Magyar külpolitika, 1935 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1935 / 10-11. szám - Benes tárgyalásai a Vatikánnal 1917-ben, az önálló cseh állam elismeréséről

U\U\ AR KÜLPOLITIKA II Masaryk hatvanhét éves volt, Benes pedig alig több harminckettőnél. Franciaországban akkor már bizonyos eKedményekel ért el a cseh szeparatisták mozgalma. A tömeges árulás ós lázadás odahaza és a frontokon, amelyei elősegíteti a kívülről jnvö izgatás, felhívta rajuk a franciak fjgyelmtt. Azt hitlék, hogy ennek a fokozása, megfelelő propagandával, javukra döntheti el a harctéri helyzetei Keleten. De volt ennél mélyebben fekvő ok is, amely a franciákat arra késztette, hogy a csehekkel való kapcsolatot szorosabbra fűzzék. A „Drang nach Osten" jelszava, a Berlin-Bagdad tervek, a pángermán agitáció merész programmja sohasem hangzott félelmelesebben, mint a világháborúnak ebben a szakában, amikor a németek egymásután aratták győzelmeikéi csaknem valamennyi fronton. Benes és Masaryk, akikel Wickham Steed és Seton Watson támogattak a/, angol ós francia külügyi hivatalban, azl igyekeztek elhitetni, hogy a nemei kolosszust csak ugy lehel feltartóztatni, ha a monarchia szláv népeit felszabadítják és kis nemzeti államokat ékelnek Németország ÓN n Kelet közé. Ez a meggondolás döntően balod a franciáknak a csehekkel való kapcsolatára. Briand ós a francia politika irányitói elfogadták a cselük tervezetét Középeurópa ú j já rendezésére. Nyilván nem számítottak arra. hogy ez a terv mindenre alkalmas lesz, csak Németország erejének gyengítésére nem, s hogy tizenöt esztendő múlva éppen ezek a kis nemzetek fogják Európa védelmét kérni, saját biztonságuk érdekében, a német terjeszkedéssel szemben. A francia politika azonban igy gondolkozott ezerkilencszázlizenhél elején. Merőben ellentétes volt vele Olaszország álláspontja. A hivatalos olasz külpolitika húzódozott a monarchia feldarabolását célzó, akkor még fantasztikusan hangzó tervektől. A központi hatalmak katonailag fölényben voltak s Olaszország pillanatnyilag nem sok reményt táplált a háború győzelmes befejezésére. Másrészt attól tarlóit, hogy ha a cseheket és a déli szláv népeket önálló államban egyesitik, — esetleg orosz protektorátus alatt —, ezzel Olaszország uj és komoly vetélytársat kap szomszédjával s ez veszélyeztetheti egyeduralmi helyzetét az Adrián. • Benes római utjának az volt a célja, hogy támogatókat keressen törekvéseik számára. Ez igen nehezen ment, leküzdhetetlennek látszó akadályokkal kellett megbirkóznia. Óvatos taktikákat használt, lépésről-lépésre haladt. Az első próbálkozások, a későbbi nagy kérdésekhez képest, szerények voltak. Mindenekelőtt azt kérte, hogy tűrjék meg propaganda irodájuk, a Bohémia (akkor ínég nem Csehszlovákia'] működését s engedjék meg, hogy a cseh hadifoglyok külön légiót szervezhessenek. Ez sem ment simán, a csehek akkor még közös fogolytáborban voltak a magyarokkal és osztrákokkal és heves gyűlölködés dult közöttük. Benes Franciaországba szerette volna kivinni fogoly honfitársait, ahol a talaj sokkal biztosabbnak látszott. Aztán SZÍVÓS munkával] ujabb pártfogók szerzésén fáradozott. Lassan-lassan meglepő sikerekel ért el. Beférkőzött Commandini propaganda miniszter kegyeibe, aki megcsinálta az utat neki az olasz külügyminisztériumhoz. Ezek a sikerek bátorították fel arra, hogy még tovább menjen. A Vatikán köveikezeit, amelynek jóindulata nélkül, tudta, nem órheli el célját. Az egyszerű parasztfiuból lett magánpolitikus és diplomata a sajál nevében - - minden megbízás nélkül —, tárgyalásokat kezdett a Szentszékkel. És — amint az alábbiakból kitűnik — itt már nem is volt olyan szerény, mint első próbálkozásainál, meri olyan elszánt vakmerőséggel lépelt fel mintha egy nagyhatalom állana mögötte, teljes politikai és katonai súlyával. Tcrinészc lesen az idáig vezető ut