Magyar külpolitika, 1936 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1936 / 11-12. szám - A nemzeti eszme uj feladatai

MAGYAR KÜLPOLITIKA S ez az embertelen és minden európai morált megtagadó színjáték akadályozza meg elsősorban azt is, hogy a Nyugaton készülő békebiztositó egyezmények tárgyalása megkezdődhessék és ezzel együtt megakadályozza annak a tervbevett egyetemes európai békeértekezletnek előkészítését is, amely egyedül hárítja el Európa feje felől azt a háborús lidércnyomást, amely a békediktátumok óta jóformán egy pillanatra sem szűnt meg s amelyet még nyugtalanítóbb formában érzünk attól a perctől kezdve, amióta az európai békének és kultúrának minden eddiginél veszedelmesebb ellensége, a szovjet, korábban sötétszándéku diplomáciájával, ujabban pedig fegyverrel is részt vehet az európai ügyek alakulásában. Azt a nagy veszedelmet, amelyben kontinensünk forog, éppen ugy látják távolból, mint ahogyan mi látjuk. Az amerikai Egyesült Államok újonnan megválasztott elnöke az általa összehívott pánamerikai értekezleten riasztó képet rajzolt Európa helyzetéről. Roosevelt éppen ennek hatása alatt igyekszik sürgősen megvalósítani Észak- és Délamerika minden államának állandó békéjét, nehogy Amerika is belekeveredjék még egyszer az európai veszedelmek forgatagába. Az amerikai államok — mondotta — nem akarnak szövetséget kötni, hogy a hadizsákmányt felosszák, vagy területeket ragadjanak el és az emberekkel sem akarnak ugy bánni, mintha sakkfigurák lennének. Amerika a béke áldásait akarja kiterjeszteni, a világ más részein azonban a háború veszedelmei fenyegetnek. Roosevelt pesszimista nyilatkozata, természetesen, elsősorban Európára vonatkozott. Roosevelt meg akarja védelmezni egész Amerikát a háború borzalmaitól. amelyeknek következményeképpen Európa elvesztette vezető helyzetét a világban. S Roosevelt szózata egyúttal minden eddiginél hatalmasabb megnyilatkozása a maga nagy válságán immár túllévő amerikai nép öntudatos politikájának. A távoli keleten pedig Japán tört előre céltudatosan haladva az ázsiai Monroe-elv megvalósítása felé, ami annyit jelent, hogy Ázsia az ázsiaiaké, akiknek szá mára csak Japán lehet a vezető birodalom. Uj erők. uj centrumok bontakoznak ki világszerte s mindezek, még akaratlanul is, Európa háttérbe szorításával járnak. Európában pedig egyik válság a másikat éri s ezek mind csak arravalók, hogy a béke helyreállítását hátráltassák. Vájjon meddig fog ez még tartani, mikor ébred egész Európa tudatára annak, hogy más módja nincs a béke visszaszerzésének, mint a jóindulatú kölcsönös együttműködés Európa népei között, ugy mint annak példáját kontinensünk egy részében, Olaszország. Magyarország és Ausztria összefogása mutatja. A különböző földrészek végzetes harcában, hogy megmenthessük a fehér faj vezető szerepét, hogy megoltalmazhassuk az európai kultúrát, hogy gazdasági téren el ne veszítsük a számunkra még megmaradt helyet, véget kell vetni a tragikus viszálykodásnak, amelynek pusztítása egyre nagyobb. Európa államférfiai ezt a veszedelmet látják s éppen a legkiválóbbak tudatában vannak a nagy felelősségnek is, amely saját országuk és Európa jövendőjét illetően rájuk nehezedik. A béke megvalósításához, amelynek feltételei minden zűrzavar ellenére megvannak, csupán az szükséges, hogy amit helyesnek és jónak tartanak Európa üdvössége érdekében, azt cselekedetekkel juttassák érvényre, még