Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 12. szám - Uj népvándorlás

10 MAGYAR KÜLPOLITIKA Természetes, hogy az önrendelkezés filozófiája nem törődik a régi közgazdasági elvekkel, sőt még az előítéletekkel sem. Csak egy fontos előtte: a nép. Ha ennek hasznos, csinál zárt gazdasági rendszert, letér az aranyalapról és hajlandó veszteséggel termelni, ha nemzeti szempontból szükségesnek látja. jNem ismeri el a mult zsarnoki uralmát sem kiváltságokban, sem földbirtokban, sem monopóliumokban, sem a pénz előjogaiban. Minden az emberért van. Az új politikai rendszer, Piátóval ellentétben, kijelenti, hogy nincs szükség rabszolgákra. Valóban, úgy látszik, hogy ami eleddig semmiféle kormányzatnak nem sikerült teljesen, az önrendelkezésnek, elvileg, sikerül. A régi kultúráktól kezdve szinte napjainkig teljesen nem nélkülözhetett a társadalom bizonyos „rabszolgamunkát". Ez a rabszolgaság elvileg és tényleg enyhülhetett és meg is szűnhetett, rendszeréből azonban sok fennmaradt. Az önrendelkezés országaiban mindenki munkára kötelezett és mindenki szabad is, a kollektív közösség fegyelme alatt. Megszűnt tehát a kiváltság mindkét póluson. Öt napi munka, melynek magasztos népi és nemzeti célja van, két napi szabadságot és örömet ad, melynek szintén magasztos népi és nemzeti célja van. Nemzetközi téren is hasonló a helyzet. A diplomácia ma nemcsak minden ízében a népért van, hanem ma külpolitikus nem is érvényesülhet a mindenható nép kórusa nélkül. A titkos diplomácia sohsem sugározhatja azt a parancsoló erőt, mint a nyilt diplomácia, a terek, sportcsarnokok diplomáciája, melyre egy nép dörgő visszhangja felel, inkább adva, mint kapva utasításokat. Az önrendelkezési jog filozófiája visszaállította azt a régi római elvet, mely szerint a nép a szuverénitás hordozója. Természetes, hogy az önrendelkezési jog egyetemes uralma — a történelem félretolásával — nagy elvi lemondással és oly értékek elhullatásával jár, melyeknek veszte nem látszik a diadalmas és tevékeny népöröm első ujjongásában. Van azonban nép, mely történelmében, noha vérzivataros, hagyományában, noha nehéz és terhes lehetett, életének örök kincsét, küldetését, hivatását látja. Az ilyen nép a valódi, a régi és örökké megújuló Európa hordozója. Sokat tűnődtek azon, mi Európa vezető szerepének nyitja? Európa sem erőre, sem nagyságra, sem gazdagságra nem első a világrészek között. Ázsiáé a művelődés elsősége is. De Európáé, és csak Európáé, a mértéktartás csodálatos titka. Minden túlzás, minden kizárólagosság, minden elvi egyoldalúság: barbár rövidlátás, mely nem illik Európához. Az önrendelkezési jog, friss forrásában, még tetszeleghet mindenhatóságában, de — bármenynyire elszállt is a múlttól, — Mussolini mégis így szólítja meg a tereken feketélő néptömeget: — Rómaiak! — és a feketeinges népben felkelti az egész római mult büszke hagyományait. Róma már egyszer megtalálta múltját a reneszánszban és a szellem páratlan ragyogásával árasztotta el nemcsak önmagát, hanem egész Európát. Az önrendelkezési jog is, miután elhintette magvetését, megérzi majd, hogy a mult is él, él éppen olyan elevenen, mint a jelen pillanata. Az önrendelkezési jog is megéri a nemes, bölcs és termékeny megegyezések korát. Az önrendelkezési jog Európában nem lehet és nem lesz barbár törvényhozás, hanem a keresztény művelődés elemeinek termékeny továbbfejlesztése. Éppen így a történelmi hagyományos politikának is meg kell telítődnie a jövő leheletével, az önrendelkezési jog dinamikájával. Mindkét politikában annak a hajlékonyságnak, a felfrissülés ama képességének kell meglennie, mely mindig megmentette Európa kultúráját a katasztrófától és elszáradástól. Európának sem földjében, sem lelkében nincsenek, legalább is eddig nem voltak, sivatagjai. Itt a mult mindig feltámadt, hogy táplálja a jelent, életre hívja a jövőt. Róma és Páris, a régi és új európai politika megbékélése próbaköve lehet nemcsak a régi, hagyományos és az új önrendelkezési politikának, hanem próbatétje Európa örök hivatottságának is. Marius.