Magyar külpolitika, 1935 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1935 / 12. szám - Masaryk és Benes

•i MAGYAR KÜLPOLITIKA a kisebbségi kérdés szakmájába vágó részleteinek tár­gyalását, sőt a kisebbségi kérdés anyagát a lehetőség szerint a szemináriumi oktatás keretébe is bevonja. Maga az Intézet is fog tartani előadássorozatot, később szemináriumi gyakorlatokat. S hathatós eszköze lesz az imént említett cél megvalósításának valamennyi fa­kultás hallgatóit egyesítő speciális kollégiumok tar­tása a kisebbségi kérdésről. Sőt még szélesebb kör­ben szolgálná a kitűzött föladatol, ha ezekéi az elő­adásokat az érdeklődő közönség számára is hozzá­férhetővé tennénk. Ekként remélni lehet, hogy a működése meg kezdésének küszöbön álló Intézet számottevő ténye­zője lesz a nemzetközi közvélemény helyes kialakí­tásának. Itthon pedig ébren tartja a tőlünk elszakí­tott magyarság jogaiért folytatott harc szükségének tudatát, e küzdelem fegyvereivel fölszereli a társadal­mat és különösen a közélet jövő munkásait és veze­tőit, az egyetemi ifjúságot. Végül pedig — nem utolsó célkitűzésként — az idegen szolgaságban sorvadó testvéreink felé sugároztatja az együttérzés és az érettük végzett munka reménységet nyújtó tudatát. És ezzel megszilárdítja kitartásukat megpróbáltatásaik­ban és bizalmukat a jövőben addig is, mig a revízió napja fölvirrad. NASAKYK ÉS BENES Nem volt meglepetés, hogy a csehszlovák köz­társaság elnökének, Masaryk Tamásnak helyére ed­digi munkatársa, Benes Eduárd került. Masaryk Tamás iró és fdozófus, a háborús diplo­maták egyik legöntudatosabb gondolkozója. Az ő irodalmi munkásságából született meg a cseh öntudat és az ő, háború alatt irt könyvéből született meg a békeszerződés szerencsétlen formája és született meg Masaryk állama, Csehszlovákia. Masaryk Tamás előbb a cseh nép legendáit fűzte össze, ezeket hirdette népe és a világ előtt, azután a legendákra épitette fel a cseh államot. Csodálatos, de ugy van, hogy minden realitásnak, még az olyan nagy alkotásnak is, mint az állam, legendákban van a gyökere. A cseh nép legendája az, hogy a cseh nép minden jóság emberség, értelem, szeretet letéteményese, a de­mokrácia előharcosa, a művelődés egyedüli letétemé­nyese, ritka és ragyogó virág a tüskés és sötét vadon­ban, barbár németek és népirtó magyarok sűrű és kiirtandó rengetegében. Masaryk Tamás, miután — talán — maga is elhitte s a háború és békeszerződések folyamán a világ intéző uraival is elhitette ezt az egészen modern korban kelt legendát, — kifelé mindig a cseh nemzet­nek ezt a legendás arculatát képviselte. Valóban, ez a legenda kötelezett. Masaryk volt a humanitás prófétája: a legendás cseh uralom élő szobra, a jogok hirdetője, aki min­dent meg akart adni a cseh uralom alá került magya­roknak, a csehszlovákká előléptetett tótságnak, az éhenhaló ruténoknak, ő volt az, aki teljessé akarta tenni mindazt az állami áldást, amit az emberséges cseh állam nem is tagadhat meg egyetlen polgártól sem, ő volt — szinte Dickens-i módon ;— a jó cég­társ, aki minden kérést teljesítene, ha — cégtársa nem ellenezné. Masaryk szerepe a világháború és a győzelem után természetszerűen csendesedett majdnem teljes passzivitássá. Masaryk életében szimbólummá vál­tozott, nyugat felé tekintő arcával, a vitatkozóból gon­dolkodóvá mélyült ember visszavonultságával és — nem utolsó sorban — lelkiismeretbeli kételyeivel. A politika Hamletjévé vált, nem a cselekedet előtt, ha­nem a cselekedet után mondva el, mindig megcáfolt monológjait elszakított magyaroknak hazájukhoz való visszakapcsolásáról. Teli légyen azonban Masaryk bármit, mindig a népe jogában hivő és népe javát akaró cseh és ezzel együtt európai politikus volt. Tanítványainak, pártfogoltjának és munkatársá­nak, Benesnek azonban egész más szerep jutott. Benes a Masaryk i legendának sötét hátterét festette ki. A/ ő feladata a gonosz németek, a gonosz magya­rok ezeréves bűneinek kifestésé volt. Tette ezt Benes nemcsak könyvben és vitairatokban, hanem tette ezt külpolitikában is. A világháború utáni időkben, egészen a közelmúlt napokig, a nemzetközi politika legtevékenyebb alakja volt. Mindig előtérben, mindig vezető szerepben, ama rokonszenv kísérete nélkül azonban, mely Masaryk Tamásban mindig megbecsülte a filozófust. Benes, a csodálatos ikerpár másik fele, a legenda humanisztikus díszeinek terheitől menten, nem törő­dött azzal, hogy a cseh állam és cseh szellem jóságos és szeretetteljes oldalát domborítsa ki. A cseh lélek­nek nem a nyugat, hanem a kelet és a pánszlávizmus felé tekintő része jutott neki elsősorban. Oly helyze­tet teremtett igy, mely lehetetlenné tette nemcsak a kibékülést, hanem a közeledést is legközelebbi szom­szédaival. Mig Franciaország felé azzal fordult, hogy féken tartja Franciaország volt ellenségeit, a revíziót köve­telő államokat, — lassan-lassan, mindig annak lát­szatával, hogy Franciaországnak tesz szolgálatot, be­csempészte Oroszországot Európa kellő közepébe. Amit Oroszország nem érhetett el háborúval, elérte Benes révén: Ma Oroszországnak repülőkikötői van­nak Csehszlovákiában és orosz nép- és középiskolái az elszakított magyar területeken. Benes hozta össze a szövetségnek is beillő francia-orosz szerződést Né­metország ellen feszülő éllel és kötötte meg a cseh­orosz szerződést. Benes egyengette Oroszország útját a Népszövetségbe és Oroszországgal együtt, még Né­metország fölfegyverkezése után is benne volt a keze minden nemzetközi bonyodalomban. A mindig európai politikus Masaryk helyébe, aki népének az európai nyugati kultúra rangsorában akart helyet és hatalmat biztositani, most Benes ke­rült. Benes azonban elsősorban oroszbarát politikus és igy Oroszország európai előnvomulásának előké­szitője. Az örökös esillapulatlan tevékenységi láz ereje hajtja-e? Vagy félelem immár feltámadó vagy föl­fegyverzett szomszédjaitól? A kisantant meglazulható eresztékei alól akar-e az orosz birodalom roppant tömegéhez menekülni, saját, immár európai rang­sorba jutott népének veszedelme árán is? Nem tud­hatjuk. Meglehet, uj és nagyobb elővigyázatosságot, kö­telező tárgyilagosságot kívánó állása azt is jelenti, hogy Benes eddigi vezető szerepe mind nagyobb aka­dályokba ütközvén, kényszerülten lassúbb cselekvé­sét az elnöki pozició előkelő nyugalmával cseréli fel. Meglehet, hogy Benes kikerülvén az események sodrából, Csehszlovákia politikája újra európai poli­tika lesz, ami Csehszlovákiának valódi üdvére válik és érezhető lesz szomszédainál és az európai légkör­ben is.

Next

/
Thumbnails
Contents