Magyar külpolitika, 1936 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1936 / 1. szám - Kisebbségi népoktatásunk uj rendezése

M\íi \ \lt KÜLPOLITIKA II A) tipusu iskolában az összes tárgyakat az anyanyelven tanították, de a magyar nyelvet külön tantárgyként oktatták. Ilyen iskolájuk volt a németeknek 46. A B) tipusu iskola vegyes tanitási nyelvű volt. Itt a kisebbségi nyelvet, ennek keretében a beszéd- és értelemgyakorlatot, a természeti és gazdasági ismereteket az anyanyelven, a magyar nyelvet, a földrajzot, a történelmet és a testgyakorlást magyarul, végül a számtant és az éneket anyanyelven és magyarul oktatták. Ilyen iskola volt a németek számára 139, a tótok számára 2, románoknak 1, horvátoknak 4, szerbeknek 4 s a vendeknek 3. Végül C) tipusu volt az az iskola, amelyen a kisebbségi, tehát anyanyelven kivül az összes többi tárgyakat magyarul oktatták. Ebből a fajtából volt 263 német, 51 tót, 10 román, 17 horvát, 4 szerb, 9 bunyevác és sokác és 1 vend iskola. Ugy, mint a háború előtt is, a kormány most is nagyobb összegekkel segélyezi a kisebbségi iskolákat : igy pl. az 1932-33. tanévben 1,329.010 pengőt juttatott részükre, mig a községek 334.821 pengőt fordítottak kisebbségi iskolákra. Ezek az összegek is mutatják, hogy a megmaradt csekélyszámú nemzetiségek kulturális igényeit még tekintélyes áldozatok árán is hajlandó a magyar állam istápolni és fejleszteni.* A fentebb vázolt iskolatípusok pedagógiai és nemzetpolitikai szempontokból való értékelése felett éveken át folyt a vita, különösen magyar-német viszonylatban. De mig idehaza a németség intellektuális vezetői kifogásolták pl. a C) tipusu iskolákat, addig ellenkezően a Reichspost 1928. május 3-i számában a következőket irta : „Hogy a németek nincsenek elnyomva, mutatják a budapestkörnyéki sváb községek, ahol német olvasókörök és gazdasági egyletek szabadon alakulhatnak, ahol a templomi szentbeszéd és az oktatás is németül folyik." Viszont az Augsburger Postzeitung ugyanakkor ezt irta : „A német kisebbséget illetőleg még mindig vannak nehézségek, ha a német gyermekeknek történelmet, földrajzot, vagy gazdasági ismereteket kell anyanyelvükön tanulni. Magyarországnak nem lehet és nem szabad saját kisebbségeivel szemben azokat az alapelveket megtagadni, amelyek alkalmazását a békeszerződésekkel elszakított magyar kisebbségek számára az utódállamoktól joggal követeli, nem utolsósorban azért is, hogy az elszakított németek tekintetét, akik mindig és mindenütt megbízható magyar állampolgárok voltak a háború előtt és alatt, újból magafelé irányítsa és számukra a visszatérést az ezeresztendős szentistváni birodalomba, mint megváltást a mai elnyomatásból, tudatukban fenntartsa. Ha fontolóra veszi az ember ezt az álláspontot, ugy valóban csodálkozni kell, miért akarnak bizonyos magyar körök a német kisebbség kérdésében mindenáron kísértetet látni, itt, ahol olyan lelkületről van szó, amely mindig államhü volt." 1927. június 17-én Bethlen István gróf, akkori miniszterelnöknél értekezlet volt a német iskolázás tekintetében, főleg az u. n. B) tipusu iskolák fejlesztése és a kisebbségi nyelvű iskolákban tanitó tanerőknek továbbképzése biztosítása tekintetében. Az itt elhangzottak alapján a D. A. Z. július 2.