Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 1. szám - Az angol-magyar kapcsolatok története

12 MAGYAR KÜLPOLITIKA Az angol-magyar kapcsolatok története Irta: Dr. Horváth Jenő egyetemi tanár II. Az 1715-diki végzések alapján kialakult Habsburg Birodalomban Magyarország Európának Anglián kívül az egyetlen parlamentáris állama volt. Kevesen tudják azt, hogy parlamentjét Montesquieu báró is meglátogatta és hogy L'csprit des iois című munkájához az első benyomásokat magyar földön szerezte. Munkája nem jelenhetett meg Franciaországban, melynek abszolút kormányrendje volt, de mikor Napóleon az elfoglalt potsdami királyi kastély könyvtárában körülnézett, Nagy Frigyes olvasmányai között Montesquieu munkáját találta meg. Angliában és Magyarországon viszont a könyv semmi feltűnést nem okozott, mert nem nyújtott egyebet a fennálló politikai rendszer ismertetésénél. Talán legérdekesebb a dologban az, hogy amíg az osztrák kormány annak terjesztését Bécsben gondosan megakadályozta, addig a szomszédos Pozsonyban, ahol akkor a magyar parlament ülésezett, a könyv a kirakatokban volt található. Tudjuk azt, hogy Montesquieu munkája te relte a figyelmet az angol alkotmány megismerése felé. Annak alapján foglalta össze a vonatkozó anyagot a genfi születésű De Lolme, akinek munkáját viszont Széchenyi István gróf igyekezett le fordítani. A „legnagyobb magyar" — e nevet Kossuth Lajos adta Széchenyinek — 1815-ben, a bécsi kongresszus befejezése után, látogatott elsó ízben Angliába és onnan hozta magával az elhatározást, hogy hazájának reformjait angolországi tapasztalatok alapján fogja megindítani. Ez a látogatás vezette be az úgynevezett reformkorszakot, amely Magvarországot 1848-ig a kor követelményeinek megfelelően alakította át. Lassankint elkövetkezett az, hogy Magyarország — a közlekedési akadályok és a nagy távolságok ellenére — ismét együtt haladt a művelt nyugati államokkal, amint az a középkorban megvolt. Ezzel a nyugati közösségnek ismét szélső bástyájává lett kelet felé, de olyan, amely a barbárok támadása ellen kelet felé erős kaput alkotott, ugyanakkor azonban nvitott ablak maradt nyugat felé. Széchenyi azért választotta ki a bécsi kongresszus államférfiai közül az angolokat, hogy az fí műveltségük és szabadságuk lobogó lángjából hozza el nemzetének azt a szikrát, mely azt talpn; állíthatja. Ugyanannak a haladásvágynak és szabadságérzetnek tűze hevítette őt, amely Angliában égett és amely a magyarságnak keblét mindenkor hevítette. Az, hogy nem lépett a politikai agitáció terére, csak minőségileg, de nem mennyiségileg mutatta Széchenyi reformmozgalmának természetét, mert az ő alkotásai az alkotás lázát, a szellemi és anyagi felszabadulásnak ugyanazt a H^ágyát mutatták, melyet a legnagyobb agitátorokban találunk meg. Azzal a különbséggel, hogy amíg a politikai agitátorok rendszerint a fennálló kormányzattal kerültek összeütközésbe, és ez összeütközés eredményeként kellett nem egyszer visszavonulniok, addig Széchenyi alkotásai egytőlegyig megmaradtak. Megmaradt a Duna, melyen Széchenyi hajóit angol kormányosok irányították; megmaradt a híd, melyet Széchenyi angol mérnökei építettek; megmaradt a Vaskapu szoros, melyet Széchenyi nyitott meg a nemzetközi hajózásnak; megmaradt a tudományos akadémia, melyet a magyar nyelv és irodalom művelésére ő kezdeményezett; megmaradtak a kaszinóknak nevezett klubok, melyek angol mintára létesültek és a magyar értelmiség találkozóhelyei voltak; megmaradt a vadvizek levezetése, mely a népnek földet és megélhetést biztosított; megmaradtak a gőzgépek, melyeknek mintáit Angliából hozta magával, hogy megvesse velők a magyar ipar alapjait; és megmaradtak a lóversenyek, melyeken az angoloktól nevelt versenylovak futottak és a szabadban űzött sportok második hazájává Anglián kívül Magyarországot tették. Nem tagadhatjuk el azt, hogy a liberális Kossuth Lajos szintén angol példák után indult, de nem Széchenyinek látható és használható, kézzel fogható alkotásait fejlesztette tovább, hanem a Széchenyi alkotásaitól gazdagabbá tett magyar nemzet politikai szabadságát 'kívánta kivívni és visszaszerezni. A fordulatnak annak ellenére is el kellett következnie, hogy az alkotásait pusztulástól féltő Széchenyi megőrült. Ö maga sem élhetett olyan hosszú ideig, hogy szociális és gazdasági reformjaival Magyarországot az egész Habsburg Birodalomnak fejlett, erős és hatalmas központjává tegye. A dolgok rendje szerint jönnie kellett egy újabb nemzedéknek, amely elégnek hitte az elvégzett munkát és a megalkotott reformokat arra, hogy annak gyümölcseit élvezni lehessen és hogy a fejlődésnek bizonyos fokára eljutott nemzet számára politikai jogokat, szabadságot és függetlenséget lehessen a hatalom birtokában levő idegen kormányzattól követelni. Voltak, akik Széchenyivel együtt különösen azt kárhoztatták Kossuthban, hogy a magyarságot Magyarország nem-magyar népeivel állította szembe. Ez a megállapítás azonban helyesbítésre szorul. Amikor Széchenyi 1815-ben a reformok útjára lépett, akkor Magyarország lakosságának 1/3 része volt a magyar, mert a töröktől kipusztított magyar lakosság helyét a török elől menekült balkáni szerbek és románok, majd a bécsi kormánytól betelepített németországi németek foglalták el. Széchenyi azonban, aki a magyarság nyelvének, irodalmának, szellemi életének fejlesztését tűzte célul maga elé, a magyarországi nemzetiségekről sem feledkezett meg. Nemcsak követendő példát adott nekik, de azok a példát követték is, ebben pedig senki sem gátolta őket. Magyarország népeinek ez a kultúrális szervezkedése magyaroknál és nem-magyaroknál párhuzamosan haladt és Kossuthról senki sem állította, hogy ő bármilyen alakban vagy vonatkozásban ellene szegült volna ennek a szervezkedésnek. Az, amiben őt a nemzetiségekkel szembe szokták állítani, nem a kultúrális, hanem a politikai kérdések vol-