Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1938 / 2. szám - Az olasz világpolitika és Magyarország
MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 védje, hanem ugyanakkor mentesítenie is kell önmagát mindenféle meglepetéstől, a szárazföldi határai felől is. Ez a kettős politikai vonal — a tengeri hatalom biztosítása és a szárazföldi határokon túl is az olasz befolyás növelése — jelöli ki, szinte önmagától, az Uj Olaszország szerepét a népek és nemzetek életében, az egész világpolitikában. Aki ismeri Mussolinit és figyelemmel követi már régóta nemcsak politikáját, hanem kijelentéseit is (mert ő azok közé a lángeszű, ritka kormányférfiak közé tartozik, aki becsületes és őszinte a terveiben is), már jó egy évtizede láthatták, hogy Mussolini ezt a kettős célt követi mindenben. A „Magyar Külpolitika", éppen e sorok Írójának cikkében már 1930-ban ismertette Mussolini külpolitikájának nagy vonalait, és akkor ezeket irta: „A fasizmus az állami életbe határozott és pontosan kitűzött célokat vitt, nem üres doktrínákat. Mineden esztendő közelebb is viszi Mussolini L' j-Olaszországát e célokhoz, amelyeket fokozatosan meg is valósít. Ugyanaz a céltudatosság, a reálpolitika tisztánlátása jellemzi Mussolini külpolitikáját, amelynek emberi jogokért és igazságokért való harca mellett, egyik topillére: a tureiem De a türelem mellett Mussolini — a bölcsességet is jelenti e külpolitikában. Az idő érte és őneki dolgozik ... Ezt ő, az események bölcs megfigyelője, jóformán a „Marcia su Ruraa" napja után, azonnal felismerte. És az idő valóban érte és neki dolgozik, már avval a számszerű valósággal is, hogy mialatt egész Európában a népszaporodás tempója lassult, Franciaországban pedig érvénesen megállt, sőt Franciaország lakossága évről-évre fogy, — azalatt Olaszország évente negy-oíszazezer lélekkel (tehát két-három akkora város lakosságával, mint például Szeged) gyarapodik. Ez azonban ugyanakkor új gondot is jelent, mert minden esztendő újabb és újabb félmillió lélektöbbletének megélhetéséről is gondoskodni kell, zárt területen: ami már egymaga is kötelességévé teszi az olasz külpolitikának az expanzív utakon való haladást, ha nem akarja, hogy az új dolgozó-kezek tétlenül maradjanak és vagy a munkanélküliek táborát gyarapítsák, vagy szüleik és testvéreik megélhetését tegyék még nehezebbé versenyükkel. Az idő, amely növeli Itália erejét, így érte dolgozik, amikor ezt a problémát érleli. De érte és neki dolgozik avval is, hogy más, újabb és újabb problémák és mint ezeknek következményei, a nagy szociális események erjedésbe hozták a vén Európát, amelynek végleges arca még ma sem formálódott ki, de amelyre a fasizmus egyre erőteljesebben kezdi rányomni a maga egyéniségét és lelkébe visszaplántálni nemzeti hitét." „A franciák, akik maguk erősen nemzeti alapon állottak mindig, a világháborút követő első esztendőkben a legyőzött nemzetek sorában igyekeztek elhitetni, hogy „jobb sorsot remélhetnek, ha a túlzó nacionalizmusokról letesznek" és ehelyett internacionális kapcsolatokat keresnek: és ezért támogatták is az ilyen kapcsolatokkal rendelkező szocialista és szociáldemokrata pártokat. A nemzeti érzés és öntudat lassú elsatnyulását remélték így. De az idők és az események a nemzeti érzés hirdetőinek kedveztek és ebben példát mutatott az egész világnak a fasizmus ... És amint a franciák hirdette politikából lassan kiábrándultak a népek, a fasiszta Olaszország tekintélye egyre növekedett, befolyása érezhetőbb lett a világpolitikában is." „Mussolini a fasizmus uralomrajutásának pillanatában felismerte Itália akkori helyzetét: az izoláltságot és a kinantant szerepét, amely a másik izolált ország, Magyarország körül akart szuronyos acélgyűrűt vonni. Célja már akkor az volt, hogy megtöri úgy Itália, mint Magyarország izoláltságát. Olaszország békét akar, hogy dolgozhassuk és fiainak kenyeret adjon- Nem keresi a háborút, sőt igyekszik azt elkerülni: de nem teheti ki az országot meglepetéseknek és ezért fel kell készülnie a háborúra is, különösen akkor, amidőn mások állandóan erre készülnek". Ugyanez a cikk, amelyből fenti részleteket idézzük, már akkor jelezte, hogy Olaszország más politikát kezdeményez a Földközi tengeren is: „Valamikor, évtizedekkel ezelőtt Itália helyzetét a Földközi tenger és az Adria közé szorítva, úgy látták maguk az olaszok is, mint az egérfogóba zárt egér sorsát. Azóta, kiderült, hogy Mussolini külpolitikája a lehetetlent is megvalósítja: az olasz sas a magasba repül és a magasból messze távolokba lát el... Ki tudja, tálán Nagy Sándor álmait is látja onnan a felhők közül? És ki tudja, hogy célja nem Nagy Sándor öröksége? Az egyre szaporodó olaszságnak terjeszkednie kell, ha nem akarja önmagát fölfalni. Tehát kenyérről és — földről kell számára gondoskodnia. Merre terjeszkedhet? Nyugat felöl az elfranciásított Korzika és Tunisz mint revolver mered Itália szívének. Délen Tripolisz homokját igyekszik termőfölddé varázsolni a fasizmus. De ez lassú munka ... A legmegfeszítettebb erővel sem lenét annyi termőföldet teremteni a sivatagból, amennyi elég kenyeret adna az abban az esztendőben született olasz gyomroknak ..." A kommunista veszedelmet akkor még inkább pánszláv veszedelemnek látta a világ, de Mussolini már akkor védőgátat tervezett ellene. A fentebb idézett cikk ezeket írja még: „Itália mindenütt ott érezheti Franciaország kezét és — rivalitását, amely még a pánszlávizmust is felhasználja a maga érdekei számára. Az út tehát csak Észak felé szabad- És ez az út egyúttal a régi terv megvalósítása felé is mutat: a nagy, egész Európát átszelő hatalmas gát kiépítése a szlávizmus (vagyis kommunizmus) ellen, egy nagy, baráti és érdekalakulás létrejötte, amely minden veszedelem ellen, jöjjön az Nyugatról, vagy Keletről, szilárd hullámtörőt jelent az Északi tengertől le, egészen Tripoliszig. A gigantikus gát pedig jelentené Németország, Ausztria, Magyarország és Itália kollaborációját Európa sorsának intézésében." Az új barátok és Magyarország. A helyzet, a legutóbbi tíz esztendőben csak annyiban változót, hogy amit a fentidézett cikkben, mint külpolitikai horoszkópot állított fel a „Magyar Külpolitika" Itáliában élő munkatársa, — az meg is valósult mindenben. Az események igazat adtak Mussolininek, tehát az olasz külpoliti-