Magyar külpolitika, 1937 (18. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 2-3. szám - Megingathatja-e a légi haderő a tengerek uralmát?

MAGYAR KÜLPOLITIKA Megingathatja-e a légi haderő a tengerek uralmát ? A hadiflotta gerincét csatahajók alkotják. A történelem folyamán több alkalommal beharangozták már a horribilis költséggel épült csatahaljók alkonyát. Volt idő, amikor a torpedóban látlak azt a fegyvert, amely a csatahajók létjogosultságát megszünteti. Később a búvárbajóharc jelenteit uj veszélyt a nagy egységek alkalmazásával szemben, míg ujabban a repülőgépben képzelik el azt a mumust, ameiy a tengeren a hadihajók egyeduralmát megingathatja. Érdemes a dolog velejébe nézni, mert nem lehetetlen, hogy a világpolitika jelentős eseményei fognak <• kérdés körül megfordulni. A kép, amely a szemlélő elé tárul, kissé tisztázatlan. Nyilatkozatok hangzanak el pro és kontra. Cikkek és röpiratok jelennek meg külföldön neves szakértők tollából, hogy a kérdést megvilágítsák. A szakértői véleményekbe különféle érdekszálak is belekapcsolódnak, ami érthető, hiszen az ilyesmi sok száz millióra rugó üzleti lehetőségeknek lehet a sírja vagy a melegágya. Ezenkívül nem lehet f'iíyelmen kivül hagyni azt sem. hogy azok a körök, amelyek valamely rendszerbe belecsontosodtak már. idegenkednek minden irányzattól, amely a régi rendszert megbolygatja s az uj eszmékkel együtt esetleg uj emberek eljövetelét is jelenti. A helyzet ma az, hogy a vitás kérdésre: csatahajó vagy repülőgép, az irányadó tényezők rendszerint azt a feleletet adják: csatahajó és repülőgép; teliát fejleszteni kell mindakettőt. Így a kecske is jól lakik, meg a káposzta is megmarad. Csak a szegény adófizető jár rosszul, akinek ki kell izzadnia a szédületes vagyont érő hadihajók, meg a horribilis kiadásokat jelentő bombavetők előállító költségeit is. Minthogy ez a kérdés az angol világbirodalom vitális érdekeit érinti elsősorban, az angol kormány a 'elmerült problémák tisztázására kijelölt egy szakbizottságot, amelyben a flotta, a badsereg és a légi erők képviselőin kivül polgári szakértők is részt vettek. A szakbizottság működésében különösen sir E. Chatfield admirálisnak, a tengerészeti vezérkar főnökének, továbbá Sir Edward Ellington repülő tábornagynak, a légügyi vezérkar főnökének volt tevékeny szerepe. A szakbizottság a következő jelentést terjesztette az angol kormány elé: 1. Az admiralitás és a légügyi minisztérium teljesen egyetért abban, hogy az uj csatahajók építésénél tekintetbe kell venni azokat a követelményeket, amelyeket a légi bombázás szükségessé tesz. 2. Az Egyesült Államokban 1922-ben és 1925-ben kísérleteket hajtottak végre arra nézve, hogy a hadihajók milyen érzékenyek a légi támadásokkal szemben. Erre acélra három öreg hadihajót használtak fel célpontokul. A bizottság ezt a kérdést ezekkel a kísérletekkel nem tartja befejezettnek és megállapítja, hogy Amerika a kísérletek befejezése után sem hagyott fel a nagy csatahajók építésével. 3. A bizottság nem állítja azt, hogy a hadihajók a légi támadásokkal szemben minden körülmények között sebezhetetlenné tehetők, de mégis azon a nézeten van, hogy a jövőben építendő nagy csatahajók páncélfedélzete, oldalpáncélja és belső felépítése oly nagy szilárdságig fokozható, hogy az a légi támadással szemben csaknem teljes biztonságot nyújt. A repülőbombatalálatok hatása a nagy távolságról jövő tüzérségi lövedék hatásának felel meg. Azon állítás, hogy a hajók a tengeren vagy a kikötőben az összpontosított légi támadást túlélni nem tudják, egyelőre bebizonyításra szorul. 