Magyar külpolitika, 1935 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1935 / 12. szám - Az államközi kisebbségi jog eredete és kifejlődése

« MAGYAR KÜLPOLITIKA AZ ÁLLAMKÖZI KISEBBSÉGI JOG EREDETŰ ÉS KIFEJLŐDÉSE IRTA: FALI'HELYI FERENC EGYETEMI NY. R. TANÁR I. A viillási, faji ós nyelvi kisebbségek államközi védelme nem uj gondolat a világtörténelemben. Az egységes államvallás idején (auius regio eius religio) gyakran megtörtént, hogy az az állam, amely kénytelen volt területének egy részét egy másiknak átengedni, garanciát kért és kapott a békeszerződésben afelől, hogy az elszakított területen tovább is az eddigi vallás maiad uralmon és tovább is ez a vallás lógja élve/ni az állani védelmét. így tortént ez 1660-ban, az olivai szerződésben, amellyel Lengyelország Livoniát engedte ál Svédországnak és amelyben a király kötelezettséget vállalt, hogy örökre biztosítani fogja Livonia lakosainak .1 katolikus vallás szabadságát. És így történt ez a párisi békeszerződésben 1763-ban, amelyben Franciaország Anglia javára lemondott Kanada fölötti uralmáról. A bécsi kongresszus is biztosította a vallásszabadságol a Németalföldön lakó belgáknak, valamint a szavójai hercegség katolikus alattvalóinak, akiket a genfi köztársaságba kebeleztek be. Hasonló intézkedéseket tett a londoni konferencia 1830-ban, amely Görögország függetlenségét ismerte el és a párisi békeszerződés 1856-ban, amely Törökországot befogadta az államközi jogközösségbe. Különösen fontos intézkedéseket tett ebben az iramban a berlini kongresszus. Szerbia függetlenitésével kapcsolatban u. i. ez a kongresszus elhatározta, hogy mindazok az államok, amelyek az európai államközösség egyenjogú tagjaivá akarnak válni, kötelesek előbb azokat az elveket elismerni, amelyek az eddigi európai államokban a társadalmi és állami rend alapjaiként szerepeltek. Ennek következtében Bulgária, Montenegró, Szerbia, Románia és Törökország saját polgáraiknak, valamint a területükön lakó idegeneknek is biztosították a teljes vallásszabadságot és kijelentették, hogy vallási és felekezeti különbség nem lehet oka a politikai vagy polgári jogok csökkentésének. Az 1881-ben kötött konstantinápolyi szerződés, amelylyel Thesszáliának és Epirusznak egy részét Görögországhoz csatolták, valamint az 1913. évben kötött békeszerződés, amely a második Balkán-háborut befejezte, ugyancsak tartalmaz ilyen rendelkezéseket. II. A 19. század kezdetétől fogva mindezek az államközi megállapodások már a nemzeti kisebbségek védelméről is egész jelentős intézkedéseket tartalmaznak. így már a berlini kongresszus is biztosította a nemzeti képviseletet és a nemzeti iskolákat azoknak a lengyeleknek, akik országuknak felosztása következtében orosz, osztrák vagy porosz alattvalókká váltak. A berlini kongresszus ugyancsak kötelezte Bulgáriát török, görög és román alattvalóik szabadságjogainak tiszteletben tartására. A konstantinápolyi szerződés biztosította a polgári és politikai szabadságjogokat azon vidékek lakosainak, amelyek Görögország fennhatósága alá kerültek és azok a békeszerződések is, amelyek az, első és a második Balkán-háborut befejezték, hasonló rendelkezéseket tartalmaznak a népi kisebbségek védelmére. III. Hogy a világháború előtti ezen rendelkezéseknek teljes értelme nyilvánvalóvá vál jék, talán még meg lehetne említeni a Kongó-konferenciát is, amelyen 15 európai hatalomnak Berlinben egybegyűlt képviselői kötelezték magukat arra, hogy az u. n. „emberi jogokat" az afrikai gyarmatokra is kiterjesztik. A konferencia elitélte ezeken a gyarmatokon a rabszolgakereskedést és garantálta a vallásszabadságot, valamint felekezeti türelmet nemcsak a bennszülöttek és a bennlakók részére, hanem az ott tartózkodó idegenekkel szemben is. Áttekintve már most a kisebbségi jogok háború előtti védelmének rendszerén, ugy látszik, hogy alapjában az a gondolat adta meg a legfőbb ösztönzést a kisebbségi népek és csoportok államközi védelmére, amely a Kongó-konferencián jutott legpregnánsabban