-i számában a következőket irta : „A birodalmi németség szempontjából a magyar kisebbségi iskolapolitikának ezt az uj kurzusát őszinte örömmel lehet köszönteni. Ezek az intézkedések alkalmasak arra, hogy bizonyos kétségeket, amelyek a magyar iskolapolitikával szemben fennállottak, jelentős pontokban szétoszlassanak. Olyan alapokat alkotnak ezek. amelyek német és magyar tényezők számára a közös együtthaladást lehetővé teszik, mindenütt ott, ahol a * Lásd Olay Ferenc: Kisebbségi népoktatás cimti könyvéi. Ismertette a »Magyar Kiilpo)itika« legutóbbi száma. két nemzet együttműködése magától is adva van, amelyek a világháború alatti közös áldozatok és a békediktátumok közös szenvedése által kapcsolódtak össze." Valóban ettől az értekezlettől kezdve egyre simultak az iskolaügyi ellentétek. Most azután remélhetőleg véglegesen megoldódott a kérdés. 1935. december 23-án ugyanis vitéz jákfai Gömbös Gyula miniszterelnök aláirta a 11.935. M. E. számú kormányrendeletet (lásd : Budapesti Közlöny 1935. december 25. 5.-i, 294.-i számát), amely újból szabályozza a hazai kisebbségek oktatásügyét. Az uj rendszer szerint a hit- és erkölcstan oktatása az anyanyelven történik. Ugyancsak a tanuló anyanyelvén folyik az anyanyelvi beszéd- és értelemgyakorlat és ennek keretében a szülőföld ismerete, olvasás, irás, fogalmazás, helyesírás, ének, valamint a számtani, természetrajzi, természettani, vegytani, gazdaságtani, háztartásiam és egészségtani tárgyak, a rajz és a kézimunka tanítása. Ezzel szemben magyar nyelven történik a magyar nyelv, a földrajz, a történelem, a polgári jogok és kötelességek oktatása, valamint részben az ének és egészen a testnevelés tanítása. A IV—VI. osztályban a számtani, természeti és gazdasági ismeretek magyar nyelven, a földrajzi, történeti és állampolgári ismeretek az anyanyelven megismétlendők. Ezzel a szerencsés formulázással el lehet érni azt, hogy minden tantárgyat végeredményben két nyelven tanulva, a nem magyar ajkú tanulók saját nyelvüknek, de a magyar nyelvnek is megfelelő szókincsével megismerkednek. A rendelet további szakaszai ugy intézkednek, hogy a megszűnő A, B, C tipusu iskolák átszervezése legkésőbb az 1938 39. tanév elejére már megtörténjék. Intézkedik a rendelet azonkívül arról is, hogy azokban a községekben, amelyekben kisebbségi nyelvű népiskolai oktatás nincsen, de az egy és ugyanazon nyelvi kisebbséghez tartozó legalább 20 mindennapi tanköteles gyermek szülei (gyámjai) ezt kívánják, ezeknek a gyermekeknek számára a népiskolában az anyanyelvi ismereteket megfelelő keretben ugyancsak tanítsák. Ali ez természetesen azokra a magyar anyanyelvű gyermekekre is, akik véletlenül olyan községekben élnének, ahol ezentúl nem lenne kimondottan magyar tanitási nyelvű népiskola. Az uj rendezéssel a magyar kormány megint határozott állásfoglalásáról tett tanúbizonyságot abban a tekintetben, hogy a csonka hazában élő kisebbségek számára teljes mértékben biztosítani kívánja kulturális fejlődésüket. A megoldásnak ezzel a módjával a külföldi lapok is sokat foglalkoztak, igy elismerően emlékezik meg többek között a német kormány félhivatalosa a Deutsche DiplomatischPolitische Korrespondenz, többek között ezeket irva: „Az uj szabályzat kitűnik azzal a rokonszenvesen ható törekvéssel, amely számolni kiván a kisebbségnek az életre való jogával és lehetővé kivánja tenni hagyományos kulturjavainak ápolását. Olyan időben, amikor a kisebbségeknek életútját többnyire megnehezítik, kétszeresen kell örülni és feljegyezni azokat az intézkedéseket, amelyek idegen népcsoportok szükségleteivel szemben belátást és megértést tanúsítanak. Az egynémely államban ma uralkodó kisebbségi gyakorlat és az irott és nem írott jog ellenére gyakran alkalmazott