Magyar külpolitika, 1936 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1936 / 1. szám - Olaszország és a megtorlások

MAGYAR KfJLPOLI I Ilii S Olaszország és a megtorlások Irta: BALLÁ IGNÁC (Milano) Amikor a „szankciókat", mint „büntető rendszabályokat" kitervezték és Olaszország ellen életbeléptették, nem valószínű, hogy — Genf ugy képzelte volna el a dolgokat, amint azok a valóságban kifejlődtek. Ártani akartak Olaszországnak? Térdre akarták kényszeríteni? Éppen az ellenkező hatást érték el a megtorlásokkal! Elősegítették annak a tervnek megvalósítását, amelyhez máskülönben hosszú évekre lett volna szüksége Itáliának : a korporációs állam szervezeteinek kiépítését, amely az önellátásra igyekszik berendezkedni minden téren. Ez ma olyan ütemben történik, hogy a megtorlások nélkül effélére még gondolni sem lehetett volna. De van a „büntető rendszabályoknak" egy másik következménye is, amire aligha számítottak Genf diktátorai : olyan egységessé tették éppen a szankciókkal Olaszországot, aminő még sohasem voltl És önérzetessé, szinte büszkévé, hogy iötvenkét állammal dacolhat, a maga nagy nemzeti ügyének igazságáért! A carrarai bányákban már javában fejtik ki a márványtömböket, amelyekből emléktáblák készülnek minden olasz város, község, falu számára és valamennyi emléktábla, a késő utódok számára is büszkén fogja hirdetni, hogy : 1935 november 18-án megtorlásokat lépteltek életbe Olaszország ellen Genf urai, de az olasz nép édeskeveset törődött az ebből származó állítólagos nélkülözésekkel és nem hagyta magát zavartatni nagy tervei megvalósításában. Ám elfelejteni — nem fogja soha! És a napilapok ma, éppenugy, mint a „szankciók" első napjaiban, mindennap, a lap cime fölött közlik, hogy : nyolcvanadik, kilencvenedik napja a megtorlásoknak! Az élet pedig, amely rendes medrében folyik ma is egész Olaszországban, — e mementónak hatásos következtetése, amit az idegen is levonhat magának. Rend mindenütt, derűs öntudat, munka, eleven élet, feltétlen bizalom a Dúcéban és a hadvezetőségben. Amit az idegen, felületes szemmel nem vehet észre : az a néma keresztes hadjárat, amelyet szinte a „szankciók'''' első órájában olyan pompásan megszerveztek egész Olaszországban. Amikor aztán a szankciók gépezete megindult, már olyan megszervezett Itáliát talált magával szemben, hogy a megtorló intézkedéseknek nem az olasz nép, hanem a szankciós államok látták a kárát. Mert az önellátás megszervezésével nemcsak az lett a cél, hogy a mostani szükségleteket fedezzék, hanem, hogy a jövőben ne szoruljanak többé azokra az államokra, amelyektől a múltban vásároltak és amelyek most gazdasági megfojtásukra szövetkeztek. A hatás nem is maradt el : gazdasági kutatások elárulják, hogy a szankciós államok mezőgazdasága és ipara mennyire megsínyli máris annak a sok milliárd Urának távolmaradását, amellyel Itália eddig adózott a külföldnek. Viszont magában Olaszországban az ipar és a mezőgazdaság éppenugy, mint a kereskedelem, nemhogy szenvedne a megtorlásoktól, ellenkezőleg, ujabb lendületre kapott. Egy vezető állásban lévő olasz politikus mondotta e sorok írójának : — Nem önszántából határozta el magát Itália erre a lépésre : az önellátásra való berendezkedésre. Kényszeritettek rá bennünket. Genf nem akarta magáévá tenni az olasz álláspontot. Megtagadták a régi szerződések érvényességét, amelyeket senki fel nem mondott és amelyek kijelölték Itália jogait Abessziniában, még akkor, amidőn nem kellett nap-nap után ujabb provokációkat elszenvednünk, amelyekért soha elégtételt nem kaptunk. Azt sem akarták belátni, hogy Abesszínia nem egységes ország, hanem a zsarnokság tartja leigázva a különböző törzseket, amelyek