4. A bizottság nincs azon a nézeten, hogy a légi erők a mai viszonyok mellett teljesen át tudnák venni a csatahajók szerepét. Azl sem tartja valószínűnek a bizottság, hogy a repülőgépek az ellenséges csatahajókat meg tudnák semmisíteni. Olyan csatahajókra van szüksége Angliának, amelyek harci erő dolgában nem maradnak el a külföldi államok csatahajói mögött. Az angol birodalomnak számos érdekterülete van. amely az angol földön állomásozó légi erők működési sugarán kivül esik. A világháborúban elpusztult angol kereskedelmi gőzösök fele oly területen esett az ellenséges hajók támadásának martalékául, amely az angol földtől 800 km-nél messzebbre feküdt. 5. Egy csataihajó beszerzési és fenntartási költsége 43 kétmotoros bombázó repülőgép beszerzési és fenntartási költségének felel meg. 6. A légi erők gyors fejlődése miatt sürgős szükség van további kísérletekre. Amint a fentiekből látható, a bizottság nem vallott szint teljes határozottsággal sem a légi haderő, sem a Holta mellett. Annyi bizonyos, hogy uj. nagy csatahajók építéséről nem mond le Anglia, de azok építésénél a légi támadás veszélyére különös gondot fordit. A hadihajók építésénél főleg három tényező játszik szerepet: a fegyverzet, a páncél és a sebesség. Bármelyik tényező értékének fokozása a többi tényező viszonylagos háttérbe szorulását jelenti. Ha mind a három tényezőt fokozni kívánnák, azáltal a hadihajók méretei annyira megnőnének, hogy elhelyezésük akadályokba ütköznék, másrészt oly nagy költségeket emésztenének fel, hogy az államháztartás terheit mód felett megnövelnék. A légi támadás veszélye elleni védekezés az uj hajók építésénél főleg abban nyer kifejezést, hogy a fegyverzet és a páncél kiegészítésére törekszenek. A lőfegyvereknek eddig csak vízszintes irányban kellett hordaniok, míg a páncélozásnál megelégedhetlek a függélyesen elhelyezett páncélfalakkal. Ezentúl a lőfegyvereket ki kell egészíteni olyanokkal, amelyek nemcsak vízszintes síkban fekvő célok leküzdésére alkalmasak, hanem felfelé is tudnak tüzelni: a harmadik dimenzióból támadó, gyorsan mozgó és rossz célpontot nyújtó ellenséges repülőgépre. Páncélozni viszont nem elég csupán a hajók oldalfalát, hanem vízszintesen elhelyezett páncélra is szükség van a függőlegesen becsapódó bombák ellen. A régi csatahajók nem feleltek meg ezeknek a követelményeknek. Ezért egynéhány állam megkísérelte a hajók modernizálását. Jelentékeny összegekel fektettek bele az átépítésbe — hajónként 24—26 millió pengői . a régi hajók alapjában véve mégis csak azok maradtak, amik voltak: ma-holnap kiselejtezhető ócska vasak. *Az építhető hajóegységek nagyságát és számát az 1922-es washingtoni, továbbá az 1930-as londoni flotta-egyezmény szabályozta. Ez az egyezmény a nagy csatahajók maximális tonnatartalmát 35.000-ben és fegyverzetét 40.(5 cm. űrméretben állapitolta meg. Az 1936-os második londoni flottakonferencia a csatahajók tonnatartalmának felső határát 35.000-ről 25— 26.000-re, a fegyverek ürméretét pedig 40.6 cin-ről 35.5 cm-re kívánta leszállítani. Az Egyesült Államok tiltakoztak a tormatartalom és az űrméret csökkentése