akkor is, ha áldozatokkal jár a cselekvés, mert Európa békéje minden áldozatot megér. A nemzeti eszme uj feladatai A nemzeti érzés másfélszáz esztendeje a történelmi erők leghatalmasabbika. Birodalmakat bontott meg, olvasztott el, robbantott és semmisített meg. A Törökországból, Oroszországból, az Osztrák-magyar monarchiából kitört nemzeti államok egész sora, az egész uj Közép- és Déleurópa mutatja ennek az erőnek szinte geológiai lebirhatatlanságát, melynek azonban a legújabb időkig csak nemzetközi szétválasztó erejét éreztük. S mintha ezzel szerepe és jelentősége megszűnt volna, igen sokan ugy érezték, a nemzeti érzés alkalmatlan arra, hogy a világpolitikában akár a minden különbséget elsimítani akaró liberális demokrácia, vagy a nemzetközi jellegével hivalgó és minden lelki értéket egyenlő sivataggá taposó bolsevizmus fölényes, vagy éppen győzelmes versenytársa lehessen. Akiket érdekeik a szélső baloldali politikai irányhoz kapcsoltak, a nemzeti érzést torz színben igyekeztek feltüntetni. Megmutatták helyhezkötöttségét, kiélezték formáinak szigorúságát, nevével ijesztgették gyermekeiket, kigúnyolták eredményeit, rágalmazták módszereit és valóban a háború után volt módjuk örvendezni nemzetközi sikertelenségén. A nemzeti érzés azonban, mihelyt rendet csinált tulajdon portáján, nem törődött azzal, hogy a világ bölcseh hamupipőke szerepét szánták neki. Nemrég a német—lengyel, majd az olasz—magyar, az olasz— osztrák—magyar, a német—osztrák barátsági szerződéssel, továbbá a japán—német bolsevista-ellenes egyezménnyel megmutatta, hogy nemcsak a birodalmakat szétválasztó, hanem a birodalmakat és világ részeket összekötő hatalom is magasabb eszmékkel telten lüktet benne, mint az eddig uralkodó nemzetközi erőkben. A szélső demokrácia, vagy a bolsevizmus nagykorúságában tetszelgő államok nem találták meg a háború után a kibontakozás útját. Nem tudtak méltányos békét kötni, nem tudtak mást, mint katonai szövetséget kötni. Nem tudtak más szövetséget el sem képzelni, csak olyat, melynek éle más állam, vagy más államcsoport ellen irányul, nem tudtak más szellemet, mint a rablás, elnyomás, béklyóban tartás, öldöklés és fenyegetés szellemét felidézni. A lenézés és guny hangján beszélve a nemzeti érzés államalkotásáról, azon az uton voltak, hogy a szovjetnek legfőbb intézményeikbe, sőt kapuikba való beeresztésével elárulják Európa alapvető hagyományait. E nemzetközi tehetetlenséggel szemben a nacionalizmus napról-napra elevenebben és éltetőbben hat a nemzetközi politikában. A baráti szövetségek hálózatával uj elvet vezetett be a nemzetközi életbe és az uj elv alapján megteremtette azt az ,,imperializmus"-t, mely — a régi imperializmussal ellentétben — nem egyetlen főhatalom leigázott országaiból, hanem egyenlő rangú és elvű államok baráti szövetségéből áll. Ez az uj imperializmus hasonló ahhoz, mely a helvét kantonokat vagy az északamerikai államokat egyetlen köztársasággá forrasztotta. Az uj, imperialista nacionalizmus, melynek hangszerelése is uj, nem hirdeti a nacionalizmust abban a vakbuzgó értelemben, melynek a mindenáron való nyelvi egység az ideálja. Nem kulturális értékek elnyomásával, hanem felfedezésével akar dicsekedni. Nem azt keresi, ami szomszédjában hibás, vagy fejletlen, hanem azt, ami ragyogó és páratlan. Nem akar idegen értékeket elsajátítani, hanem a magáéból ajándékozni. Nem taszító, hanem vonzó ereje van.