Magyar külpolitika, 1937 (18. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 1. szám - Moszkva vagy Madrid?

MAGYAR KÜLPOLITIKA nem is azérl, mert világbirodalmi felosztásának végső stádiuma előtt áll, hiszen egy állam erős és egészséges maradhat akkor is, ha foglalásai és gyarmatai lehullanak róla, mint ahogy — például — erős Tőrökország is—, hanem azért, mert most készült cserbenhagyni azt az elvet, a nyugati civilizáció elvét, melyen léte még a kereszténység előtt alapult. Spanyolország többször állt választóponton. A keletről jövő néphullám sokszor ostromolta földjét. Itt ütközött össze a karthágói és római hatalom: Spanyolország római uralom alatt maradt. Itt ütközött össze az ariánus tévtanitás a katholikus kereszténységgel, Spanyolország, mintegy isteni csoda folytán, a katholikus kereszténységet fogadta el, mely nem a Kelet, hanem a Nyugat művelődésének elveit hordozta magával Spanyolország elfogadta ezt oly hűséggel, hogy nyolcszáz esztendeig tudott harcolni az arab uralommal. Hűsége oly mély volt a kereszténység első formája iránt, hogy a reformáció minden kísérletét kegyetlennek látszó szigorral utasította vissza. Ezt a gondolatot, ezt a következetességet, a római civilizáció legtisztább formáját védő lelket I esi esitel le meg Madrid és vele együtt Spanyolország. És népének egy része — az anarchisták, kommunisták, nemzeti elkülönülést kivánó katalánok, — ezt az elvet akarta cserben hagyni, azt a végzetet, mely évezredek óta szánt Spanyolországnak a sors. Azt a végzetet, melyről nem lehet lemondani, melyet nem lehet cserbenhagyni. Hiába futunk a végzet elöl: a végzet fut utánunk. A Kelet, mely annyiszor megrohamozta, most zuditja Spanyolországra legiszaposabb áradatát. A küzdelemben, mely a két elv és két hadsereg közt folyik, az a város, mely egykor hatalmas volt eszméje indulásának idején s mely jelentéktelen és jellegtelen várossá süllyedt, mikor eszméje halványodni látszott, egyszerre az uralkodó városok szintjére emelkedett. Madrid megint város lett, nem egyszerű vasúti csomópont, nem gyárterület, nem embercsoportok karámja, nem utcák és terek mértani alakja, — hanem uralkodó személyiség, örökéletű erők birtokában Madrid minden kövéért véres harc folyik. Madlid ki akarja magából vetni azokat, akik köveit megfertőztették. Madrid harcol önmagáért, a kereszténységért, a nyugati eszményekért, az élet szépségéért, a lélekért, azért, hogy az ember ne legyen csupán földi lény, hanem mennyei atyjának gyermeke is. Ezért az eszméért szívesen feláldozza házait, középületeit, templomait. Csak kövek omolhatnak széjjel, az embernek csak földi élete pusztulhat el, — de, ha a Madridért küzdő hadsereg győz, a legnemesebb győzelmet aratja, melyhez képest elhalványulnak a reconquistada lovagi győzelmei. Madrid, mely kivetette magából Largo Caballero kommunista kormányát, ma, rettentő harcai köze pette, rommá lőtten, Európa legnemesebb városa. Minden köve, melyet a vörösöktől visszaszerez, emeli méltóságát. Igazi város lesz, az állam valódi állama, központi erejének teljében, eszméjét messze szétsugározva. Ha győz, sohasem süllyed vissza jelentéktelenségbe és sohasem engedi elhalványodni azt az eszmét, mely nek visszatért erejét és méltóságát köszönheti. Ha győz, akkor győzelme a nyugati kultúra döntő győzelme is. És, mint egykoron a pápa meghúzta a határvonalat az északi sarktól a déli sarkig a spanyol és portugál hóditások