és legáltalánosabb formában kifejezésre. Ez a gondolat az általános emberi jogok védelmének a gondolata, az általános emberi közösségnek, szolidaritásnak az eszméje. Különösen élesen szembeötlik ez a körülmény az államközi rendezések kezdetén, olt, ahol azon hilsorsosok lelkiismereti szabadsága szolgált az államközi rendezés tárgyául, akik más irányú államközi megállapodások következtében voltak kénytelenek kisebbségi sorsra jutni. Abban a mértékben, amint később a filozófiai kutatások és a francia forradalmi eszmék hatása alatt az emberi jogok eszméje kibővült, lassan a személyes szabadság, a személyes- és vagyonbiztonság, a polgári és politikai jogegyenlőség is a védeti emberi jogoknak listájára került, még pedig abban a mértékben, amint az állami intézmények tökéletesedtek és az ember erkölcsi érzete kifinomult. A XIX. századtól lógva azután végre a nemzeti eszme és ezzel együtt az egyenlő nemzetiségű egyének védelmének a gondolata is bevonult a politikába és ez az eszme érlelte meg, illetve vonta maga után később azt a törekvést, hogy a nemzeti állam a maga hatalmi befolyását azokra a „testvérekre" is kiterjessze, akik idegen hatalomnak vannak alávetve. IV. Ilyenformán alakult ki a kisebbségi jogvédelemnek politikai, illetve hatalmi irányzata. A humaritárius gondolat háttérbe szorult és helyébe lépnek, mint az uj nemzeti politika következményei, a hatalmi és beavatkozási törekvések. A hatalmi gondolat jegyében hivták életre a kisebbségek jogvédelmét a világháború után is. Wilson hires önrendelkezési elve Középeurópának felette nagy nyelvi és faji keveredettsége mellett nem lett volna elegendő jogcim a dunai monarchiának szétdarabolására. Pedig ez a győztes ántántnak hatalmi érdeke volt. Az uj formában feltámadt nemzeti kérdések tömegének elintézésére ezért legalább a tisztesség kedvéért megint elő kellett hozni és uj köntösbe öltöztetni a kisebbségek jogvédelmének régi módszerét. Tehát korántsem valami magasabb bölcseleti államelv, nem is örök erkölcsi törvényeknek hirtelen felismerése, — ahogy azt Lucien Brun véli (Le probléme des minorités dans le droit international, Paris. 1926.1 — hanem első sorban nemzetpolitikai szempontok és a győzelem diktálta nagyhatalmi érdekek tekinthetők a szabályozás igazi indító okaiul. Sőt, a háború előtti szabályozáshoz viszonyítva ezek a hatalmi szempontok még sokkal jobban szembe szöknek. V. Az ily módon a világháború után létrejött kisi l•!>ségi szerződések és nyilatkozatok kétségtelenül a háború előtti megállapodások nyomán járnak, ezektől azonban mégis lényeges eltéréseket is mutatnak, még pedig olyan különbségeket, amelyek a tiszta jogeszme és a/ emberi szolidaritás szempont jából korántsem haladást, hanem egeszén jelentős visszaesést jelentenek. Lényegileg azonosak a háború előtti és a háború utáni rendezésben is az államközi védelem tárgyául szolgáló szabadságjogok. Igaz, hogy a háború előtt még nem igyekeztek a kisebbségeknek — legalább papíron — kiváltságos helyzetet, szerződésszerűen kiváltságos jogállást biztosítani, hanem csak a jogegyenlőséget igyekeztek biz tositani a kisebbségekhez és a többséghez tartozó polgárok között. Az irányelvek azonban mégis azonosak. Ott is valamely vallási, faji vagy nyelvi kisebbséghez való tartozás szolgált a kivül állók beavatkozásának alapjául és olt is a szabadság, a jogegyenlőség, az élet és a vagyon biztonsága a jogvédelemnek tárgya. Csakhogy a háború után a védelmet részletesebben kiépítették és kidolgozták Különbséget létesítenek a védelmezettek között aszerint, amint az állam lakosai, illetve az állani polgárai általában, vagy a kisebbségekhez tartozó állampolgárok szolgálnak a védelem tárgyaiul. A biztosított jogok ezekben a csoportokban megfelelően tagozottak és különbözők és a különleges ..kisebbségi jogok" (harmadik csoport) is különböznek egymástól aszerint, amint szétszórt kisebbségi elemekkel, kisebbségi töredékekkel, vagy zárt csoportokban élő jelentősebb, erősebb kisebbségekkel