Magyar külpolitika, 1935 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1935 / 12. szám - Széljegyzetek a megtorlások politikájához

MAGYAR KÜLPOLITIKA kormányjavaslat szerint is egy külön állandó bizottság feladata lett volna ebben a kérdésben szótöbbséggel határozni. A második közgyűlés 1921 szeptember 27-én és október 4-én különben az olasz Schanzer javaslatára ugyanígy határozott : »Az egyes tagállamok feladata meghatározni, vájjon az Egyességokmánynak megsértése fennforog-e vagy sem . . .« »Ha a Tanács azon a véleményen van, hogy valamely állam vétkes abban, hogy az Egyességokmányt megszegte, úgy annak az ülésnek jegyzőkönyvét, amely ezt a nézetet kifejezésre juttatta, az indokok felsorolása kapcsán sürgősen eljuttatja a Szövetség tagállamaihoz azzal a felhívással, hogy megfelelő magatartást tanúsítsanak . . .« A Tanácsnak tehát csak véleményt kell nyilvánítania abban a kérdésben, hogy az Egyességokmány megsértése fennforog-e vagy sem. És ha úgy látja, hogy fennforog, akkor megint javaslatokat tesz a szankciók alkalmazása tárgyában és meghatározza az időt, amikor a szankciók alkalmazásba vétessenek. A Tanácsnak azonban ezen közgyűlési határozat értelmében is nincsen joga a jogsértés fennforgását kötelezően megállapíta n i. Annak az államnak tehát, amely nem látja a jogsértés bekövetkeztét fennforogni, korántsem kell barátsági kapcsolatokra vagy gazdasági szempontokra hivatkoznia, ha nem akar részt venni a szankciókban. Az ilyen állam egyszerűen az Egyességokmány rendelkezéseire hivatkozva, azt kell hogy jelentse, hogy a garanciaeset bekövetkeztét nem állapította meg és ennek következtében nem érzi magát sem jogosítottnak, de még kevésbé kötelezettnek, hogy a szankciókban résztvegyen. IV. Mi a következménye a szankciók alkalmazásának? Ez is érdekes kérdés, amely most megint aktuálissá vált. A két első közgyűlés nézete szerint azok a tagállamok, amelyek a támadó háborút fennforogni látják, a támadó állammal szemben a diplomáciai viszonyt tartoznak megszakítani. A diplomáciai viszony további fennállása u. i. nem egyeztethető össze a gazdasági bojkottal és a többi szankciós intézkedésekkel. Schücking véleménye szerint pedig a Nemzetek Szövetsége szerveinek is meg kell szakítaniok a diplomáciai összeköttetést a jogsértő állammal szemben. Az ilyen állam szerinte a Szövetség üléseire további meghívásokat nem kaphat. Érdekes ezzel szemben, hogy ma sem a szankciókban résztvevő államok, sem pedig Olaszország nem vonták le ezt a következtetést. A Nemzetek Szövetsége is tovább meghívja üléseire Olaszországot. Mindössze csak az történt, hogy Olaszország kijelentette, hogy a szankciókat megállapító bizottságban nem vesz részt! Amikor azonban szóba került a szankciók szigorítása, a gazdasági bojkottnak a vasra, acélra és kőolajra való kiterjesztésével, akkor Olaszország kijelentette, hogy ezt az intézkedést most már nem barátságtalan, hanem egyenesen ellenséges magatartásnak kénytelen minősíteni és azon államokkal szemben, amelyek ezekben a súlyosabb szankciókban résztvesznek, a diplomáciai összeköttetést megszakítja. Csak később, amikor Olaszországnak reménye támadt, hogy az elmaradó benzinszállításokat pótolni tudja, jelentek meg a lapokban megint enyhébb hangok. A kérdés tehát az, van-e különbség jogi szempontból a gazdasági szankciók különböző' fokozatai között? Lehet-e a gazdasági szankciók egyrészét barátságtalan, más részét ellenséges magatartásnak tekinteni? Én azt hiszem, hogy a kérdést jogi szempontból úgy kellene feltenni, hogy a szankciók alkalmazása jogos, vagy jogtalan magatartás-e. Méltánytalanságnak u. i. azt szokták nevezni, ami kellemetlen, de nem jogtalan. Pl. minden állam jogosult a területén lakó idegeneket kiutasítani. (Lásd a jugoszláv kiutasításokat!) De, ha egy állam a kiutasításokat kizárólag csak egy másik állam polgáraival szemben gyakorolja, akkor ez méltánytalan, de nem jogtalan magatartás lesz. A szankciókban résztvevő államok nem követnek el jogtalanságot. A megállapításuk szerint támadó féllel szemben az Egyességokmány jogi parancsa szerint alkalmaznak gazdasági kényszerrendszabályokat. Ez tehát semmiesetre sem jogtalanság. A gazdasági bojkott egyes fokozatai között pedig minősítő eltérés nincs, csak mennyiségi különbség van. Az egyik eszköz kevésbé fáj, mint a másik. De jogilag a kettő között különbséget tenni és az egyiket barátságtalan, a másikat ellenséges magatartásnak minősíteni nem lehet. Sőt tovább mehetnénk. A gazdasági bojkott mindegyik módja ellenséges magatartás, de egyik módja sem jogtalan. És éppen azért indokolt a diplomáciai viszony megszakítása a gazdasági bojkottnál általában. V. Svájc, mint tranzito-állam. A megtorlások megindulása után egy alkalommal a tanácsülésen Svájc szóvátette, hogy esetleges katonai szankciókban semlegességére tekintettel nem vehet részt. Erre Franciaország képviselője kijelentette, hogy Svájcot a szankcióknál, mint tranzito-államot vették számításba. Nem olvastam, hogy erre Svájc delegátusa megfelelően reagált volna. Pedig Svájc semlegességével ellenkezik az is, hogy őt tranzito-áÚamnak használják fel. Sőt véleményem szerint Svájc semlegességével a gazdasági szankciókban való részvétel is ellenkezik. Ellenkezik pedig azért, mert ezeket a megtorlási eljárásokat jogi szempontból igenis ellenséges cselekményeknek kell minősíteni. Svájc pedig kifejezetten semlegességi különállásának fenntartásával lépett be a Nemzetek Szövetségébe és a Tanács a belépésnek ezen, — bár szabályellenes — feltételét 1920. február 13-án hozott határozatában elfogadta. VI. Még egy kérdés. Alkalmazhatók-e a szankciókban részt nem vevő tagállamokkal szemben is szankciók? Erre az Egyességokmány semmiféle jogalapot nem ad. Szankciók, gazdaságiak épúgy, mint katonaiak, csak az egyezményellenesen háborút indító, támadó tagállammal szemben alkalmazhatók. A szankciókat megtagadó államot pedig semmikép sem lehet ilyennek minősíteni. Egyféle megtorlás azonban a renitens tagállammal szemben is alkalmazható. Az Egyességokmány 16. cikkének utolsó bekezdése szerint : »Minden tag, amely a Szövetségből folyó bármely kötelezettséget megsért, a Szövetségből kizárható. A kizárás a Tanácsban képviselt valamennyi többi szövetségi tagnak szavazata alapján történik.« Eszerint tehát a szankciókban való részvételt megtagadó állam is kizárható a Szövetségből. Kizárható pedig egyhangú tanácshatározattal. Ez a kizárás azonban csak akkor lesz jogos, ha az illető állam megállapítja ugyan a másiknak támadó voltát, de emellett sem hajlandó a szankciókban résztvenni. F. F.