Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 12. szám - A lengyel külpolitika

MAGYAR KÜLPOLITIKA 11 A lengyel külpolitika Irta: dr. Kertész János. Lengyelország külpolitikai tetteit mindig az önállóság, az adottság és a gyorsaság jellemezte. A húsz éves függetlensége óta mindig arra törekedett, hogy függetlenségének teljes biztosítása mellett próbálja megtalálni azokat az utakat, melyek Lengyelországnak nagyhatalmi helyzetét biztosítják. Két tekintélyes szomszédjával kellett állandóan számolnia, az egyik Oroszország, a másik Németország. És napjainkig isikerült is mindig a diplomácia ügyességével és tapintatosságával megoldani a kérdéseket. Sok külpolitikailag veszélyes helyzet adódott az elmúlt két évtizedben, melyek veszélyeztethették a lengyel önálló államot, de Zaleski, majd Beck külügyminisztersége áthidalták a válságokat, megfontolt és higgadt külpolitikával. Az európai helyzet állandó forrongása nem engedi meg azt, hogy Lengyelország távoltartsa magát a nagy eseményektől, de nem engedi meg a lengyel nemzet történelme azt sem, hogy tétlenül nézzen olyan átalakulásokat, melyek veszélyeztetnék a lengyel szabadságot. Az elmúlt esztendők külpolitikai tevékenységei közé tartozott elsősorban, hogy közvetlen szomszédjaival, tehát Oroszországgal, Németországgal és Csehországgal, megegyezni tudjon. Mind a három néppel a lengyelségnek a múltban igen sok küzdelme volt és nagyon sok volt azoknak a kérdéseknek a száma, melyeket a megegyezés keretén belül el kellett intézni. Elsősorban beszélhetünk lengyel-francia viszonyról. Hiszen közismertek azok a szempontok, melyek Lengyelországot Franciaországhoz és viszont, egymáshoz fűzték. A németekkel való megegyezést nagy mértékben sürgette Franciaországnak a Szovjettel való megállapodása, a csehekkel való ellentétet pedig nagy mértékben idézte elő a cseh-szovjet megállapodás és a lengyel kisebbségeknek Csehszlovákiában való elnyomatása. A. sok ellentét dacára Lengyelország semlegességi politikát szándékozott űzni. Államszerződéseket kötött az északi államokkal, a balti államokkal és a balkán államokkal. Ezeknek az éle nem iránvult senki ellen, csupán gazdasági és kulturális összeköttetéseket keresett. Lengvelországnak azonban védekeznie is kellett. Délfelé kereste először a biztonság megszilárdítását, hogy legalább is ez a határa mentesüljön egy esetleges támadástól. 1931-ben szövetségi szerződést kötött Romániával. Ezt megerősítették később az államfők és államférfiak varsói és bukaresti utazásaival. A pillanatnyi francia-lenL'ycl ellentét késztette Lengyelországot a német-lengyel megnemtámadási szerződés megalkotására. Ez alatt az idő alatt azonban a német nemzeti szocializmusnak erősödése és térfoglalása a lengyeleket óvatosságra intette. Amikor pedig bekövetkezett Ausztriának a német birodalomhoz való csatolása, akkor már Lengyelország neutrális politikáján túl arra kellett törekednie, hogy erősítse a lengyel nemzetet oly módon, hogy európai súlya nagyobbodjon, továbbá a Dunamedencében is szava legyen. Elkövetkezett a müncheni tárgyalások ideje, amikor négy nagyhatalom ült le a tárgyaló asztalhoz, hogy döntsenek Csehszlovákia helvzetéről, annak a Csehszlovákiának a sorsáról, amelyik közvetlen határa volt Lengyelországgal és amelyik szláv volta ellenére sem tudott sohasem békésen együttműködni a lengyelekkel. Münchenbe nem kapott meghívást Lengyelország és ily módon megint saját magára volt hagyva. Külpolitikai irányvonalát saját elhatározása szerint intézte és így