sem volt mentes leküzdhetetlennek látszó akadályoktól. Rengeteget kellett kilincselnie, fühöz-fához szaladnia, protektorokat megmozgatnia, amig elérte azt, hogy szóba álltak vele. De végül mégis szóba álltak. Amint Benes egyik bizalmasának memoárja közli, a „tárgyalásokat'' azzal kezdte, hogy a Vatikán jóindulatát kérte a cseh függetlenségi aspirációk számára. A Szentszék ne ellenezze a cseh függetlenség elismerését, ha majd, tekintettel a kérdés egyházi vonatkozásaira, hozzájárulását kikéri. A válasz ez volt: a Vatikán jól ismeri az elnyomott népek súlyos helyzetét és teljes rokonszenvvel kiséri törekvéseiket sorsuk jobbraforditása érdekében. Benest ez a válasz nem elégítette ki. Tudta, hogy ez elsősorban az orthodox uralom alatt sínylődő lengyel katolikusokra vonatkozik. Tudta, hogy a Vatikán jól ismeri a cseh katolikusokat, akiknek többsége huszita érzelmű és szabadgondolkozó. Legalább annyit szeretett volna tehát elérni, hogy Róma ne gördítsen akadályokat a cseh önállóság elé, jóllehet, tartotl attól, hogy a pápa nem fog támogatni olyan mozgalmat, amely alapjaiban rendítené meg Ausztriái, a Vatikán régi és hűséges barátját. Erőszakos eszközökhöz folyamodóit tehát. A Felvidék katolikus tótságának teljes vallási szabadságot helyezett kiIttásba arra az esetre, ha a Felvidéket Csehországhoz csatolják s ennek ellenében az volt a követelése, hogy a Szentszék legalább is semlegességet tanúsítson a cseh kérdésben. Ugyanakkor azonban nem csinált titkot abból, hogy igen kellemetlen következményei lesznek a Felvidék katolikus lakosságára annak, ha a Vatikán nem maradna meg a semlegesség melleit és ellenezné egy önálló cseh állam alapítását. • Hosszas tárgyalások és alkudozások kezdődtek erre, amelyek végül is kielégítő eredménnyel jártak a csehek szempontjából. Benes nem távozott üres kézzel Rómából s ez propagandájának még merészebb lendülettel való folytatására bátorította. . . . Mint gyanús idegen, szinte félve surrant be Rómába és detektívek ellenőrző figyelése mellett fogott hozzá, merész ábrándjainak valóraváltásához. Néhány hónappal később valósággal győztes hadvezérként hagyta el az örök várost. Két év múlva pedig, mint az entente hatalmakkal egyenrangú fél, a saját nevében irta alá azokat a békeszerződéseket, amelyek az ő akarata alapján változtatták meg Európa térképét. Kemény Ferenc LISZT FERENC A nemzetek elküldik képviselőiket a nagyvilágba, mintegy jelképezve, hogy minden müveit nemzet otthon van minden müveit nemzetnél. De az olyan nemzet, mely csak hivatásos diplomatákat küldhet ki képviselőiül, csak megtűrt vendég lehet a nemzetek testvériségében. A nemzet igazi és örök képviselői, a nemzetközi egyenjogúság és testvériség igazi harcosai és hirdetői a nagy szellemek. Százhuszonöt esztendeje született Liszt Ferenc, aki a magyarságot a müveit világ előtt tüneményes ragyogással képviselte. Sokáig és sokat vitatkoztak azon. magyar-e Liszt Ferenc? Ez a vita, melyben minden kultúra magáénak akarta lefoglalni Liszt Ferencet, ma már véget éri. Liszt Ferenc művészete csak a magyar lelkiségbe illik. Szülőhelye ma Ausztria birtoka s meglehet, más országé is lesz valaha, de Doborján sorsa magyar sors. mint ahogy Liszt Ferenc sorsa is- az. Vájjon a németek franciának mondanák-e Nagy Frigyest, aki a legegyszerűbb német verset sem értette meg s csak éppen annyit tudott németül, hogy katonáit vezényelhette és összeszidhatta? Liszt Ferenc élete végigragyogott egész Európán. Otthon és ünnepeli volt Parisban, Rómában, Szentpéterváron. Velencében, a nagy világhoz fűzte pályája, de a magyarsághoz kötötte a doborjáni szegényes ház, a magyarság minden bánata, komor és mlagános öregsége. A pesti nagy árviz hírére jötl haza, a csapás éreztette vele, hogy magyar. Menynyivel inkább a miénk ma, mikor a pesti nagy árvíznél nagyobb trianoni özönvíz zúdult reánk!