Magyar külpolitika, 1936 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1936 / 2-3. szám - Külföld magyarjai

MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 Ebben a kérdésben és ebben a feleletben Magyarország határainak ügye belekapcsolódik a legnagyobb politikába. Ez a kérdés és felelet a nyilatkozat legjelentősebb része. Bár a román királyi nyilatkozat — az ügyes rendezés következtében — a statusquo nyugati hiveinek Románián keresztül adott középeurópai intelmének és jövendő dunai politikája irányvonalának látszhatik, nem szabad és nem kell tőle megijednünk. Még ha ez a kijelentés bármely jövendő politika óhaját foglalná is magában, akkor sem kell hinnünk, hogy ez a beszéd a reviziós politika előzetes tiltó cenzúrája. Ha pedig ez a királyi nyilatkozat csak a román politika megnyilvánulása, akkor fölösleges vele vitatkoznunk. A király, mint a hatalom minden birtokosa, a hatalom nevében beszél. A király lefoglalja magának az idő három formáját. Elismeri, hogy a múlton hatalma nincs. A jelen az övé, mint ahogy az mindig az élő, földi hatalomé. De a jövőről semmiféle földi hatalom nem beszélhet illetékesen. A jövő : Istené. A jövő nem a dúsgazdag lakmározóké, hanem a koldus Lázároké. A jövő nem azoké, akik a hatalom fogásaiban dúskálnak, hanem azoké, akik a jog morzsáitól is megfosztattak és akik sebekkel vannak borítva. Semmi okunk nincs tehát arra, hogy kételkedjünk a revizióban e nyilatkozat hatása alatt. Bármily mesterien készítették is elő e beszédet, bármüy fájdalmasak voltak is felszaggatott sebeink, bármennyire is igyekezett e nyilatkozat jelentéktelenségünkre figyelmeztetni, bármily csábítóan tartotta elénk a gazdasági tál lencséjét, melyért örökségünkről lemondandók vagyunk, nekünk e nyilatkozatban csak a titulescui politika óhaját és felfogását szabad látnunk. Ezt a felfogást régóta ismerjük. Ez a filozófia, a jelen örvendezőinek, a hatalom birtokosainak, a jelent örökkévalóvá tenni akaróknak földhöztapadt, anyagias filozófiája. Ha a kifosztottak egy sima, jóakarónak mutatkozó beszédtől megijednek és régi jogcímeikről, reményeikről lemondanak, akkor a jelen hatalma biztossá és nyugodttá válik. Ha hiszünk ennek a beszédnek, kishitüségünkben elveszítjük a legmagasabb remény földi párhuzamát, a nemzeti föltámadás reményét. Azonban nincs okunk arra, hogy a román királyi nyilatkozatra kishitűek legyünk. Ennek a nyilatkozatnak csak mi adhatunk súlyt, vagy mi tehetjük jelentéktelenné, aszerint, amint elcsüggedünk, vagy fölbátorodunk tőle. Aszerint, amint angol külpolitikai útmutatást, vagy román vágyakozást látunk benne. E nyilatkozatnak kettős arca közül az az igazi, amelyet mi látunk előbukkanni belőle. Es mi nyugodtan minősíthetjük jól és szabályosan fogalmazott, ügyesen elhelyezett román királyi nyilatkozatnak. I I Öl l/IKHMilll / ! A „Magyar Külpolitika" szerkesztősége azzal a kéréssel fordul mélyen tisztelt előfizetőihez, hogy amennyiben a lapot nem kapnák pontosan, haladéktalanul szíveskedjenek bejelenteni kiadóhivatalunknak, hogy nyomban intézkedhessünk a sérelmek orvoslása iránt. Külföld magyarjai A nemzeti élet legfejlettebb alakulata az állam, mely szervezeti erejével, szilárdságával, tömörségének árnyékával különösen szerencsésebb időben — szinte! homályba bontja a nemzetet magát. Erezzük azonban, hogy bármily hatalmas az állam, a nemzet nála is nagyobb. Az állam: emberek alkotása, a nemzet: Isten közvetlen teremtése. Az államtól, egyszerű jogi müveiéi lel elszakadhatunk, állampolgárságunkat letehetjük, de nem szakadhatunk el a nemzettől, az igazi édes szülöanyától. Egy nemzetnek több állama is lehet, mint volt - és van is — angolnak, spanyolnak, portugálnak, de nemzete csak egyetlenegy. Kemény sorsunk, mely a magyarság tizenkét milliója közül négymilliónyit kivetett a nemzeti állam védelme alól. azt parancsolná, hogy nemzeti összetartással pótoljuk az állam szilárd páncéljának ellenállását. Szétszórt, diasporában élő nép lettünk. De csak tőlünk függ, hogy az a négy milliónyi magyar, aki állami kereteinken kivül él, szörnyű multunk emlékeztetője, vagy nemzeti feltámadásunk reménye legyen. Ez a négymilliónyi elszakadt testvér lehet vérünk hullása, ha elfelejtjük őket, lehet uj erőnk és újjászületésünk forrása, ha nem felejtjük el és nem hagyjuk elfelejtetni magunkat. A nemzet kötelessége nem szűnik meg az állami határvonalnál. Az állam legtöbbször mozdulatlan, területe csorbítható, hatalmát nemzetközi szerződések és tények szabályozzák. A nemzet szabadabb. Megtartott valamit nomád szabadságából, szellemi területe, hogy igy fejezzük ki. hordozható, mi szalámikor sátrai. Csak nemrégiben jelentette ki egyik vezető német államférfiú, hogy a németek, éljenek a világ bármely országában, mindig ,,német jog'" alatt élnek, — értve ezalaltt bizonyára a német nemzeti erkölcs és érzés jogát. A németség, melyből szintén óriási rajok élnek különböző államok területén, noha roppant tömörségében alig szorul rá, mégis kinos aprólékossággal vesz számon minden német települést. Gondos térképezéssel szemmel tart szinte minden német családot és nincs olyan nap. melyben újságjai, folyóiratai ne imának a büszke összetartozás hangján távoli német telepesek1 sorsáról, sérelmeiről, makacs és meg nem törő német nemzeti voltáról. Az idegenben élő németek: a roppant nétmetség roppant erőtartalékai, előrenyomulásának katonái. A német állam, éppen tömegénél és erejénél lógva, bátrabban állami feladatnak vallhatja határon lul élő vérei pártfogását, németségében való segítését. Vállalhatja a külföldi németséggel foglalkozó intézményei révén az amerikai, vagy orosz, vagy román, vagy cseh földön élő német családok, német ifjak német nemzeti szellemmel való telítését. Németország, mint a fegyverkezési tilalom lerázásánál, itt is kedvezőbb helyzetben van nálunk. Kérdés azonban, hogy kedvezőtlenebb állami helyzetünk ok-e arra, hogy, mivel államunk keveset lehet a külföld magyarjaiért, mi magunk, a nemzet, még kevesebbet tegyünk? Ölhetett kézzel várjuk a jó- vagy balszerencsét? Megadjuk magunkat a sorsnak és csupán merő sóhajtozás vagy felejtés közt