Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 7. szám - Angol külpolitika

MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAO Y A R REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XlX. ÉVFOLYAM, 7. S Z. BUDAPEST 19 3 8 Angol külpolitika Irla: Gróf Csáky Imre ny. külug) miniszter A nagyközönség, mely csak a hírlapi tudósításokból értesül a külpolitika napi eseményeiről, az utóbbi időkben könnyen nyerheti azt a benyomást, hogy Angolország külpolitikai vonalvezetése ingadozó, nélkülözi a határozott célkitűzéseket és inkább a pillanatnyi incidensek következményeinek elhárításában látja feladatát, mintsem egy állandó, meghatározott irány követésére törekednék. Hogy azonban a Brit Birodalom külpolitikáját helyesen megítélhessük, és annak irányítását tárgyilagosan bírálhassuk, nem elég az egyes politikai lépéseket tudomásul venni, azokat figyelni, hanem egy mélyebb bepillantást kell vetni azon politikai boszorkánykonyhába, melyben a legkülönbözőbb es gyakran egymást keresztező angol érdekek katlanából gondos rostálás, mérlegelés és vegyítés mán a látható alakot öltő elhatározások fakadnak. Bár minden oldalról' tenger övezi, úgy, hogy határait közvetlenül veszélyeztethető szomszédai nincsenek, Nagybritánnia mégis egy európai államalakulat és ennélfogva, dacára a gyakran hallható ellenkező nézetnek, legéletbevágóbb érdekei mégis az európai kontinensen keresendők. Különösen áll ez azÓLa, mióta a haditechnika, mindenekelőtt pedig a repülés technikájának rohamos fejlődése anynyira csökkentette a távolságokat, hogy nemcsak olyan keskeny tengerszoros, mint amilyen a La Manche-csatorna, hanem hova-tovább még az óceánok sem képeznek áthághatatlan akadályt egy ellenséges állam váratlan támadása ellen. Nagybritánnia biztonságának szempontjából vizsgálva a helyzetet, első pillantásra megállapítható, hogy Európának két pontja érinti legközvetlenebbül érdekeit: anyaterületének biztonsága szempontjából az Északi-tenger és a La Manchecsatorna partvidékének helyzete, tengerentúli biro dalmának védelme szempontjából pedig a Földközi-tengeren uralkodó állapotok. Ami az Északi-tengeri helyzetet illeti, úgy annak azon része, mely a közvetlen angol érdekkörbe esik, részben Franciaország tényleges uralma, részben pedig teljes ellenőrzése alatt áll, tehát csakis Franciaország közreműködésével, illetve annak erőszakos befolyásolása következtében fejlődhetik olyan irányba, mely Angolországra nézve veszélyessé válhatnék. Ezért nem csupán szellemes megjegyzés, hanem nagyon is helyes megállapítás azon szólás, hogy Angolország sztratégiai határai a Rajna mentén'húzódnak. Az Angliát ezen oldalról fenyegethető veszély megelőzésére ennélfogva két lehetőség van adva: vagy Franciaországnak közvetlen fókentartása, illetve teljes leigázása, — és ez volt az angol politika évszázados, hagyományos célkitűzése a normann hódítástól kezdve egészen a mult század közepéig, — vagy pedig ezen cíl elérésének lehetetlensége esetében a Franciaországgal fenntartandó állandó, őszinte barátság vagy szövetség útján, mikor is ezen baráti állam saját védelméről gondoskodva, egyszersmind önműködőlég Nagybritánnia védelmét is ellátja. Ez a jelenlegi angol politika főcélja, melynek megvalósításához, — eleinte tétovázva és kisebb megszakításokkai, — a mult század 50-es éveiben kezdett hozzálátni, míg végre VII. Eduárd politikája ezen irányzatot századunk legelső éveiben teljes diadalra juttatta, és a világháború eseményei azt még megerősítették és belátható időkre véglegesítették A Földközi-tengert illetőleg Angolország létérdekei azt követelik, hogy az anyaország összeköttetései indiai birodalmával ezen a beltengeren és a Szuezi csatornán át minden körülmények között biztosítva legyenek. Míg egyik kifejezetten földközitengeri hatalom sem lépett az imperialista politika terére, Anglia könnyen elérhette ezen célját azáltal, hogy a Földközi-tenger sztratégiaila^ legfontosabb pontjain szerzett birtokainak Gibraltárnak, Máltának és Cyprusnak felhasználásával oly erős hajóhadat tartott fenn ezeken a vizeken, hogy uralmát azok felett egy más földközitengeri hatalom sem fenyegethette. Jelentékenyen megkönnyítette Angliának ezen politikáját azon körülmény is, hogy ezen időkben Franciaország volt a legerősebb földközitengeri hatalom, mely egyrészt újabban szoros politikai barátságban élt vele, másrészt pedig, két fronton lévén kénytelen hosszan elnyúló tengerpartjainak védelméről gondoskodni, ekként szükségszerűen szétforgácsolt tengeri ereje még ellenkező esetben sem fenyegethette sohasem Nagybritánnia uralmát, sem az óceánon, sem még sokkal kevésbbé a Földközi-tengeren. Teljesen megváltozott azonban a helyzet a háború után, midőn a fasiszta mozgalom által megfiatalodott olasz nemzet hatalmas lendülettel látott hozzá világpoziciójának kiépítéséhez, elsősorban pedig afrikai gyarmati birodalmának megalapításához, mely céljainak megvalósítása mindenekelőtt erős tengeri haderő fejlesztésére ösztönözte, ami kétségtelenül megingatta Anglia feltétlen uralmát a Földközitenger vizein. Az adott körülmények között ugyancsak két mód kínálkozott az angol politikának veszélyeztetett érdekei védelmére: az egyik a Franciaországgal szemben is évszázadokon át követett támadó politika, melynek kisérletét tapasztalhattuk az abesszíniai háború idejében, mikor is Anglia azt hihette, hogy a még zsenge, ifjúkorát élő olasz imperializmust saját nyomásának dinamikus erejével és a Népszövetség segítségével térdre kényszerítheti. Mivel azonban ezen erőszakos kisérletét nem