Magyar külpolitika, 1935 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1935 / 12. szám - Az egyetemi ifjuság az utódállamok magyarságáért

MAGYAR KÜLPOLITIKA A ÜAGYáR REVÍZIÓK LIGA HIVATALOS LAPJA XVI. ÉVFOLYAM, 13. SZ. BUDAPEST 1935 AZ EGYETEMI IFJÚSÁG AZ UTÓDÁLLAMOK MAGYARSÁGÁÉRT IRTA: I>U. KENÉZ BÉLA EUYET. TAN 4 IC. NY. tllM«/,l EB A trianoni békeparancs revíziójának szükségességét ugyan egyre szélesebb körben kezdik fölismerni, de magának a gondolatnak a terjedése is lassú, tettekre váltását pedig a vele szemben álló érdekek — hacsak valamely váratlan külpolitikai esemény nem okoz hirtelen változást — még sokáig elodázhatják. Félni lehet tehát attól, hogy mire a revízió gondolata tetté érik, valóra válik Mello-Franco hírhedt elmélete: az utódállamok magyarságát az ellene minden téren folytatott irtó hadjárat megsemmisíti, vagy végzetesen megritkítja. Ez pedig a revizió egyik célkitűzését: a magyarság ezeresztendős történeti, közjogi és gazdasági egységének helyreállítását üres ábránddá fokozná le. De ezenfelül —i minthogy a tőlünk elszakított magyarság, fajunk európai összességének egyharmadrészét alkotja — nemzeti erőink teljességének és világtörténelmi (politikai, kulturális és közgazdasági) hivatásunk betöltésének is pótolhatatlan megcsorbulását jelentené, nem is szólva arról, hogy ennek a folyamatnak tovább tűrése az Európa egy részében ma már egészen elhomályosult jogérzet és emberiességi szempontok tökéletes semmibevevésének jóváhagyásával volna egyértelmű. Addig is tehát, mig a revizió mellett munkáló dinamikus erők érvényesülésre juthatnak, az államközi helyzet mai statikai adottságában is mindent el kell követnünk a magyarság kiirtásának megakadályozására. Bizonyára ennek átérzése szülte a magyar közvéleményben és ifjúságban az óhajtást a három évszázados múltjára jogos büszkeséggel tekintő ősi Egyetemünk kebelében is olyan szerv létesítésére, amely ezt a célt sikerrel szolgálja. Ez a cél nemcsak a szerv megalkotásának föltétlen szükségét teszi érthetővé, de az intézmény működésének területét, föladatait és eszközeit is megvilágítja. A magunk erejéből nem tudjuk a magyarság pusztítását megakadályozni. Az első, legfontosabb teendő tehát a világ közvéleményének állandó tájékoztatása — megbízható, megcáfolhatatlan adatokkal '— arról, hogy az úgynevezett utódállamok szakadatlanul megszegik azokat az egyébként minden jogállamban önként értetődő kötelességeket, amelyeket a Szövetséges és Társult Főhatalmakkal Párisban és St. Germain en Laye-ben 1919-ben kötött szerződéseikben a kisebbségekhez tartozó állampolgáraik érdekében vállaltak. Ezekben a szerződésekben az utódállamok kötelezték magukat arra, hogy 1. az ország minden lakosának születési, nemzetiségi, nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül az élet és szabadság teljes védelmét biztosítják; 2. elismerik a hozzájuk csatolt területeken lakó volt magyar állampolgárok cseh, román vagy jugoszláv állampolgárságát; 3. lakosaiknak faji, nyelvi, vallási különbség nélkül a törvényelőtti egyenlőséget, a polgári és politikai jogok egyenlőségét, a hivatalok meg állami jogosítványok elnyerésében és a foglalkozások gyakorlásában való egyenjogúságot, nyelvüknek a vallási, a magán és üzleti életben, a sajtóban és a nyilvános gyűléseken szabad használatát, a bíróság előtt való nyelvhasználatot garantálják; 4. elismerik azt a jogot, hogy kisebbségeik saját költségükön iskolákat, vallási és szociális intézményeket létesíthessenek, igazgathassanak és azokban nyelvüket szabadon használhassák és vallásukat szabadon gyakorolják; 5. ahol a kisebbségek jelentékeny számban laknak, az állam megfelelő könnyítéseket fog lenni, hogy a kisebbségi állampolgárok gyermekeit saját nyelvükön tanítsák. Ezekhez a kötelezettségekhez járul még Csehszlovákiában a Ruténföldnek igért, de mindmáig meg nem valósított széleskörű autonómia. Sőt a csehek az 1918. évi úgynevezett pittsburgi szerződésben a volt magyar Felvidéknek is önálló adminisztrációt, külön országgyűlést és külön bíróságot biztosítottak, Románia pedig az 1918. évi december 1-i gyulafehérvári nemzetgyűlésen „teljes nemzetiségi szabadság"-ot deklarált. A Pázmány Péter Tudományegyetem kisebbségjogi intézetének tehát az a legfontosabb és legsürgősebb feladata, hogy állandóan gyűjtse, rendszerbe foglalja és bizonyítékokkal fölszerelve eljuttassa e jogsérelmek adatait — a szerződések megsértett cikkeire való hivatkozással — a Nemzetek Szövetsége, az Interparlamentáris Unió, a Nemzeti Kisebbségek Ligája és a világ közvéleményének hasonló többi fóruma elé, a panaszok orvoslását sürgesse és föllépésének a sajtó nyilvánossága utján is nyomatékot adjon. Segítségére lesz e törekvésében a hazai idegennyelvű sajtó (a Revíziós Liga kiadásában négy nyelven megjelenő Nouvelles Danubiennes, a Nouvelle Revue de Hongrie, Gazette de Hongrie, a Pester Lloyd stb. és bizonyára a külföldi sajtónak az a része is, amely a magyar igazságok barátja (Daily Mail stb.). Sőt az Intézetnek a kisebbségek jogait védő törekvéseit jó szemmel kell nézniök és támogatniok azoknak a nagyhatalmaknak is, amelyek a mai helyzet megbplygatásától egyelőre idegenkednek (mint pl. a francia közvélemény egy része, amely a revíziótól csak azért fél, mert veszedelmes precedenst lát benne Elzász-Lotharingia revindikálására). Hiszen ezek a törekvések nem a fölforgatást szolgálják, hanem éppen ellenkezőleg: a fennálló, maguk a nagyhatalmak által alkotott és garantált mai jog érvényesülését. Természetesen idehaza is ébren kell tartani az egyetemi ifjúság érdeklődését és bevonni az Intézet munkájába. Fel kell őket szerelni a kisebbségi kérdés alapos ismeretének fegyverzetével, hogy itthon állandóan tájékoztatni tudják a társadalmat, amelynek jövő tényezői és vezetői lesznek, — és hogy alkalmasakká váljanak a sokszor közömbös, vagy éppen félrevezetett külföldiek fölvilágositására és meggyőzésére. Éppen ezért egy tanár se mulasztja el előadásai során