Magyar külpolitika, 1936 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1936 / 4. szám - Lehet-e a kisebbségi jogot a hatalmi gondolattól mentesiteni?

8 MAGYAR KÜLPOLITIKA romjai alá temette. Ha viszont az államok biztonságáról gondoskodni kívánnak, ugy ez a biztonság nem pusztán azon államok biztonságára szoritkozhat, amelyek a más államoktól fegyveres erővel elszakított területek megtartásának biztosítását követelik, hanem azon államok biztonságára is, amelyek biztonságát a nemzetközi jog megsértésével lerontották. Lehet-e a kisebbségi jogot a hatalmi gondolattól mentesiteni ? Irta: FALUHELYI FERENC A háború utáni államközi kisebbségi jog kizárólag hatalmi törekvések szülötte. Nagyhatalmi érdekek a Duna-völgyébt n adták az inditó okot ezen a területen a kisebbségek helvzetének jogi szabályozására és kizárólag hatalmi érdekek voltak azok. amelyek útjában álltak és útjában állnak ma is annak, hogy a Duna medencéjére megállapított államközi kisebbségi jogot más országokra is kiterjesszék. Az u. n. nagyhatalmak pl., mint ezt Dernburg kiemeli (Der Völkerbund und die Rechte der Minderheiten, Neue Freie Presse, 1926. márc. 10.) ez irányban egyáltalán nem kötötték le magukat. Kisebbségeink államközi jogvédelmét egyszerűen azzal az állítással mellőzték, hogy igazságérzetük és kultúrájuknak magaslata elég garanciája annak, hogy minden jogi kényszer nélkül is megfelelnek azoknak a feladatoknak, amelyeket ők az utódállamok elé szabtak. Amikor Lettország képviselője, Galvanauscas, a Nemzetek Szövetségének 6. Közgyűlésében (1925) egy általános kisebbségi jogvédelmi szerződés gondolatát felvetette, Chamberlain legott a Tanácsban annak a véleményének adott kifejezést, hogy a kisebbségek államközi jogvédelme Európának csak bizonyos részeiben bir jelentőséggel. A belga Hymans pedig egész leplezetlenül rámutatott azokra a veszélyekre, amelyeket egy általános szabályozás előidézhetne! A gondolat elég átlátszó. A békét diktáló hatalmak küzdelmét a központi hatalmak ellen a világháború tartama alatt az a gondolat irányította, hogy a népeket fel kell szabadítani a központi hatalmak által rájuk rótt idegen iga alól. Elismerése annak, hogy a kisebbségek jogi helyzetének általános szabályozása nemcsak előnyös, de szükséges is, nyilvánvalóvá tette volna, hogy a felszabadító háború gondolata csak ürügy volt! A Duna völgyének a páriskörnyéki rendezés után is fennmaradó helyzete azonban mégsem engedte eltitkolni, hogy itt az uj rendezés a népek eddigi keveredett állapotán vajmi keveset változtatott. Itt tehát ezeket a nyilvánvalóvá vált igazságtalanságokat legalább némileg enyhíteni kellett a kisebbségek jogvédelmét látszólag szolgáló szerződésekkel. Megtehették ezt a győztes nagyhatalmak annál is inkább, mert ennek a módszernek a legyőzött dunai államokkal szemben való alkalmazása egyben kényelmes eszközt igért ezen államok belső ügyeibe való beavatkozásra. De egyoldalú hatalmi érdekeket szolgál az a nemzetközi fórum is, amely a világháború utáni államközi kisebbségi szerződések rendelkezései szerint hivatva volna az igy teremtett kisebbségi jogokat megőrizni és megvédeni. A Nemzetek Szövetségének tanácsa, mint ezt Nagy Elek találóan kiemeli (Magyarország és a Népszövetség, 1925. 29. 