között, most is megvonatik a határ, melynek belső vonalán a nyugati civilizáció munkája, külső vonalán tul pedig Moszkva illetősége kezdődik. Hogy melyik terület lesz kisebb, vagy nagyobb, hogy az európai civilizáció terjeszkedik és Moszkva zsugorodik-e össze, vagy megfordítva, — az Madrid erejétől és kitartásától, az érte küzdő hadsereg győzelme mértékétől függ. A városállamok kora. ime, még nem járt le. Vá rosok, melyek a civilizáció elveit hordozzák, szülik nemcsak a nagy birodalmakat, hanem ami ennél sokkal nagyobb: a nagy kulturákat is. Moszkva győzelme Madrid fölött: az ázsiai szteppe győzelme Európa fölött. Évszázadok óta nem egyszer érezte Európa az a/siai puszták népének szélvészszerü rohamait. De mindezek a rohamok szinte csak kalandok voltak a mostani támadás öntudatos stratégiájához képest. Moszkva Madridban: nem merészebb haditett ez-, mint mikor Attila megjelent Róma falai előtt. De az ázsiai fejedelem, akit már megérintett Róma szelleme, egyetlen szóra visszafordult Róma falai alól. A római civilizációt a római civilizáció mentette meg. Moszkvára azonban nincsen hatással semmiféle nyugati civilizáció. Sem mostani, sem jövendő hatalmasai nem birnak el semmit, ami európai. Köztünk és közöttük nincs és nem is lehet semmiféle összeköttetés. Más síkon élnek, ahol az adott szó. az emberi élet és lélek, az égi kegyelem világa ismeretlenek. A népvándorlás sokféle nemzete teleszívta magái a római és keresztény kultúrával s mintegy ennek fölvételére küldetett Európába. A barbárok megrendültek Róma láttára és a népvándorlás a római birodalomnak szinte csak közjogi alakját szüntette meg, de Európa országai ma, a közjogi és birodalmi keretektől ellekintve, a római birodalom folytatásai és utódai. A moszkvai támadás nemcsak Európa földjén keres helyet, hanem azt a civilizációt is le akarja taposni, aminél magasabb elvűt a világ még nem teremtett. Az Isten városa, melynek vesztét Szent Ágoston siratta, most volna elveszendő gonosz hadjáratuk alatt. A inai Európa sajátságos vakságban szenved Ebben a támadásban gyermeteg gondolkodással nem látja tulajdon romlását, csak egy belső bajokkal kii/ ködő ország kinos vonaglását. Az az Európa, mely a catalaunumi síkon Aétius seregét állította Attiláéval szembe, egységes és világos öntudatu volt halhatatlan kincsei értékeléséhen és vé delmében. Pedig azok a barbárok, akiknek neve még most is az egykori rémületet érezteti, jóformán Isten küldöttei voltak, hogy töretlen, friss erejükkel tovább hordozzák az európai civilizációt. Theodorik síremléke ma is hirdeti, hogy ez a gót király rómaibb volt, mint minden római. Az igazi romlás Európára Moszkva győzelmével következnék. Moszkva —- talán — szinre meghagyná az ország határait, de az az ország, mely lélekben meghódolt a moszkvai elvek előtt, már nem volna az európai civilizált közösség tagja, nem volna Róma folytatása, nem a nyugati műveltség lelki gyermeke. A technikai civilizáció üressége, a földhöz tapadt gondolkodás cinizmusa a Vezúv minden lávájánál és hamujánál jobban eltemetné művelődésének nyomait. A harc, ahhoz képest, mely Madrid városáért, vagy romjaiért folyik, világháború, ha elvi szempontból, csak gyermekjátéknak, sportszerű időtöltésnek tűnhetik. Madridnál dől el végképpen, hogy mi lesz Európa sorsa. Itt dől el, hogy a jövendő századokban a leg magasabb, vagy legalacsonyabb elvek szerint élhetik-e le életüket Európa nemzetei. P. M.