Magyar külpolitika, 1937 (18. évfolyam, 1-11. szám)
1937 / 11. szám - A nagybeteg csehszlovák állam
MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 rándozó, aki magyar vívmánynak, a magyaroknak adott kedvezménynek nevezhetné azt, ha az utódállamok abbahagyják az őket kötelező kisebbségi szerződések szabotálását? Ez csak kötelességteljesítés részükről, de nem Magyarországnak adott kedvezmény. Még nyilvánvalóbb Magyarország önzetlensége, ha meggondoljuk azt, hogy Magyarország a normalizálási tárgyalások megkönnyítése végett meghozta azt az igen nagy áldozatot, hogy ezeken a tárgyalásokon nem teszi szó tárgyává a revíziót, Magyarország életkérdését. A kormánytól nagy önmegtagadás, hogy kikapcsolja a tárgyalásokból a revízió kérdését, az ország közönségétől nagy önmegtagadás, hogy belenyugszik abba, hogy ez az ideiglenes kikapcsolás megtörténhessék. Magyarországnak ezzel a nagy áldozatával szemben mit kell tapasztalnunk? Azt, hogy az egyik utódállam hallani sem akar arról, hogy kötelezettséget vállaljon az általa a főhatalmakkal kötött kisebbségi szerződés betartására. Sőt, nyíltan hangoztatja, hogy kisebbségeivel szemben váló bánásmódja olyan belügy, melyet ő szuverén módon intéz s melyhez senki másnak semmi köze. íme tehát mi, magyarok, felfigyeltünk Hodzsa cseh miniszterelnök fuvolahangjairaj, e félretéve jogos érzékenységünket, a legnagyobb önmegtagadással mentünk bele a normalizálási tárgyalásokba, sőt még azt is lenyeltük, hogy Hodzsa közben részt vett a csernovai tüntetésen és ott jónak látta megbélyegezni Magyarországot. De hatástalanok maradtak ezek a fuvolahangok Csehország egyik közvetlen szövetségesére, a trianoni beneficiumok egyik legfőbQ haszonélvezőjére Ugy látszik tehát, Hodzsa miniszterelnök normalizálási akcióját szövetségesei fogják megbuktetni. De nem sok eredménnyel biztatnak a beteg csehszlovák állam nyugat felé indított kísérletezései sem. íme, Garvin. az angol közvélemény hivatott interpretátora, nyíltan kijelenti az Observer november 21-i számában, hogy Anglia semmi szín alatt nem keveredhetik háborúba avégből, hogy fenntartsa és megvédje Csehszlovákiát, mely sem nem természetes, sem nem történelmi állam, hanem a háborús szerződések mesterséges tákolmánya, melynek különböző, nem cseh népeit, amelyek "együttvéve az állam többségét alkotják, a csehek uralma alá rendelték, jóllehet a csehek a lakosság felét sem érik el. Ezen cél érdekéből Magyarországot is feldarabolták, ami amily helytelen, éppoly tarthatatlan, — úgymond Garvin. A francia sajtóban is egyre több hang foglalkozik Középeurópa újra rendezésének kérdésével és nem hiányzik olyan hang sem, amely szerint nemcsak Angliának, hanem Franciaországnak sem lenne oka háborúba keveredni abban az esetben, ha Csehszlovákia veszélyben forogna. A République című nagytekintélyű radikális szociálista lapban a francia külügyminisztériumhoz közelálló Pierre Dominicme emlékeztet a Szovjet állandó törekvésére, amely oda irányul, hogy középeurópai összetűzést provokáljon ki. »Azt hiszik, — úgymond Pierre Dominique, — hogy minket, franciákat, automatikusan a lka J mázandó szövetségek kötnek. Már pedig ez nincs így. Franciaországnak előbb gondolkodnia kell, mielőtt cselekednék'. Ezekből a megnyilatkozásokból nyilvánvaló, hogy Csehország semmikép sem számíthat Anglia fegyveres támogatására, sőt az is nagyon kétséges, hogy Franciaország részéről részesülne-e ilyen támogatásban. Ilyen körülmények között — Hodzsa miniszterelnök minden erőfeszítése ellenére, — injekciókkal sem lehet a csehszlovák állam állandóságába vetett hitet ráerőszakolni a bizalmában megingott Európára. A történelmi Csehország fenntartása lehet európai érdek, de az ezeréves történelmi alakulások sutbadobásával és más népek leigázásával erőszakosan és mesterségesen felduzzasztott csehszlovák állam konzerválása semmi esetre sem az. A természetellenes csehszlovák állam bomlóban vau. Mi, magyarok, nem siettetjük a bomlást, sőt a normalizálási tárgyalások lojális lefolytatása révén magunk is elősegítjük a bomladozó állani életbentartására irányuló kísérletet. Am a kísérlet sehogy sem tud eredményre vergődni. Megbuktatják azt a kisantant szövetségesek és cseppet sem lelkesednek érte a segítségül hívott nyugati nagyhatalmak sem. Halkan járjunk. Ne nyugtalanítsuk a beteget. Végzete úgyis feltartóztathatatlan. SCHMOLL 1 PASTA Schmolléa Kallós Budapest, V„ Véső-utca 7. 7" pi ' T 7"' J Kiváló minőségű magy ar gyártLemovits es vanaor A mányu szövetek, valamint - _ eredeti angol szövet Budapest, V.f Deák FerenC-ü. 16-18. különlegességek nagy választékban {Adria palota)]