Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 9. szám - Az új diplomácia diadala

MAGYAR KÜLPOLITIKA 7 heké lett. Lengyelország több izbcn tett kísérletet a \ nagyhatalmaknál a területnek népszavazás útján való ' megszerzésére, ez a kísérlet azonban a csehek ellenállásán megtört Lengyelország egy pillanatig sem mondott le jogairól és ez a kérdés állandó fokmérője volt az ádáz cseh-lengyel ellentétnek. Teschen környékén állandó nyugtalanságok és sztrájkok jelezték az elégedetlenséget. A lengyel kisebbségnek az elnyomatása állandóan növekedett, de különösen attól az időtől kezdve, amikor Csehszlovákia már érezte, hogy a németek követeléseikkel a szudéta vidéken eröscbb akcióba kezdenek. Az osztrák Anschluss óta pedig a csehek egyenesen tűrhetetlenné tették a lengyel kisebbség helyzetét is. Az orosz agitátorok nem egy ízben jöttek át Csehszlovákiából Lengyelországba, hogy a bolsevizmusnak utat törjenek. Erre következett Lengyelország ellen a cseh határ mentén a fokozatos ellenőrzés és a határzár. Ezzel szemben a Lengyelországban élő cseh kisebbség, kiknek .száma 30.628 volt, iaz összlakosság 0.1 %-a, nem érezte sohasem a lengyelek elnyomatását. De az események rohamosan követték egymást, és amikor Lengyelország azt látta, hogy a németek kivívják érdekeiket, úgy ők is elérkezettnek látták a pillanatot, hogy beleavatkozzanak a világpolitikába, semmi másért, min egy ősi területnek a visszaszerzéséért. Tomas Janovicz lengyel író „Czesi" c. könyvében olvashatjuk a legvilágosabban a lengyeleknek súlyos vádjait a csehek ellen. Továbbá Tapié Victor: „Le pays de Teschen et le rapports entre la Pologne et la Tchéchoslovaquie" című könyvében részletesen megismerhetjük a tescheni kérdést és a cseh-lengyel ellentétet. A két állam sajtója több izben folytatott egymás ellen hadjáratot. Lengyelország teljes joggal tiltakozott a cseh államvédelmi törvénynek azon intézkedései ellen, melyek a határmenti lengyelségre vonatkoztak, de igen gyakran láttuk a tótságnak a lengyelekhez való vonzódását. Hlinkának Pilsudski marsallal való tárgyalásait és a lengyeleknek az érdeklődését a tótok iránt. Természetesen ezt sem nézték nagy örömmel a csehek. És végül elérkeztünk 1938 szeptemberéhez, Középeurópa átalakításának idejéhez. Érthető, hogy a lengyei nemzet sem maradhatott az eseményeken kívül akkor, amikor kisebbségei révén jelentősen érdekelve volt Csehszlovákiában. Több izben fordult Beneshez a helyzet megváltoztatása érdekében, de mikor azt látta, hogy érvényt csak úgy tud szerezni óhajának, ha azt az államhatalom erejével alátámasztja, nem rettent meg attól sem, hogy most már nem népszavazást követelt, nem barátságos megbeszélésre hívta Csehszlovákiát, hanem egyenesen és éles utimátumban követelte a tescheni tartomány ősi lengyel területének visszacsatolását. A müncheni négyhatalmi egyezmény után pedig a szudétanémet vidék visszacsatolása alkalmával a tescheni tartomány azonnali átadását követelte. A csehek tudatában annak, hogy a szláv lengyel nemzettel mindenképpen meg kell egyezni, percig sem késlekedtek, hogy most már minden külső nyomás vagy fegyveres ellentállás nélkül visszaadják a tescheni tartományt és ezzel a lengyelekkel békés megoldást kívánták. A cseh-lengyel ellentét ily módon elintéződött és mondhatjuk, hogy ez a megoldás végleges, mert a lengyel állam a maga erejével és mai berendezésével mindenképpen meg tudja őrizni függetlenségét és valószínű, hogy a cseh állam belátható időn belül nem fogja háborgatni lengyel szomszédját Az új diplomácia diadala A müncheni találkozó nem azért marad a történelem egyik legnevezetesebb dátuma, mert megakadályozta a legrettenetesebb háborút, melyhez képest minden eddigi öldöklés lovagias bajvívás lett volna, — hanem azért, mert megteremtője és tényezője volt az új, nyílt és valódi akarattal telített nemzetközi politikának. A nemzetközi politikai szerződések eddig is mind a jóakarat feltüntetésével jöttek világra, de nem sok volt, melyet valódi jószándék teremtett és aláírói „megszegték a megállapodást és az esküt, melyet esküdtek". Elfogadott nemzetközi elv volt, hogy a legünnepiesebben kötött nemzetközi szerződés is csak addig érvényes, míg „rebus sic stantibus", míg a körülmények nem változtak s e nem is titkolt fenntartást még a csalfa szándék is hányszor tetézte. Mindenki érezte, — talán a nemzetközi érintkezés évezredek előtti kezdete óta —, hogy a nemzetközi erkölcs és ennek gyermeke, a nemzetközi jog, inkább csak kívánság, mintsem parancs és hatalom. Az emberi művelődés, mely az erkölcsre isteni intelmet és utasítást kapott, mely a jogot hajszálfinomságig kidolgozta, uralmát fenntartotta, a nemzetközi erkölcsöt és jogot nem tudta erőhöz juttatni, nem tudta tisztán látni. A nemzetközi jognak nem volt ereje, mert méltó helye sem volt az emberek öntudatában. A világháború után sokat beszéltek a titkos diplomácia kimultáról és a nyílt diplomácia új korszakáról. Külpolitikusok, akik a régi iskola útját járták, sokat gondolkoztak a nyílt diplomácia mibenlétén. Voltak, akik a nyílt diplomáciát abban látták, hogy a dac-, vagy védszövetségek nem titkoltatnak el a nép előtt, és a jövőben „senkinek sem kell meghalni oly szerződés miatt, melyet országa parlamentje el nem fogadott". (Harold Nicolson.) A nyílt diplomácia azonban távolabb kezdődik, mint valamely szerződésnek elfogadása, vagy visszautasítása. A régi diplomácia legbelső természete szerint volt titkos és a régi külpolitika megtartott valamit — nem is keveset — az egyiptomi papok titkos, a be nem avatottak számára érthetetlen és hozzáférhetetlen szertartásaiból. A régi diplomácia csupa titok volt csupa rejtelem, a szó arra való volt benne, hogy elfödje a gondolatot. S ha akadt olyan diplomata, aki nyíltan kimondta az igazságot, félő volt, hogy ezt valódi szándéka minél sűrűbb elfátyolozására teszi. A régi diplomácia finom sakkjáték volt, mely — e játék hátterében és az egyéni ambíció hátterében, esetleg a nemzet érdekeit is, vagv ha ezt nem, dicsőségét mindenesetre magával hordozta. Valóban, titkosnak kellett lennie, hiszen nemzeti érdeket nagyon sokszor kevéssé, dinasztikus és egyéni politikát annál többször bogozott. A nyílt és titkos diplomáciának különbsége abban áll, hogy a nyílt diplomácia népi eredetű. A titkos diplomáciát a geometriában vonallal, a népi diplomáciát testtel lehetne ábrázolni.