Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 1. szám - A breton kérdés

MAGYAR KÜLPOLITIKA nak elejét vegye. Canning felfogása jelentékenyen különbözött Palmerston lordétól, de minden igyekezet ellenére sem tudta megállítani az oroszokat. Ez csak a krimi háborúban sikerült, ami sok kutatónál keltette azt a benyomást, hogy a krimi háborúnak nem kellett volna kitörnie, ha Miklós cár terveinek már 1849-ben határt szabnak. Ebben a tekintetben a magyar politikának nem lehetett hibája az, hogy a kelet felöl várható támadással szemben éber volt és önvédelméről gondoskodni kívánt. A védelmet nem is 1848-ban és nem is Kossuth indította meg, hanem az ő ellenfele, Széchenyi, aki a brit hatalom érdeklődését a Dunamedence iránt éppen azért kívánta fel kelteni, hogy az orosz előnyomulással szemben a gyönge és tehetetlen Ausztria helyett, amely a Szent Szövetséghez tartozott, Angliát nyerje meg a dunai nemzetek függetlenségének biztosítójául. Az alkalom igen kedvező volt, mert Angliában drága volt a kenyér, Magyarországon pedig olcsó volt a búza és a liszt. Széchenyi azt hitte, hogy ezen az alapon méltán felkeltheti Anglia érdeklődését, amely viszont a maga iparának találhat megfelelő piacot. Esterházy Pál herceg londoni nagykövet készséggel segített Széchenyinek a brit közvélemény megnyerésében és egymás után küldötte Magyarországba mindazokat az angol kereskedőket, akik a dunai piacok iránt érdeklődtek. A kereskedők a helyzet megismerése után Budapesten brit konzulátus felállítását követelték, amit Angliában természetesnek találtak ugyan, de annál jobban félt tőle Ausztria mindenható kancellára, Metternich herceg, aki attól tartott, hogy az angol-magyar barátságnak a Szent Szövetség politikai rendszerére káros következményei lesznek. így történt, hogy Széchenyi és Esterházy baráti együttműködését azzal zavarta meg, hogy Esterházy herceget hazarendelte, a budapesti brit konzulátus felállítását pedig meghiúsította. Nem számolt azonban azzal, hogy a középeurópai érdekeltségben Anglia helyét Oroszország foglalja el és hogy annak eltávolítása később csak angol-orosz háború, tehát véráldozat útján lesz lehetséges. Ezek után Palmerston lord a gyengének bizonyult Ausztriát már Magyarország megbékítésével és jogos igényeinek kielégítésével kívánta megerősíteni. Visszatért Stepney eljárásához és ennek a követelése mindaddig megismétlődött, amíg Ausztria és Magyarország az 1867 diki kiegyezést meg nem alkották. Miután pedig annak egyik szerzője, Andrássy Gyula gróf, Anglia barátságára nagy súlyt helyezett, nem nehéz azt állítanunk, hogy 1867 óta mint magyar miniszterelnök, 1871 óta pedig mint közös külügyminiszter Angliával való együttműködés irányában érvényesítette befolyását. Nem volt ezzel ellentétben az a szövetség, amelyet 1879-ben Németországgal kötött, mert az pusztán a védekezést engedte meg az esetleges orosz támadással szemben és amikor 1882-ben Itáliával hármasszövetséggé bővült, Anglia is szívesen ígérte meg a vele való együttműködését. Viszont sem a német szövetség, sem a hármasszövetség nem képezte akadályát annak, hogy Széli Kálmán miniszterelnök 1901-ben, amikor Angliának a kontinensen egy barátja sem volt, nyiltan az ö oldalára álljon. Azt sem, hogy akkor, amikor az angol-német ellentét kimélyült, az ifjabb Andrássy Gyula miniszter a német császárt az Angliával való megegyezésre kérje. Az, hogy a brit kormány akkor már Oroszországgal keresett szövetséget, csak annyiban keltett aggodalmat, hogy az orosz diplomácia nyugati szövetségeseinek támogatása ellenében a maga részére keleten szabad kezet igényelt és a cseh Masaryknak 1915-ben a londoni Foreign Officeban átnyújtott emlékirata szerint Magyarorszá got orosz érdekkörbe vonni törekedett. Amikor az orosz hatalom összeomlott, ugyanez a felosztási javaslat valósult meg a nyugati hatalmak útján, inert azok a dunai helyzetet egyáltalában nem ismerték. Mindez természetesen csak annyiban érintette az angol-magyar történelmi barátságot, hogy Angliának a középeurópai kérdések iránt való érdeklődésével együtt azt is kívánatossá tette, hogy e barátságnak a béke érdekében oly fényes múltját hasonló jövő kövesse azoknak a viszonyoknak a megismerésével, melyek a Dunamedencében uralkodnak. A breton kérdés Példányi Miklós tanulmánya. A világháború és a hékeszerződések megvilágították azt a tényt, hogy nemcsak a nemzetiségi viszonyai miatt összetört Ausztria-Magyarországnak voltak, és nemcsak Középeurópának vannak nemzetiségi és ezzel együtt kisebbségi kérdései. Épp napjainkban élesedett ki az angol-ír kisebbségi kérdés Ulster-ral kapcsolatban és az angol rádió pár évvel ezelőtt elzárta nyilvánosságát a walesi ki sebbségi propaganda előtt. Még nem felejtettük el, hogy Bethlen István az angol Királyi Külügyi Társaságban mily keserű páthosszal figyelmeztette a békeszerződések urait a francia nemzetiségek eljövendő igényeire, akik éppúgy, mint a mi nemzetiségeink, valaha szétszaggathatják a francia államegységet. A francia nemzetiségek legelevenebbjéről, a bretonokról írt jeles tanulmányt Párdányi Miklós Breton kérdés címmel, melynek tudományos érdemén kívül nagy érdekességet ad az, hogy a trianoni határokon kívül maradt testvéreinkhez hasonlósorsú nép s2abadságküzdelmét mutatja be. A bretonok történetét, fellángolt nemzeti érzésük régi és mostani fázisait követve, érdemes eltűnődni e nemzet sorsán. Vájjon mi okozta, hogy oly nép, mint a breton, melynek története nem volt más, mint hoszszú költemény Isten dicsőségére, oly nép, melynek vallásossága közmondásos, családi élete termékeny és tiszta, — miként maradhatott alul az államalakításban, hogyan szállhatott alá „kisebbséggé"? Jellembeli és értelmi kiválóságon kívül a szerencse és sors minő pártfogása kell ahhoz, hogy egy nép a teljes államiság tartó gerincét megkaphassa? Vagy a teljes államiság is olyan adomány, melyet Isten tetszése szerint ajándékoz a népeknek, akiknek — mint szent Pál mondja, — megszabta lakásuknak idejét és határait. Párdányi Miklós tanulmánya kisebbségi irodalmunknak komoly nyeresége.