Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 9. szám - Az új diplomácia diadala

8 MAGYAR KÜLPOLITIKA A müncheni négyes tanácskozás új külpolitikai elvet állított szemünk elé. Aki Európa háborúutáni, kicsinyes és ezért erőszakos, bosszúálló nagypolitikáját figyelemmel kísérte, csodálkozhatott azon, miért tipeg-topog cz a politika egy helyben, szárazra tiporván tulajdon szérűjét és derviskeringést végezve önnön tengelye körül. Bosszúállás, népek tiprása volt a békekötések politikája, nemhiába hogy megteremtője az a Clémencau volt, aki legjobban tudott gyűlölni a világon. A nagypolitika motívumai közt alig szerepelt magasabb eszme, vagy ha igen, gúnyos fogadtatással, és elvét megcsúfoló alkalmazással találkozott. A világháború négy esztendeig tartott, de a világ háborús lelki rokkantsága huszonnégy esztendeig. A nyílt, népi diplomáciára az embert különösképpen olyan dolog késztette, mely kevés összefüggésben látszik vele lenni. Először a mérges gázok feltalálása, mely a nép minden tagját a sorkatonával egyenlő veszélynek teszi ki. Másodszor a személyes találkozás könnyűsége. Harmadszor a rádió, ez a kényszerű nyilvánosság, mely minden mozzanatot a világ közvéleményének ítélőszéke elé bocsát. Ez a nyilvánosság minden pillanatban ítél, jóváhagy és roszszal. E nyilvánosság megköveteli a kérdések egyszerűsítését, alapelvekre való bontását és elvileg kizár minden próbálkozó csűrést-csavarást. A rádió hallgatósága ezermillió főből álló rögtönítélő bíróság és nincs állam és nincs olyan államférfiú, aki ez ezermilliókból álló esküdtszéket az alapvető kérdésekben félre tudná vezetni. Ez a nagy nyilvánosság, melynek színe előtt a szudétanémetség hazájába való visszatéréséért való küzdelem lefolyt, tette lehetetlenné, hogy kitörjön a legrettenetesebb háború, mely valaha pusztította a föld népeit. Miért akarnak harcba vinni bennünket? — kérdezték a franciák, angolok, amerikaiak, japánok és kérdezte a föld minden érdekelt népe. Az igazságért és az igazságtalanul elnyomó erő ellen, igen, vállalták volna a háborúnak még csecsemő gyermekeikre is kiterjedő szenvedéseit, mert az igazságnak — az anyagi érdek félredobásával — mindig vannak védői, lovagjai és vértanúi, de az igazság ellen, a nyilvánvaló népi jog ellen a világ egyetlen nemzete sem volt hajlandó fegyvert fogni. A szudétanémet kérdést lehetetlen lett volna békésen elintézni, ha a világ minden nemzete nem értesül a kérdés lényegéről, arról az egyszerű tényről, hogy a németek német hazájukhoz akarnak csatlakozni. Lehet ezért a távoli nemzeteket háborús dühbe hozni? A nyilvános közlés minden mozzanata egy lépéssel közelebb hozta a békét. A világ csodálkozhatott azon, hogy azoknak az államférfiaknak, akiket a régi gondolkodás szerint még mindig diktátoroknak neveznek, akik azonban valójában népük vezérei, miért vannak oly váratlanoknak tetsző külpolitikai sikerei. Miért sikerült Abesszínia meghódítása? Miért mondott csődöt a Népszövetség szankciós politikája? Miért sikerült az osztrák csatlakozás? És miért sikerült a szudétanémet kérdés vértelen elintézése? Mindez azért sikerült, mert a két államférfiú, akiket a müncheni találkozó után remélhetőleg semmiféle publicista nem emlegethet diktátorként, megtalálta a nyílt nemzetközi politika igazi alapját: a népakaratot. Az abesszin hadjáratot Mussolini a haza üdvösségéért lelkesülő katonákkal vitte végbe. A spanyol nemzetiek közt olasz önkéntesek harcoltak. Sem a német, sem az olasz politika nem ismerte a habsburgi módszert: a katonáknak kötéllel való fogdosását. Az új politikában a nép nem alantas eszköz, nem pusztulni való ágyútöltelék, nem nagyfrigyesi kutya, aki örökké szeretne élni, — hanem magas eszmény, .szentség, Lsten egyik gondolatának hordozója. Az új külpolitika a népet szolgálja, a néphez fordul, abból merít, annak ád erőt, annak szívéből beszél. Az ilyen nyílt külpolitikának hatalma rendíthetetlen és kimeríthetetlen. Csodákra képes és lehetetlen vele szembeszállani. A hatalmas, gazdag Franciaország és a még hatalmasabb és gazdagabb Angolország külpolitikája határozatlan volt Mussolinival szemben az abesszin foglalás idején. A világ csak a régi, nyersanyagokban, pénzben, élelemben szegény Olaszországot látta és azt a materiális politikát folytatta, mely mindent gazdasági és fegyveres erőhatalmi szempontból néz. Ágyúk, hajók és aranytömegek mellett van azonban olyan erő is, melyre a régi politika hasztalan számít: a nép lelki ereje és vezetőjéhez való ragaszkodás és az igazság mellett való törhetetlen kitartása. Anglia vezető államférfiai a közelmúltban már megérezték ezt az erőt. Anglia parlamentje voltaképpen abból az erőből született és abból lett hatalmassá, ami ma a németek örök egységét megteremtette: a népakaratból. A német és angol népakarat között való megnyilvánulás különbsége csak formai. Sem Anglia, sem Németország vezetői, vagy vezetője, nem tehet semmit a népakarattal való szoros egybeforrás nélkül, vagy éppen a népakarat, népérdek ellenére. Az új külpolitika és országvezetés a nép hű szolgálatát jelenti. Az egyén, még a vezéri egyén áldozatul vetését is a népnek. Mert vezér csak "akkor lehet, ha nem diktátor, nem hatalmát, erejét elvező kényúr, hanem népe eszményének szolgája, szigorúbb önmagához, mint népéhez. Füle arra való, hogy népe szívdobogását hallgassa, szája, hogy népe akaratát kimondja, ereje, hogy népét fölemelje és naggyá tegye. Chamberlain, mikor hetven éves korában szállt először repülőgépre, átvette az új népi külpolitika és országvezetés módszereit. Meghallotta népe szívdobogását ós a szívdobogás parancsa alatt határozott. És mikor a szigorúan parlamentáris állam ve-