befolyását a békés munka és fejlődés érdekében használja fel, egyetlen néptől sem kíván elvenni semmit, nem akarja korlátozni szellemi és lelki életét, sőt elősegíti művelődésében, higiénájában, gazdasági életében éppenúgy, mint politikai fejlődésében. De mindezt nem erőszakosan és nem hatalmi szóval, hanem békés úton, a kiegyensúlyozás erejével teszi. Ha a múltban Franciaországnak nagy szerepe volt is az egész emberiség fejlődésében és a nagy forradalom Párizsból indult is ki, — tagadhatatlan, hogy a mai, a társadalmi átalakulás nagy és aránylag békés forradalma Itáliában született meg, és — még ma is folyamatban van, mert hiszen maga a fasizmus „forradalmi állapot", amíg csak végső céljait el nem érhette a társadalmi rétegek, a dolgozó néptömegek érdekében. E forradalom közben, és mialatt tengerentúli hódításait „berendezi", az olasz világpolitikához, természetesen, hozzátartozik az is, hogy biztosítsa magát a szárazföld felől is, minden meglepetés ellen, éppen barátai révén. De mindez nemcsak rideg érdek, hanem megértő szellem eredménye is, amely meg akarja erősíteni és mindenképpen életképessé, sőt virágzóvá akarja tenni Magyarországot, amely már annyi tanújelét adta igaz rokonszenvének és megbízhatóságának, a válságos órákban is. A Népszövetség államai — és köztük, sajnos, Franciaország is! — a múltban kevés megértést mutattak irántunk. De az is tény, hogy a való helyzetet sem ismerték fel és nem akarták megérteni azt a kor-szellemet, amelyet a legyőzöttekben éppen az ő eljárásuk idézett elő és nem akarták azt sem megérteni, hogy Mussolini, a messze jövőbe látó és előrelátó politikus, ezt a korszellemet és a benne rejlő erőt felismerve, pontosan kitűzött célok felé halad, amelyek nemcsak hazájának nagyságát, hanem az igazság diadalát is szolgálják. Ki nem emlékszik még Barthou útjára Balkánon? Franciaország még akkor sem akarta észre-