Magyar külpolitika, 1935 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1935 / 12. szám - Erdély és Abesszinia

H MAGYAR KÜLPOLITIKA Az állami mindenhatóság és jelenvalóság elve nem uj. Vájjon a régi perzsa birodalom', csodálatos szervezettségével, a császári Róma és Bizánc, a cári birodalom, V. Károly Spanyolországa, XIV. Lajos Franciaországa, sőt Cromwell Angliája is, nem volt-e olyan állam, mely a mindenhatóság elvét képviselte? Ami a fasiszta Olaszország elvében uj, elsősorban az, hogy hatalmát a néppel és népért akar ja gyakorolni. Nemi a nép elnyomásáért, nem a nép eszményeinek megcsúfolásáért, hanem a nép testi, lelki és erkölcsi jólétéért született. A pogánysággal való kacérkodása, a vallásoktatás elhanyagolása rövid idő multával a lateráni szerződéssel, a kötelező vallásoktatással és a kötelező egyházi házassággal végződött. Az ideált, ami az olasz nép szivének drága, nem, tiporja el, hanem az állami élet tényezőjévé teszi. Ez az uj vonás a fasiszta állam mindenhatóságában. Ez különbözteti meg a régi és uj állami mindenhatóságok bármelyikétől, ez teszi a bolsevista, époly egyetemes — az isteni eszmét azonban kizáró — hatalmasságnak szinte égi ellenfelévé. Napjainkban az állami hatalom, épugy, mint az egyes ember, egyre behatóbban keresi politikája elvi támasztékát. A polgár nemcsak a napi politikának kiván szenvedő és cselekvő részese lenni, hanem a politikai „égtáj" kikeresésének is. A politika a földi boldogulásnak és egyúttal a lelkiismeretnek egyre fontosabb ügyévé válik. Állam és polgár a maga tetteinek filozófiai igazságát, bölcsészeti támasztékait keresi. Hálásak lehetünk Villani Lajosnak, hogy korunkban, mely egyre hajlandóbb csupán feketét és fehéret látni, melynek nincs érzéke az árnyalatok iránt, az elvi politika legfontosabb kérdését az olasz példán világosan és érthető módon mutatta be. Ez után a könyv után a fasizmus kérdésében a tudatlanság nem lehet mentség, mert ez a könyv a mai Olaszországról eloszlatta a babonákat a mai Magyarország földjén. M—s. CEMKO PASZTA MÜLLER ÉS TÁRSA IPARI SEGÉDANYAGOK GYÁRA BUDAPEST, XIV., GIZELLA-ÚT 53-55 ERDÉLY ÉS ABESSZÍNIA A közvélemény a mai külpolitikának majdnem mindig kiszámíthatatlan, de igen gyakran beszámíthatatlan tényezője is. A politikus jól tudja, hogy — bár a közvélemény irányító ereje igen nagy — a közvélemény maga is rendkívüli módon irányitható, bizonyos makacs rögeszmékkel telíthető. Aggodalommal tölti el a közvéleménynek sokszor sekélyes volta is. Amerika sokkal tovább tűrte a rabszolgaságot, sokkal több érvet talált fenntartására, mint a szesztilalomé mellett. A közvélemény szereti a szimbólumokba sűrített kérdéseket. Egy gyermek meggyilkolása évekig tomboló dühben tudja tartani s ugyanakkor teljes érzéketlenségbe zsibbadtan tűri egy egész nép elnyomását és lassú halálra ítéltetését. A politikusnak, aki a kövéleményre építeni akar, aggodalommal kellene néznie a közvélemény ingatagságát, ha nem mutatkoznék jele annak, hogy — bár a közvélemény főeleme az érzés hirtelen fellobbanása —, van józan, fegyelmezett, az erkölcs igazi parancsát állandóan követelő közvélemény is, mely nem olyan, mint a széltől ingatott nádas. Ez az a közvélemény, amely nem téved, mely nem hirtelen támad és nem fárad el hirtelen, nem változik máról holnapra. Ez az a közvélemény, melyre a nem csupán napi sikerekre vadászó politika támaszkodhatik. Ennek a közvéleménynek jele az a cikk, melyben egy, a magyar és román kérdésben egyaránt érdektelen svájci lap az erdélyi magyarság kérdésével foglalkozik. A Zürichben megjelenő üie Front — a svájci „Nemzeti Arcvonal" vezető lapja — kolozsvári tudósítás alapjén hosszú cikkben foglalkozik a romániai kisebbségek helyzetével. A lap megállapítja, hogy Románia kíméletlen hadjáratot folytat a nemzeti kisebbségek ellen. A Népszövetségnek kötelessége lenne, hogy ellenőrizze a kisebbségi szerződések rendelkezéseinek betartását és hogy azokkal az államokkal szemben, amelyek vállalt kötelezettségeiknek nem tesznek eleget, alkalmazza a népszövetségi szerződés 19. szakaszát. Sajnos, a Népszövetség nem teljesiti ezt a feladatát. A lap rámutat arra, hogy a világháború után az antant közel hatmillió embert szolgáltatott ki egy alacsonyabb műveltségi színvonalon álló népnek, amely saját szabadságát alig fél századdal azelőtt ajándékba kapta más államoktól. E kisebbség sorsának kérdése nem belpolitikai, hanem nemzetközi kérdés. A román kormány elkobozza a kisebbségek jogait, amit a világ nem hagyhat szó nélkül. Tizenöt év óta Románia, mint a Népszövetség tagállama és a kisebbségi szerződések aláírója, könyörtelen irtóhadjáratot folytat hatmillió ember ellen, akik más nemzetiséghez tartoznak és magasabb műveltséggel rendelkeznek. Okmányszerüleg bizonyítható — irja a lap —. hogy a nyelvvizsgák csupán azt a célt szolgálják, hogy a kisebbségi alkalmazottakat minden állásból kitúrják. A lap részletesen ismerteti ezzel kapcsolatban azt a felszólalást, amelyet a bukaresti parlament egyik minapi ülésén Krauter Ferenc képviselő, a német kisebbség egyik képviselője, tartott. Ennek a felszólalásnak a nyomán megállapítja, hogy a romániai szerb hivatalnokokat nem kötelezték nyelvvizsgára, csupán a német és a magyar nemzetiségű hivatalnokokat, továbbá hogy a román postafőigazgatóság rendeletben kimondotta, hogy büntetésből elbocsátják azokat a román hivatalnokokat, akik német és magvar hivatalnoktársaiknak megkönnyítik a román nyelv elsajátítását. A cikk felsorolja azokat az intézkedéseket is, amelyeket a román kormányok a kisebbségi népek gazdasági tönkretétele céljából hoztak. Megemlíti, hogy a német és a magyar kultúrintézmények javait elkobozzák, a német és magyar szülőket arra kényszeritik, hogy gyermekeiket román iskolába járassák és az iskolai vizsgáknál tömegesen buktatják el a kisebbségi tanulókat, hogy lehetetlenné tegyék bejutásukat az egyetemekre. Különösen szomorú — irja a lap —, az erdélyi magyarság sorsa. A románok találékonysága kimeríthetetlen a magyarok kínzásában és üldözésében. A magyar nyelv használatát az egész vonalon eltiltják és a református vagy katolikus magyar