Magyar külpolitika, 1937 (18. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 11. szám - Őszinte barátok. Delbos körútjának tanulságai

MAGYAR KÜLPOLITIKA 7 állandó törekvése csak a zavartkeltés és az európai kultúra megsemmisítése. Franciaország1 szövetségesei közül Lengyelország és Jugoszlávia megmutatták, hogy a régi jelszavak alól felszabadulva tudják legjobban saját békéjüket biztosítani és ezzel együtt az európai békének is szolgálatot tenni. Olaszország legújabb elhatározása pedig: a Népszövetség elhagyása, nyilvánvalóvá teszi mindenki előtt, — h°gy a jelenlegi Népszövetség teljesen alkalmatlan az európai béke szolgálatában való eredményes közreműködésre. Hogy Delbos körútjának mi lesz az eredménye, egyelőre nem tudhatjuk. Az igazi béke célját azonban csak akkor szolgálhatja, ha számotvetve a tényekkel és a történeti fejlődéssel, a francia külpolitikát abba az irányba tereli, amely irányban az angol kormány is halad. Bármilyen nehéz a régi, hagyományos vonalat elhagyni, a francia külpolitikának, most ezt meg kell tennie. S hogy erre megvan a (hajlandóság, annak némi jelét már láthatjuk a francia külügyminisztérium egyik lapjának fejtegetéseiben, melyeknek során arra a megállapításra, jut, hogy a kétoldali egyezmények és az egyetemes biztonság elve között fennálló ellentét nem olyan mélyenjáró, mint az első pillanatban látszik. A francia külpolitikának ez az orgánuma most már elismeri, hogy a német-lengyel kétoldali egyezmény az európai béke hatásos tényezője. Természetes, hogy a kétoldali egyezmények rendszere nem zárja ki az olyan egyezmények létrehozását, mint amilyen a tervbevett új nyugateurópai biztonsági szerződés, amelyben több állam vesz részt. Az egyetemes biztonság eredeti értelme azonban, főképen úgy, ahogy a szovjet diplomatái magyarázták, csak az egyetemes bizonytalanságot állandósítaná, — mely előbb-utóbb háborús bonyodalomra vezetne. A kétoldali egyezmények, mint azt Olaszország, Németország, Lengyelországi, Ausztria, Magyarország és Jugoszlávia példái mutatják, mind egy-egy alapkövét alkotják Európa jövendő békéjének. Az egyetemes biztonság elve helyett tehát a kétoldali egyezmények módszerét kell elfogadni mindenkinek, aki utópiák helyett a valóság politikáját akarja folytatni. S az egyetemes biztonság elvével együtt véglegesen le kell számolni a Népszövetség eredményes közreműködésével is, hacsak a népszövetségi alapokmányt alaposan át nem dolgozzák. Remélhetőleg Olaszország legújabb lépese, amellyel Németország és Japán után szintén elhagyta a Népszövetséget, siettetni fogja azt az átdolgozást, amelynek megvalósítását mindezideig csak húzták-halasztották. A diplomácia terén, amint látjuk, minden kérdésnek a felvetése megtörtént. Ezzel a fokozott tevékenységgel járó mozgalmassági azonban nem növeli a nyugtalanságot. Az angol külügyminiszter éppen most jelentette ki az alsóház külügyi bizottsága előtt, hogy a kilátások ma sokkal kedvezőbbek, mint bármikor voltak az elmúlt hónapok folyamán. S ,éppen ezért, — mondotta, — Európában nincs közvetlen háborús veszély. S mi ehhez még hozzátehetjük, hogy látván Európa felelős államférfiainak, elsősorban az angol birodalom vezetőinek komoly igyekezetét Európa egyensúlyának helyreállítására, reméljük, hogy a most következő időszak alatt a bevált új módszerek segítségével közelebb jutunk az általános európai megbéküléshez. Őszinte barátok Delbos körútjának tanulságai Egy külügyminiszter külföldi hivatalos utazása annyi, mint valamely uralkodó hadseregszemléje: az erők számbavevése, szemlélése, szemléltetése és fölvonultatása. Demonstráció, amely minden szemlélőjére, szereplőjére s még tulajdon rendezőjére is nagy hatással van. Franciaország szereti szemtől-szembe látni szövetségeseit, szeret személyes érintkezéssel erőt adni nekik és erőt meríteni belőlük. Még emlékszünk Barthou francia külügyminiszter kisantant-látogatására, mely komor befejezéssel a marseillesi tragédiában végződött. Azonban Delbos mostani útja és Barthou útja alig-alig hasonlítható össze. Barthou útja az önállónak vélt francia nagypolitika újabb kezdeményezése volt, azé a politikáé, mely ellenséges vasgyűrűt akart kovácsolni Középeurópa teste köré. Barthou kísérői az olaszellenes és a KözépEurópa-ellenes politika kiváló szakértői voltak, és míg mesterükkel Középeurópán végigrobogtak, győzelmi mámorukban, saját és segítőtársaik erejét érezve, örömmel láthatták a szoros szövetséget és láthatták az elnyomott, társtalan Magyarországot, Ausztriát, szuverenitásában korlátolt Németországot és a gazdasági függésben élő Olaszországot. Barthou szakértői és publicistái még a .nem is rejtegetett gúny hangján beszélhettek ezekről az országokról. Barthou útja valóságos diadalút volt, Delbos utja azonban egészen más. Delbos nem az Önálló, sem a kisantant által ráncigált francia nagypolitika, hanem az angol vezetés alatt álló békepolitika nevében, indult középeurópai útjára. Következésképpen útjának külsőségei szerényebbek, kevésbé nyugtalanítóak. Diadalmámor nem fűtheti sem őt, sem kísérőit. Varsóban számolnia kellett a német-lengyel megbékülés számos mozzanatával. Bukarestben némi rezignációval kellett arra gondolnia, hogy Románia közvéleményének nagy — és nem éppen súlytalan, — része német rokonszenvet táplál, német módon szervezkedik és cselekszik. Belgrádban élénken kellett éreznie, hogy a jugoszláv politika felismerte Olaszországgal való jóviszonyának rendkívüli fontosságát. Látnia kellett, hogy a keleti szövetségeseknek Franciaország iránt érzett forró indulata már lehiggadt, alászállt a forrpontról, le addig a fokig, ameddig az országok valódi, vagy valódinak vélt érdeke szabályozta. Éreznie kellett, hogy a barátság hangoztatása még a régi, de a baráti kéz szorítása [már nem olyan meleg.