1.) mai összetételében egyáltalán nem tekinthető a jog és igazság hivatott őrének. A Tanács tagjai kormányaiknak képviselői és kiküldöttei és mint ilyenek elsősorban kormányaiknak érdekeit kötelesek szem előtt tartani. Korántsem szabad megengedniök, hogy valamely az ő szempontjukból teljesen közömbös kisebbség érdekében megrontsák a jó viszonyt saját államuk és a jogaikban sértett kisebbségek állama közt. Ezt a hiányt azután még növeli az a körülmény, hogy a Tanács előtti kisebbségvédelmi eljárásban a perindítás, az aktorátus joga kizárólag a Tanács tagjai részére van fenntartva. A petíciókat elsőnek átvizsgáló hármas-bizottság is, melynek felfogása az egész további eljárásnak irányt szab, kétségtelenül a bizottsági tagok kormányainak politikai érdekeit fogja eljárásában szem elöli tartani. Az el nem intézett kisebbségi petíciók tömege és viszont azoknak nevetségesen kis száma, amelyek érdemi elbírálásra a Tanács elé kerültek, eléggé bizonyítja, menynyire nem tud a Tanács a reá kén\ *zeritett bírói feladatnak magaslatára emelkedni. A kisebbségi eljárás ezen hiányosságának azonban még egy, — hatalmi, politikai szempontból rendkívül nagyjelentőségű — következménye van. Az aktorátus jogának a Tanács tagjaira és igy tehát a kisebbségi kérdésben pozitive érdekelt nagyhatalmakra hárítása lehetővé teszi, sőt szükségszerűen maga után vonja, hogy a Tanácsban képviselt nagyhatalmak jogszerűen pártjukat fogják a velük azonos nemzetiségű kisebbségeknek, és ezzel olyan helyzetet teremtenek, amelyben a kisebbségi népek szükségszerűen egyre bensőbbé váló politikai kapcsolatba kerülnek a velük rokon nagy nemzetekkel. Szükségtelen külön kiemelni, hogy ez milyen nemzeti irredentizmusra vezet és, hogy ez az irredentizmus mennyire veszélyezteti az államközi békét, nyugalmat és az európai egyensúlyt. A kérdés már most az, meg volna-e a módja és lehetősége annak, hogy a kisebbségi jogok államközi szabályozásában, a hatalmi, politikai érdekeket az objektív igazságot szolgáló jogi szempontok háttérbe szorítsák. Itt mindenek előtt ki akarom emelni, hogy a jog és igazság eszméjének érvényesülése érdekében nem látom feltétlenül szükségesnek, hogy az összes kisebbségi sorsban élő népeket az uralkodó államok teljesen azonos jogokban részesítsék. Lösch Károly (Paneuropa, Völker und Staaten, 1926. 50. 1.) különbséget tesz sorskisebbségek és politikai, vagy határ-kisebbségek között. Ez a különbség közkeletűvé vált. Én azonban szeretnék a kisebbségek között jogi szempontból még egy nagyon lényeges különbséget felállítani. Ez az önkéntes és a kényszerű kisebbségek közötti különbség. Az utóbbiakat lehetne ugyancsak politikai kisebbségeknek is nevezni. Önkéntes vagy szándékos kisebbségek azok a népi töredékek, amelyeknek ősei a többségi állam és a többségi nép hívására önként jöttek ennek határai közé és telepedtek meg ennek népe között ; akik tudatosan és szándékosan ékelődtek be annak a többségi népnek állami közösségébe, amely nekik a vendégszeretetet felkínálta. Ezzel szemben egészen más elbírálás alá kell, hogy essenek azok a kisebbségi népek, amelyek az államközi politikai állapotok és hatalmi viszonyoknak akaratuktól független megváltozása következtében váltak többségi népekből kisebbségi népcsoportokká ; akik sohasem gondoltak arra, hogy önként beékelődjenek jelenlegi többségi államuk testébe, hanem csak kényszerűségből eszik a kisebbségek kenyerét. Az előbbiek az örökbe fogadó állam népének igazságában és jogérzetében bízva választják önként a kisebbségi sorsot, az utóbbiaknak azonban kényszerű helyzetükben nem marad más mentségük, mint az államközi jogközösség védelmére hagyatkozni. Nélkülözhetetlen feltétele ellenben annak, hogy a kisebbségi jogvédelem terén a jog és igazság eszméje érvényesüljön, ennek a jogvédelemnek az egyoldalú