Magyar külpolitika, 1936 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1936 / 5-6. szám - Itália, Magyarország s a Nemzetek Szövetségének reformja. (Befejező közlemény)

MAGYAR KÜLPOLITIKA A S11GYAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOK LAPJA XVII. ÉVFOL YAM, 5—6. 8Z. BUDAPEST 1Ö36 Itália, Magyarország s a Nemzetek Szövetségének reformja Pékár Gyula előadása Milánóban (Befejezd közlemény) Hogy minden képmutató szónoklat ellenére mi volt a „humanista" jelszavak mögött rejtőző alapgondolat, mutatja a brazíliai Mello-Franco hírhedtté vált genfi elszólása : „ugyan kérem, a kisebbségeknek az eredeti terv (!) szerint egy kötelességük van, mennél hamarább beolvadni az illető állam uralkodó nemzetébe!...1' Gondolhatják, kedves olasz barátaim, hogy hathattak e genfi kijelentések reánk, kiknek közel négy milliónyi színtiszta magyarságunk került alacsonyabb kultúrájú idegen uralom barbár elnyomása alá! De más genfi eljárások is kétségbeejthettek bennünket, kik előtt immár nyilvánvalóvá lett, hogv a Népszövetség rendszerré váló következetességgel még azt a pár szakaszt se tartja be, amelyek a mi javunkra szólnak. Ott először is az a papírkosár-rendszer, mellyel minden panaszunkat egyszerűen elsülyesztik, ott aztán a Népszövetség Tanácsának ama kimondott kötelessége, hogy bizonyos perekben a szabotáló nemzet lemondott bírája helyett pótbirót nevezzen ki . . . hát bizony a Tanács a mi optánspörünkben ennek a kötelességének sem tett eleget, mert mikor a velünk szembenálló utódállam veszve látta az ügyét s lemondatta a bíráját, a Conseil, csakhogy részrehajlóan kímélje azt a pervesztessé válható utódállamot, egyszerűen megtagadta kötelessége teljesítését és nem nevezett ki pótbirót! De mit szóljak a titkos diplomáciát tiltó s a wilsoni I. pontnak megfelelő 18. §. alkalmazásáról? A bennünket körülvevő három utódállam az utóbbi években háromszor kötött oly hármas katonai szerződést ellenünk, hogy — külbonyodalom esetén — még ha mi azonnal semlegességet jelentünk is be, nekik hármójuknak egymással szemben joguk és kötelességük leend Magyarországot azonnal megszállani . . . Ismétlem, három izben külön megkötött hármas katonai szerződésről van szó, melyek genfi nyelven szólva, valóban „veszélyeztethetik Európa s a világ békéjét" 8 melyeket az említett utódállamok a 18. §. parancsa ellenére mégse, egyetlen egyszer se jelentettek be a Népszövetség Főtitkárának. .. ! Valljuk be, csak a legnagyobb rosszakarat, a legigazságtalanabb bosszuérzet és a legnaivabb tudatlanság szülhetett ily zsarnokian torz intézményt. Az állítólagos naivságot illetőleg azonban, bevallom, magamnak is némi kételyeim vannak, mert ismerem az utólag nagyot nevető Clémenceau ama cinikus mondását, melyet egy hívéhez intézett : „hogyan, ön még mindig hisz a Népszövetségben?! Hahaha . . . Én nem!" De ne csudálkozzunk semmin : negyven évvel ezelőtt egész Franciaország komolytalan embernek, exaltált fantasztának tartotta Clémenceaut s akik e véleményre emlékeznek, azok valóban nem csudálkozhatnak azon, hogy a „tigris" gyűlölettől őrjöngő korlátolt agyában, ily minden változást, fejlődést letiltó tervezet létrejöhetett. Olvassák el, kérem, a „René Gérin 14 kérdése s Poincaré 14 felelete'''' cimü francia könyvet, melyből adatszerűen kitűnik, hogy a 36 órával hamarább mozgósító Oroszország volt a világháború felidézője . . . s elfognak ámulni a napfényre kerülő hazugságok és hamisítások ama bűnügybe, vagy rémregénybe való halmazán, melyeket a védekező Poincaré se képes letagadni. Mi nem is vele akarunk itt most vitázni, csak épp megállapítjuk, hogy a bűnös megtévesztések ez ingoványos talajára épült fel a Clémenceau bosszú- és gyülöletpolitikája, erre pedig a szükségképp egyoldalú s tisztán a győztesek érdekét szolgáló Népszövetség! „ifja", mondotta nekem egyszer a hires Sarolea professzor, — „a győztesek megszegték azt a régi elvet, hogy a békét nem szabad azoknak csinálni, akik a háborút csinálták. A békecsináláshoz más embergarnitura kell. . ." Hölgyeim és Uraim, eddigelé magunkról, legyőzöttekről szóltam, de mivel már tán egy röpke szóval azt is felemiithetem, hogy a Népszövetség alapító békediktátorai — bizonyára nagy ügybuzgalmukban — még a győztesek közt sem mértek mindig egyenlő mértékkel, hanem például Itália rovására — szándékosan-e vagy jóhiszeműen, nem tudom — megfeledkeztek bizonyos gyarmati kötelezettségekről, melyeknek nem teljesítéséből támadt voltaképp az egész súlyos olaszabesszin háború. Nem tudom, mandátum-adásról volt e szó . . . egy bizonyos, ez a mandátum-adás elmaradt, Olaszország nem kapott Afrikára mandátumot s Itáliának az a kijelentésekben, még szerződésekben is elismert joga, hogy más nagyhatalmakhoz hasonló részt kapjon a világ nyersanyagforrásaiból s gyarmatositási lehetőségeiből, — soha még részben sem honoráltatott. Ha a Népszövetség hosszú tizenhét év alatt következetesen elmulasztotta a gyarmatok kérdésének a békés rendezését, akkor legelsősorban is magára, szervezetének tehetetlenségére vessen most, midőn Itália — a többi civilizált országok érdekeit nem sértő keretekben — ugyanazzal a módszerrel igyekszik magának gyarmatokat szerezni, mint amily módszert más nemzetek alkalmaztak koloniális hódításokra századokon át. De hisz ott van Marokkó példája, — Marokkó a háború óta lett véglegesen meghódítva és pedig a már érvényben levő Népszövetségi Alkotmány, sőt a szintén érvényben levő Kellogg-páktum figyelembevétele nélkül! Mindenesetre nagy hiba volt a még mindig barbár Ethiópiának a felvétele a Népszövetségbe, de épp oly hibás volt az a tan, mely arra támaszkodva, hogy a békeszerződések amúgy is minden területi problémát megoldottak már, minden uj békés és elismerten igazságos rendezést visszautasítottak. De mindezeken kivül és felül van még az italo-abesszin ügynek egy nagy tanulsága, az, hogy a Paktum csődöt mondó többi szakaszaihoz hasonlóan, a kollektív biztonságot biztosító szankciós paragrafus se működésképes, nem biztosítja a békét. Először is a szankciók nemcsak a sújtott, hanem a sújtó államokat is károsítják s megbillentik a világgazdaság egyensúlyát, másodszor nehéz szankciókat alkalmazni egy csupán látszat és forma szerinti igazság érdekében. Az alkalmazók eljárása sohse lesz egységes a szigor s az