Magyar külpolitika, 1936 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1936 / 5-6. szám - A dunai kérdés alapjai. 2. [r.] A dunai autonómiák

MAGYAR KÜLPOLITIKA szerint a kiváltság volt az, ami egyes osztályok megélhetését és virágzását biztosította. Nem kell itt rögtön a birtokos osztályra gondolni, amelynek a demokrácia nevében éppen ezért üzentek hadat, hanem arra is gondolnunk kell, hogy például az erdélyi szászoknak hasonló kiváltság adott olyan jogokat, amelyek a mai kisebbségi jogoknál misszebbmenőleg biztosították azt, hogy faji jellegükéi és kultúrájukat megóvhassák, sőt a magyar állam politikai életében is jelenlős szerepet játszhassanak. Sokat dicsérik ujabban azt az erőt, amelyet a központosított állami karát képvisel és kifejteni tud, de kevesen gondolkoznak el azokon az. erőkön, amelyeket a túlzott centralizmus feláldoz, azoktól a nemzeti erőt megfosztja és azt csökkenti. A magyar vármegye évszázadokon keresztül fellegvára volt az autonómiának. A nemzeti egységet bénító hatásait azonban a mull század 40-es éveiben küzdelembe lépett magyar centralisták olyan erővel ostromolták, hogy az 1848-iki és 1867-iki törvényhozások a nemzet egységes erejének hathatósabb kifejtése végett a 63 kiváltságos területnek egy állami akarat alá való rendelése mellett határoztak. Gondolkozott-e már valaki azon, hogy amikor a magyar politikai élet vezetői a eentralisztikus rendszert méregbe ültették, olyan erők leszerelését indították el, amelyek a régi Magyarország nemzetiségeit a kiváltságoktól nyújtott biztosítékok birtokában a magyar állam szolgálatába tudták állítani? Mert a magyar állam jövőjét csak az egész és a részek érdekeinek összhangja tudta biztosítani, aminthogy évszázadokon át az biztosította is. Alig lehet kételkednünk abban, hogy ha ugy ér véget a háború, hogy az osztrák császárság népei előtt a szabad politikai fejlődés utja nyilik meg, akkor a magyar állam belső szerkezete is változást szenvedett volna. Mindenekelőtt számolni kellett és a magyar kormány már 1915-ben számolt azzal, hogy a horvát nemzet valamennyi horvátoktól lakott terület birtokába jut. Hogy egységes és a maga integritásában egész horvát nemzet és állam alakul, amely Szent István koronájának része marad ugyan, de éppen a magyar-horvát unió érdekében szükségesnek mutatkozott, hogy évszázados testvéri együttélésének uj formát adjon. Előrelátható volt. hogy a horvát nemzet fokozottabb érdemi és érvényesülése folytán az 1868-diki magyar-horvát kiegyezés revíziója elől kitérni nem lehet és el kell ismerni azt az uj és nagyobb horvát nemzetet, amelynek barátsága Magyarországra nézve is nagyobb értékkel és vonzóerővel bírhatott. Ettől a magyar kormány nem is idegenkedett és a horvát nemzet integritásának helyreállítása, kiváltságos helyzetének fokozottabb érvényesítése fejében csupán azt kötötte ki, hogy a tengerhez vezető utat a magyar állam részére nyitva tartsa. Nem kívánt ezzel többet annál, amit neki Szerbiával szemben a trianoni békeszerződés is biztosított. Ennek ellenében a horvát nemzet szabadon gyakorolhatta volna önrendelkezési jogát és ennek alapján a magyar állammal szemben azt a viszonyt közelitette volna meg, amelyet az államjog perszonális unió néven ismer. A magyar kormányzat legfeljebb őre maradt volna Horvátország szerb és magyar kisebbségeinek, amelyeket addig közvetlen védelemben részesített. Fölötte hebytelen volt a centralista politika tulhajtása ott, ahol a görögkeleti egyházak keretében a szerbek és a románok széleskörű egyházi és iskolai autonómiát élveztek. Ha ugyanis ennek a kiváltságnak az volt a rendeltetése, hogy annak ellenében az állani határait védelmezzék, akkor ennek a kiváltságnak magyar állami iskolák felállítása utján való áttörése azt vonta maga után, hogy az utóbbiak a szerb és román államok birtokába kerültek és a szerb és román nacionalizmus otthonaivá lettek, a magyar gyermekek pedig felekezeti iskolák hiányában a szerb és román állami tanintézetek nacionalista kohóiba kerültek. Ugyanez lett az eredménye annak a centralizációnak is, amelynek a magyar vármegye már a háború előtt áldozatul esett, mert a szerb és román kormányok jól szervezett autonóm területek helyett olyan adminisztrációt vettek át, amelyben a magyar igazgatás helyébe a szerb és román igazgatási nagyobb akadály nélkül bevezethették. Ezen a ponton már aligha lehetett másként felállítani a kérdést, mint ahogyan a magyar békedelegáció elnöke, Apponyi Albert gróf, népszavazást követelt és azt kívánta, hogy mindenki mondja meg, hová kíván tartozni. Mert a magyarországi nemzetiségekről kevesen szeretik hallani, hogy még legtitkosabb gyűléseiken és határozataikban sem követelték azt, hogy Magyarországtól elszakadjanak és hogy a balkáni Szerbiához vagy Romániához tartozzanak. Az ilyen követelések okmányszerüleg kimutathatólag mindig Belgrádból vagy Bukarestből indultak ki. Bármennyire merész volt azonban Apponyi gróf javaslata és bármennyire merész volt abban, hogy a nemzetiségeknek szabad választást engedett a hovatartozás kérdésében, éppen a javaslat merev és következetes elutasításából az derűi ki. hogy a szerb és román kormányok egyáltalában nem kívánták azt, hogy a magyar állam területéből általok igényelt részek lakossága szabadon nyilatkozzék. Ha pedig ettől idegenkedtek, akkor semmi különös nem volt abban, hogy a fegyverrel megszállt és elszakított területeken még a szerb és román lakosságnak sem engedtek autonómiát. Pedig Apponyi gróf javaslata sejteni engedi azt. hogy a háború kedvező kimenetele esetén a magyar kormány sem zárkózhatott volna el az 1868-diki nemzetiségi törvény revíziójától. Fölötte kérdéses, hogy a revízió utján nem ment volna-e vissza Magyarország régi alkotmányához és nem nyeste volna vissza mindazokat a túlzásokat, melyeket a centralizmus a közszabadságokon kívül a magyar államnak okozott. Ha mindez megtörténik, akkor az osztrák császárság példája nyomán a magyar állam is olyan autonóm területek sorozatává alakult volna, melyben a régi kiváltságos vármegyei, egyházi és nemzeti területeknek adott fokozott egyéni és testületi szabadság kedvezőbb megoldás felé segítette volna Magyarországon kívül a kettős monarchia és Középeurópa népeinek jövőjét. Aligha állott volna elő az a felmérhetetlen veszedelem, amelynek valamennyien és velők együtt Európa jövője is áldozatul estek és amely állandó és ujabb gondokat, megoldhatatlan kérdéseket és a háború felújítását festette a falra. ELŐFIZETŐINKHEZ ! A „Magyar Külpolitika" szerkesztősége azzal a kéréssel fordul mélyen tisztelt előfizetőihez, hogy amennyiben a lapot nem kapnák pontosan, haladéktalanul szíveskedjenek bejelenteni kiadóhivatalunknak, hogy nyomban intézkedhessünk a sérelmek orvoslása iránt.