Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 10. szám - Szent István állameszméje és a magyarság új feladatai

i MAGYAR KÜLPOLITIKA A politikai tételeknek történeti és célszerű­ségi hátterük van. Azt kell tehát vizsgálnunk, mi­lyen jövő felé visznek bennünket. Az az elmélet, mely egy népet mostani álla­potában lát. tökéletesnek, népi és nemzeti vonalon ugyanaz, mint politikai és nemzeti vonalon a ver­saillesi és trianoni békeszerződés. Felelet és visz­szavágás azokra az erőkre, méh ek Közép-Európát összetörték. Mind a két erő a meglévő állapotot akarja ha­talmi eszközökkel és rosszul magyarázott elmélet­tel fenntartani, örökkévalónak és minden véde­lemre méltónak kimondani. A párhuzamosság nem véletlen itt. Egyik el­mélet felelet a másikra, mert egyik a másik meg torlásául hirdettetett. A történelem azonban, bizonyos pontokon, el­lene mond egyiknek is. másiknak is. Először is. mosolyog az állandóságon, akár Népszövetséggel, akár más úton akarják őriztet­ni. Jól tudja, hogy semmiféle állapot nem örökké­való és nincs nemzet, mely ne hordaná magában a vér soha ki nem nyomozható kevertségét. A történelem nem ismeri a szavak és osztá­lyozások nyűgét és nem részesíti előnyben a csak természetes úton szaporodó nemzeteket. Nagyságot és hatalmat csak azoknak a nem­zeteknek ad és adott, melyeknek vonzó erejük volt más népekkel szemben. A barbár Stilicho. aki a római birodalmat megvédte a barbárok ellen, nem római volt-e? Az Egvesült Államok népe, melynek szelleme a zarándok atyák szelleméből sarjadt, vájjon hány népből és fajból tevődött össze? És nem szaporodott-e Franciaország népes­sége befogadás útján nyolcszázezernyi lélekkel a világháború után? És vájjon Franciaország azért kevésbbé francia-e? Amely népet eszme vezet, annak a történe­lem — saját nemzeti princípiuma ragyogtatása mellett — megígéri a tenger fövényének szapora­ságát. A törekvések, melyek jóléti intézményekkel akarják a népet sokasítani, tiszteletreméltóuk, de egy nép csak akkor szaporodik igazán, ha eszmére talál. A statisztika, mely korunkban túlságosan megfogta az emberek elméjét, ma már olyan exakt tudomány, hogy jósolni is tud. Például, számada­tai rendszeréből, megállapította, hogy Japán sza­porodása, mely most még évente egy milliónyira tehető, a közeljövőben csökkenő hajlandóságot mutat. De Japán, ha olyan eszmére talál, melynek szívó ereje van, megcáfolhatja a statisztikát. A nemzetet azok az ősök alapítják, tartják fenn és szaporítják, akik igazságot rejtő eszmét, célt és ezzel örök optimizmust adnak neki. Sem a nemzetet nem lehet elvenni tőlük, sem őket a nemzettől. Ezek az ősök az örök, gigantikus atyák. A nép minden gyermeke minden időben az övék. Az is, aki vérükből és nem kevésbbé, aki szellemükből támadt. Ez a szellemi és testi atyaság a nép igazi, földi és égi folytatója, fenntartója, megmentője. Népnek, melynek szelleme, eszméje, tehát más népre vonzó ereje nincs, önmagára sincs von­zó ereje. Az ilyen nép elfárad, kimerül: megunja önmagát. Megunja a gépies ismétlődést, mely nem hordozván magában eszményt, — nem hor­dozza a jövendőt. A gyász, mely a meddőséget siratja, fiatal, eszmehordozó és váró nép heves indulata a szü­letendő eszme szolgálatában. Adjatok egy népnek hivatást, eszményt, és örök és örökké megújuló életet adtatok neki. Az embert és a nemzetet figyelmeztetni kell égi származására, mert innen ered erkölcsi méltó­sága, jelentősége, öröme, ereje és megújhodása. Az embert sem a puszta jólét, sem a puszta harc, sem a merő szervezettség, fegyelmezettség ki nem elégítheti. Minderre igen meglepő példákat találhatunk az állatvilágban is. Láthatunk harcos, játékos és a gépies szervezettség csodamüveiben lakó állato­kat. Mindezek csodák. De az ember magasabb cso­dákra vágyik. Arra a csodára, mely minden földi dolognak, munkának, célnak, örömnek, vérhullásnak, élet­nek-halálnak értelmet és világosságot ad. A legenda szerint Csaba vezér katonái h:i'tuk után az égben folytatták harcukat. A nemzeti és nemzetközi politikának i-> van ilyen harcos égi Tejútja, mert hisz mindenféle harc tulajdonképpen ott kezdődik és ott végző­dik. A nagypolitikával, ha csupán kereskedelmi szerződéseket kötne és oldana, ha pusztán fegy­ver, föld lenne gondja, értelmes embernek nem volna méltó foglalkoznia. A politikának, legyen bár nemzeti, vagy nem­zetközi, eszméket kell hordoznia. Eszméiben benn kell foglaltatnia az ember égi származásának és oda való visszajutásának, ezzel együtt felelősségének, irgalmának, méltányosságá­nak. Semmiféle országpolitikának nem volna sza­bad e földi-égi kettős elvűségről lemondania. És mégis: úgy látjuk, hogy, tekintsünk Nyugatra, vagy Keletre, a nagypolitikának ez a ragyogása sok helyen elhomályosul. A modern politika és a legtöbb modern ál­lam, egyetlen, tömör, senki és semmi által nem hasogatott közvéleményt akar. Az elvek ellentétes sarkítását, a demokratikus államokban is, ­nehezen, vagy alig tűri és az elvek harca sok helyt eléri a nyilt, vagy csöndes polgárháborút, vagy sú­rolja annak határát. Éppen így nehezen tűri az egyelvű állam az egyházakkal való kapcsolatát, az egyházban álla­mi, vagy pártdogmájának versenytársát látva. Nincs itt valami végzetes tévedés? Nincs valami tévedés abban a sietségben, mely összetörte a vallási rendszert Oroszország­ban és eldobta magától a kalifátust Törökország­ban? Az állam, ha az Egyházzal szakít, illetéktelen­nek jelenti magát bizonyos magasabb síkba való felemelkedésre és ezzel önmagát degradálja. Hiába a föld, a nagy építkezés, hiába az ilyen, vagy olyan betűk rendszerére való áttérés. Még a nagy tömegű nép, még a nagy hadsereg is hiába­való. Dzsingiszkánnak elég népe, elég hadserege, elég hatalma volt. Hol vannak? Hova lettek^

Next

/
Thumbnails
Contents