történt, hogy függetlenül a müncheni határoza toktól demarssal fordult Prágához a lengyelek-lakta területek haladéktalan visszaadása végett. És Csehszlovákia talán a lengyelekkel volt a legengedékenyebb és így történt, hogy Ciesznybe néhány napra rá bevonulhattak a lengyel csapatok. Ezáltal Lengyelország gazdag nyersanyagtermékek birtokába jutott, nagyhatalmi pozíciója még jobban megszilárdult. Számára azonban ez a gyarapodás még nem jelentett teljes eredményt, mert régi, hűséges és legkitartóbb barátjáért, a magyarokért is síkra szállott és a magyar követelések igazságát tolmácsolta a világnak. De a külpolitika fonalai egyre jobban összekuszálódnak. A kárpátorosz probléma áll a lengyel külpolitika egyik oldalán, a másik oldalán pedig Németország jövőbeli külpolitikájának iránya érdekli a lengyelséget. A kárpátaljai kérdés a lengyel külpolitikának egyik legjelentősebb tétele, amennyiben az ukrán problémával szoros kapcsolatba esik. A nagy propaganda, mely most már kifejezetten a népiség gondolatából kiindulva Ukránia számára is önrendelkezést sürget, könnyen veszélyeztetheti a Lengyelországban élő több milliónyi ukrán kisebbségnek a lengyel államban való megmaradását. De ettől eltekintve, a ruténkérdés Magyarország irányában való külpolitikájának is sarkalatos pontja. Lengyelország a közismert okoknál fogva nagy súlyt helyez arra, hogy a magyarokkal közvetlen kapcsolatát a közös határ útján megvalósítsa. Erről a külpolitikai helyzet bonyolódása következtében sem hajlandó lemondani és ebben az elgondolásában a magyarokon mint érdekelt félen kívül, mellette áll Olaszország is. Anglia és Franciaország a gyarmati kérdés és a közvetlen elintézendő francia-német és angol-német kérdések rendezése következtében nem folyik be a lengyel és a magyar közös határ, illetve a Kárpátalja helyzetének tisztázódásába. Amikor a bécsi egyezmény határozata alapján a magyar honvédség elindult, hogy megszállja a visszaítélt területeket és eljutott Kárpátalja két központjához: Munkácshoz és Ungvárhoz, miáltal 50 km-re megközelítette Lengyelországot, akkor elindult Beck, a lengyel külügyminiszter Bukarestbe, hogy megnyerje ennek a megoldásnak Romániát is. Rendkívül különösen hatott a lengyelségre Románia magatartása. A sok kedvezmény kilátása mellett sem voltak hajlandók a románok abba beleegyezni, hogy a magyar és a lengyel a Kárpátokon is találkozhasson. Ez a puszta tény is elegendő volt arra, hogy a lengyelségben csökkent Románia irányában a bizalom. Ennek a következménye a román sajtó megváltozása Lengyelország irányában. S ezt az alkalmat ismét felhasználja Románia, hogy Magyarországot támadja, felelőssé tegye a kárpátaljai helyzetért. Európának nem állhat érdekében, hogy Lengyelország és Magyarország közé beékelve, egy új Macedónia keletkezzék és a sokat szenvedett kárpátorosz népnek most már megosztva tovább kelljen elnyomatásban élnie. Az egyedüli biztosíték tehát és a lengyel külpolitikának is határozott iránya, hogy Kárpátaljának vissza kell térnie Szent István birodalmához. Ha talán átmenetileg keresztezi is egymást két nagyhatalomnak az érdeke, nem szabad megtörténnie, hogy ennek következtében Európában állandó bizonytalanság uralkodjék. És épen azért, hogy a lengyel külpolitika bizonyos mértékben ellensúlyozza Németországi keleti törekvéseit Oroszország felé, határozottan leszögezte álláspontját. Ezzel a lengyel-orosz viszony normalizálódott. Amikor Varsó látta, hogy a magyar-lengyel határ megvalósítása akadályokba ütközik, <a> len-