pedig, együtt, a többséget jelentik. Most már e törzsek főnökei, fejedelmei, szultánjai maguk tanúskodnak mellettünk, amikor fegyvereseikkel egymásután csatlakoznak Itáliához, amely civilizációt visz Afrikába. A négus kedvéért meg akarták büntetni Itáliát! Ám mit remélnek elérni a megtorlásokkal? Hogy Itália talán visszaadja az elfoglalt afrikai területeket, ahol felszabadította a rabszolgákat, pompás utakat épített és iskolákat állított fel és rendet teremtett? Az volna a szankciók célja, hogy Itália ne folytassa civilizációs munkáját, tömje be artézi kútjait a sivatagokban, rombolja szét a most épített pompás utakat, iskolákat, kórházakat és hagyja, hogy ismét a rabszolgakereskedés térjen vissza Abessziniában? A fasiszta Olaszország, amely ime, újra csodálatos életerőről tesz tanúságot, ellene szegül azoknak az igazságtalanságoknak, amelyeket rajta elkövetni akarnak a zöld asztalnál tanácskozó, elfogult, vagy tájékozatlan diplomaták, akiknek elődei a Párizs-melletti békeparancsok idején egyszer már szörnyű hibákat követtek el és . . . azokat máig sem tették jóvá. Itália tanult mindebből! Nem bizott tovább a jóindulatú Ígéretekben, amelyeket — mint az események mutatják — sohasem váltanak be. Követeli a maga jogát és igazságát! És megy előre a maga utján. A szankciók nem tudják megálhtani! És amikor erre számítottak a genfi diktátorok, hogy Itália megrémül a szankcióktól, — itt követték el ujabb hibájukat, mert ugy látszik, még most sem ismerik azt az Uj Itáblát, amelyet Mussolini teremtett meg! Ma nemcsak a politikusok éreznek és gondolkodnak igy, hanem — az egész nép. Ma az olasz nép — nem az többé, ami husz év előtt, vagy még régebben volt. Ezt meg kell tanulnia a világnak! A mai olasz népet nem lehet többé megfélemlíteni sem szankciókkal, sem fenyegetésekkel, sem flottatüntetéssel. A Népszövetség nagy- és kishatalmainak ezt be kell látniok. Ma a nem-fasisztákat, sőt az antifasisztákat is beleértve, nincs olasz, aki ne tömörülne Mussolini köré. Ennyire egységes még sohasem volt Itália! És ezt főként Genfnek, a szankcióknak köszönheti a világ. Ez ma már nem fellángoló lelkesedés : mindez elszánt határozottság! A megtorlások hatása alatt az olaszok a németeknél is fegyelmezettebbek lettek. De ez a fegyelem ma már nem is Róma parancsára történik. Spontán önszervezkedés ez, amellyel szembe akarnak nézni a megtorló intézkedésekkel. Senki sem panaszkodik a korlátozó intézkedések miatt, amelyek egyébként jelentéktelenek is : ellenkezőleg, mindenki büszke, hogy alkalma van megmutatni, mennyire egységes az ország hangulata ebben az ellenállásban. A királyi ház tagjai éppen ugy, mint a munkásosztályok, arisztokraták és diákok, ki akarják venni részüket ebből az uj keresztes hadjáratból. Amikor az „aranyat a hazának!" mozgalom megindult, Milánó például az első héten kétszáz kilogramm aranyat szolgáltatott be: a hónap végén már husz métermázsánál több arany gyűlt össze egyedül a lombard jővárosban és ez a szám még mindig emelkedik. De Róma, Genova és a többi kisebb-nagyobb olasz város szintén olyan aranytömegeket szolgáltatott be, hogy azoknak értéke már az első hónapban elérte az egymilliárd Urát. Ezüstöt, vasat, bronzot, de ócskapapirost is sok, sok száz tonnát ajándékozott a nép az államnak. Mindenki többet ad és többre vállalkozik, mint amennyit tőle várnának, vagy éppenséggel a rendeletek előírnak. Az olasz trónörökös bezáratta a nápolyi királyi palota legnagyobb részét, ahol lakik, hogy csak pár szobát füttessen és világittasson, mert igy szenet és villamosáramot takarít meg. Lovashintón jár és öszvérek szállítják a terhet a nápolyi palotába, hogy a benzinnel takarékoskodjék. Egyébként a lovas-