Magyar külpolitika, 1937 (18. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 11. szám - A nagybeteg csehszlovák állam

4 MAGYAR KÜLPOLITIKA A nagybeteg csehszlovák állam Irta: Lukács György Az európai orvosi konzílium összeült a csehszlovák állam betegágya körül. A beteg felriasztotta a nyugateurópai nagyhatalmakat, hogy élete veszélyben forog, segítsenek rajta. Párisban állandó főhadiszállást tartott ez az álla.m, ott futottak össze, mint középpontban és onnan inudltak szerte, mint középpontból nagy pénzzel és nagy tervszerűséggel folytatott propaganda tevékenységének szálai. De most, hogy beborult az ég felette, különösen Londont szállotta meg nagy készültséggel a cseh agitáció, oda tömörültek a cseh propaganda-munka legkiválóbb szakértői és egész erővel igyekeznek meggyőzni Londont a csehszlovák állam nélkülözhetetlen voltáról s az európai civilizáció pótolhatatlan káráról, ha netalán szétesnék ez a mesterségesen felépített állam. Hogy erőt mutasson kifelé, a csehszlovák állam igénybe vette azt a nagyon kétes értékű szövetséget is, amelyért felelősséggel tartozik a történelemnek, a Szovjet szövetségét. Főleg Szlovákia területén repülőtereket rendezett be a Szovjetnek és ezzel Európa szívében szálláscsinálójává lett a bolsevizmusnak. S miután ekép megfelelően körülbástyázottnak hitte magát Csehszlovákia, politikájában is frontot változtatott : szomszédaival szemben, melyeket elbizakodottságában egymásután maga ellen ingerelt, a békülékenység útjára lépett és szirén hangokat szólaltat meg, bűnbánóan felhagyva eddigi agresszív politikájával. Legalább is látszólag. Németország, Lengyelország és Magyarország felé, — valamennyien szomszédai, valamennyivel szemben provokáló viselkedést tanúsított másfél évtizeden keresztül, — most, mikor a benne felhalmozott centrifugális erők fennmaradhatását kétségessé teszik, a béke húrjait kezdi pengetni. Nem lehet tagadni, hogy Hodzsa miniszterelnök eszélyes politikát folytat. Nemcsak kifelé; hanem befelé is. Hogy ne maradjon említetlenül, a szlovákokkal való bánásmód terén is okos irányváltozásnak vagyunk tanúi. Mintha bizonyos mértékig lecsökkent volna az a szívósság és az a mohóság, amellyel a csehek Szlovákiában az összes pozíciókat elfoglalták és mindent, ami hatalom, maguknak tartottak fenn, a szlovák testvéreket pedig az alárendelt állásokba szorították vissza, egyszóval agyongyarmatosították Szlovákiát. Legújabban azonban, mintlia kezdenének teret engedni a szlovákoknak is, s abbahagynák azt a kísérletüket is, amely nagyon fájt a szlovákoknak, hogy t. i. a szlovák nyelvet felszívják, beolvasszák a cseh nyelvbe. Most már akkép kezdik magyarázni a »csehszlovák« nyelv kifejezést, — ami magyarán mondva: fából vaskarika, — hogy ez a kifejezés tulajdonképpen azt jelenti, hogy szlovák földön a szlovák nyelv a hivatalos nyelv, mig az állam egyéb területein a cseh nyelv. Hogy a szlovákok felé irányuló ez a kiengesztelési politika mennyiben őszinte, azt majd a következmények mutatják meg. De hogy későn jött, az kétségtelen. Last, but not least. A maga békés szándékait kimutatandó, útnak indította a csehszlovák állam a legújabb dunavidéki tervet, az ú. n. Hodzsa-tervet, a régi Tardieu-terv bizonyos változatokkal való felújítását. A megtervezés kétségtelenül tetszetős: gazdasági megértést kell teremteni a dunavölgyi államok között, s meg kell alkotni ennek előfeltételét, a viszonyok ú. n. normalizálását, ami alatt azt kell érteni, hogy a Dunavölgyének külön-külön csoportosult államait, azaz egyfelől a kisantant államokat, másfelől a róma-berlini tengelyhez húzódó államokat bizalomra kell hangolni egymás iránt. Ebből a bizalomból és gazdasági megértésből a dunamenti államok szoros összetartása fog kifejlődni s a Dunavölgye egymás kölcsönös megértésén alapuló és a nagyhatalmi befolyásoktól mentes olyan alakulattá válik, amely a Duna mentén élő népek és ott alakult államok közös érdekeit közös erővel fogja ápolni, állandósítani fogja a Dunavölgyének békéjét, és gazdasági jólétet fog teremteni a Dunavölgyében. Elméletileg nagyon szép elgondolás és •— mindjárt hozzátesszük, hogy Magyarország felajánlotta önzetlen közreműködését ennek' a tervnek megvalósításához, amennyiben azt egyáltalában meg lehet valósítani. Hogy Magyarország részéről ez a felajánlás önzetlen a szó betűszerinti "értelmében, az azért nyilvánvaló, mivel Magyarország ezért a közreműködésért nem kap, de nem is kér semmit. Mert tárgyilagosan KÍ merné azt állítani, hogy Magyarországnak a tárgyalások felvétele tekintetében felállított két kikötése ellenértéket jelent Magyarország javára ! Egyik kikötés sem képez ellenértéket. Lássuk az első kikötést. Magyarország hadügyi szuverenitásának a trianoni diktátumban foglalt megszorítása ahhoz a feltételhez volt fűzve, hogy a többi államok is leszereljenek. Ezt a feltételt nem hogy betartották volna az arra kötelezettek, hanem valamennyien fegyverkezésüket mértani arányok szerint fokozták fel. A feltétel be nem következése folytán a Magyarországra rótt megszorítás is megszűnt, és Magyarország az alól felszabadult. Magyarország azonban előzékenységből módot akar nyújtani a kisantant államainak arra, hogy az ő előzetes beleegyezésükkel nyilváníthassa ki hadügyi szuverénitásánák korlátlanságát, amely kinyilvánítást ezen hozzájárulás nélkül is jogában lenne megtenni. Magyarországnak az a kikötése tehát, hogy egyezzenek bele hadügyi szuverénitása korlátozásának megszüntetésébe, nem jelent vívmányt, amelyért Magyarországnak valamit fizetnie kellene. De nem jelent ellenszolgáltatást Magyarország javára Magyarország azon másik kikötése sem, hogy az utódállamokban élő magyarság: elnyomása szűnjék meg. Mert hiszen ez a követelés semmi egyébre nem irányul, mint arra, hogy az utódállamok tartsák tiszteletben a főhatalmakkal kötött kisebbségi szerződéseiket és kisebbségeiket tényleg részesítsék azokban a jogokban, amelyek megadására az említett szerződésekben kötelezettséget rállaltak. Ki az a? ab-