Magyar külpolitika, 1937 (18. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 11. szám - A felvidéki magyar kulturális ujjáébredés

MAGYAR KÜLPOLITIKA 11 úi magyar életet fog hirdetni, reformátora lesz népének. Az új szlovák íróktól átvette a demokratikus gondolatot, a Felvidékre menekült baloldali íróktól, az emigránsoktól a szociális érzést, (Szvatkó: Szlovenszkói magyar irodalom) a szlávok közé beékelt magyaroktól a mély eszmevilágot s az elbeszélni tudást. Beleöntötte tehetségét és máról-holnapra a kisebbségi sorsnak új utcákon járó prófétái támadtak. Érdekes megfigyelni a felvidéki magyar írók műveiben azt, (Szlovenszkói Magyar Elbeszélők, Franklin Társulat), hogy csak az igazi emberi értékeket keresik s hogv mennyire kihangsúlyozzák írásaikban a demokratikus gondolatot és a szociológiai problémákat. Az elsőt az államrezon kívánja így, kiindulási pont csupán, a másik a kommün után elmenekült írókkal való viaskodásból maradt fenn és maradt meg, mint a korszellem követelménye. Mindkettő helyes, ha igaz értelemben használva, a magyarság javát szolgálja. Az irodalmi essay-írók világosan láthatják még a felvidéki népünk íróinak a munkáin a tót hatást is, amelyet nemcsak a szlovák és magyar környezetrajz ábrázolásánál használnak, hanem még megfigyelhetik a szláv kicsinyítő és kedveskedő jelzők és főnevek halmozását is. (Apka, apci, mamka, babko.) Az új szlovenszkói írók egész gondolatvilága és témaköre csak a Felföld és annak sújtott magyar népe. Nem sírnak s nem jajongnak a tragédiáról, inkább vidáman, szinte cseh-ói hangnemben intik türelemre s az Isten által rámért sors elviselésére olvasóikat. London, Párizs, Nizza, Nápoly nem szerepelnek történeteik színhelyei között, csak) a kárpáti, vidék. Nem sokat törődnek Budapesttel sem, nem kacsintgatnak át oda babérokért, ők valóban a jelenlegi magyarság képviselői, nem az azelőtti nemzedéké. Nem tesznek fel mindent egy kártyára, a létezőt nem tévesztik össze a remélhetővel, valahogy úgy vannak; mint Tessin kanton olaszai, akik az őshaza mesgyéjén élve bérces hazájukban is megtartották különállásukat. Igy van ez jól, mert így a kultur-utánpótlás is beérkezett a második nemzedék részéről. Mégis van egy pont, amelyen összetalálkoznak e csonka hazában maradtakkal: s ez a nagy magyar összetartozás gondolata, a faj és a vér kohéziós erején túl —i a jövő! De erről nem1 szabad nyílatkozniok, allegorikus formában sem. Csak a magyart a magyartól elválasztó tényezőkre, csak a magyar hibákra és bűnökre, mintha semmilyen erényei nem volnának ennek a népnek. A csehek nem hiába voltak sokáig a monarchia diplomatái: kitűnően értenek az egyesülni akaró, széttagolt magyarok még kisebb egységekre való felbontására. Igy aztán egyenesen feltörő kisebbségi követelések egyelőre nem fenyegetik őket. A magyar kisebbségekkel rendben vagyunk, csak a szudéta-németekkel van bajunk! — jelentik Genfben. A kisebbségi kérdésnek legfontosabb része az iskolázás. Az iskola tartja meg a leszakított magyarokat a nemzetek számára. Szlovenszkóban és Podk. Rusban 1917. magyar tanügyi alkalmazott szállott sorompóba 2 egyesületük útján a magyar kultúra felemelése érdekében. A tanítók lapja (Magyar Tanító 13—14.) ugyan azt írja, hogy a kormányzat hívta életre ezt az egyesülést még a régi magyar törvény szellemében s be kell vallaniok, hogy ezen egyesület tagjai egytől-egyig hű fiai a »Csl. hazának.« Értjük és megértjük mindezeket, tudjuk, hogy másként nem szólhatnak. Azonban valami végtelenül szomorú az, amikor arról írnak, hogy "Megnyugvással tapasztaljuk, hogy a magyar népnevelés mindenrendű munkása felismerte és teljes lélekkel igyekszik teljesíteni a változott idők követelményei* s ezek megfontolásával keresi a módokat, amelyeken a magyar népnevelés hatásait fokozni és újabb irányokban is kiterjeszteni lehetne.« Különben a folyó évben tartotta az ottani kormányzat először magyar nyelven a tanítói érettségi tanképesítő vizsgákat. A hatalmon lévők voltak a vizsgáztatók, de a vizsgáztató bizottságba nem hívtak merj egyetlen egy magyar tanító delegátust sem. Az iskolai tanítói és tanári könyvtárakban még mindig csak a régi meghagyott könyvek vannak, most kérik a Csonkamagyarországon megjelent könyvek jegyzékének az összeállítását, hogy az iskolai referátusok engedélyéve! az új pedagógiai eszmékkel is megismerkedhessenek. Á közművelődési törvény végrehajtási utasításai alapján — Közművelődési napok-at rendeznek, amelyeknek a jelentősége kétségtelen, örömmel látják a közművelődési mozgalom'térhódítását, kívánatosnak tartanák, hogy a szervezeteket egyesületi alapra helyeznék önkormányzati alapon. Figyelemreméltó az a körülmény is, hogy kötelességüknek tartják az őrködést is a közművelődési szervezeteik zavartalan munkamenete felett s gondolnak annak a' jövőjére is. Érdekes megemlíteni, hogy a tanítói énekkarok szervezésén kívül a szlovák bizottság mintájára 5 tagú zeneértő bizottságot akarnak megbízni, amely az elemi iskolák 3. évfolyamától kezdve minden osztály számára 4—5, úgy tárgy, mint érték tekintetében, valamint a tanulók értelmi színvonalának megfelelő népdalt választana ki. Az államnyelv hatalmas terjeszkedése idején, amikor a meghagyott kisebbségi iskolákban is lassanként nyomni kezdi már az anyanyeívi oktatást, jó, az elhanyagolt kedélyi nevelésre is gondolni. Pedig »helyes értelmezés szerint az államnyelv sem egészben, sem részben kötelezővé nem volna tehető. (L. dr. Balogh: A kisebbségek nemzetközi védelme.) Csendüljön fel tehát a dal az iskolákban és a közművelődési egyletekben újból, hadd felejtsük el legalább egyelőre a jelen keserveit. Nagy sajnálkozást kelt még ma is a felvidéki magyarság körében a Vatikán hivatalos lapjában, 1937 szeptember 6-án megjelent pápai bulla (Modus vivendi), amely lényegében a trianoni határok szentesítését jelenti a római Szentszék részéről. Igaz, hogy a még 1928. febr. 3-án megkötött, illetve jóváhagyott egyezmény végrehajtása majdnem tízévig késett. Nagy baj továbbá az, hogy sem az 1928-as, sem az 1937-es bullák nem tartalmaznak magyarságvédelmi intézkedéseket, azon egyházmegyei területekre sem, amelyekben a magyarok vannak túlsúlyban. Nyitrán és sok más helyen megszűnt a magyar istentisztelet s mindig több község templomtornyában kondul meg utoljára a magyar prédikációra hívó harang... A megszállók elérik céljukat, ha ez így megy tovább. A lélekharangot akarják megkondítani a maradék magyarság felett. Iskolái után már templomait is irtják. Nyelve után hitét.